KEREPELÉS, HARANGSZÓ HELYETT
A böjti időszakban a vasárnapok mindegyike jeles napnak számított, külön nevük is volt: gulyás-, fekete-, és virágvasárnap, melyen a Biblia szerint Jézus bevonult Jeruzsálembe. Az ujjongó tömeg pálmaágakkal köszöntötte őt, mivel a pálma az ókori Közel Keleten a királyok növénye volt. Hazánkban a pálma szerepét a barka vette át, mint az újjászülető természet szimbóluma, ezért is volt szokás a magyar hagyományban a barkaszentelés. A gyerekek által a virágvasárnap előtti szombaton szedett barkát másnap a templomban megszentelték: a régiek szerint az ilyen barkának mágikus ereje van, elhárítja a betegségeket, a kísérteteket és általában a bajt. Ahogy haladunk nagypéntek felé, úgy váltak a rítusok, szokások egyre komorabbá. Nagycsütörtökön elhallgatnak a harangok – mint mondták, azért, mert „Rómába mentek”. Helyettük kereplővel hívták az embereket a templomba. Szintén e naphoz kapcsolódott egy mára teljesen elfelejtett népszokás is: az úgynevezett pilátusverés. Ilyenkor az emberek botokkal ütlegelték a templom padjait, jelképesen megverve a Krisztust halálra ítélő római helytartót..
„ NAGYPÉNTEKEN HOLLÓ MOSSA A FIÁT…”
Nagypéntek a gyász, a bánat, egyben a feltámadásra való lelki készülődés jegyében telt. Szokás volt ezt mondani: „Nagypénteken mossa a holló a fiát, ez a világ kígyót, békát rám kiált.” A holló az őshagyományokban az a madár, amely a túlvilágra vezeti a lelket, a mondóka másik fele pedig Jézusra utal, akit e napon megkorbácsoltak, kigúnyoltak és elítéltek. Kizárólag korpalevest, ciberét, tojást szabadott enni ezen a napon. Másnap azonban már felébredt a remény, Nagyszombat hajnalán emberek megsütötték a húsvéti kalácsot, este új tüzet gyújtottak, frissen készített vagy vásárolt ruhát húztak. Így várták az első igazi húsvéti örömünnepet, a húsvétvasárnapot: sok helyen szokás volt éjjel egy hegyen virrasztani, és ott megvárni a napfelkeltét, mely szintén Jézus feltámadását jelképezi. A hiedelem szerint, aki képes a napba nézni, ilyenkor megláthatja benne Krisztus alakját, vagy szimbólumát, a bárányt.
ÉLETRE SZÓLÓ „KOMABARÁTSÁG”
Vasárnap már meg lehetett törni a böjtöt, ez a nap a vígan telt. A fiatalok mókás játékkal múlatták az időt, például tojásokra célba lőttek. A tojáspatkolás nagy kézügyességet igényelt, eredetileg a kovácsok találták ki. A kifújt tojásra, kicsi fémdíszeket szegelnek fel, melyek főleg patkó alakúak.
Húsvéthétfőn pedig komatálat küldtek egymásnak, amelyen sonka, tojás, kalács és kis üveg pálinka volt. Az átadást többnyire mondóka és ének kísérte, például: „Komatálat hoztam, fel is koszorúztam, Koma küldte komának, Hogy váltsa ki magának.” Ez a szokás abban segített, hogy a fiatalok életre szóló barátságokat kössenek egymással, így aki komatálat kapott, annak illett a küldővel testvéri szeretetet fogadni. Ezt a gesztust illet viszonozni is.
Fotó: Pinterest
