Sosem feledjük a tanácsait! Gondolatébresztő idézetek Vekerdy Tamástól

Vekerdy Tamás hazánk egyik legismertebb pszichológusa, írója, újságírója, műfordítója és egyetemi oktatója. Évtizedekig volt a Nők Lapja munkatársa, a kollégánk. Ezen a napon lenne 85 éves – ezzel a korábbi összeállításunkkal emlékezünk rá.
  • „Ha az ember szeret, látja azt, amiben őszintén gyönyörködni tud. Akkor is, ha a felszíni tulajdonságok esetleg nem tűnnek vonzónak. Szeressünk mögé! Szeressünk fölé! Ott mindig van valami, ami nagyrabecsülésünkre és csodálatunkra méltó.”
  • „A művészet az, ami valamiféle valóságot fejez ki. A művész képes arra, hogy benyúljon valamely, számunkra megközelíthetetlen világba (…), megragadjon valamit, azt ki is hozza onnan, és úgy tudja kifejezni, hogy én, a hallgató, olvasó, néző is megérezzem, hogy miről van szó.”
  • „Ki vagy te? Ez a gyerek fel nem tett kérdése, és a láthatatlan csápjaival, amik belém lógnak, letapogatja, hogy én ki vagyok. És vallhatok bármilyen szép elveket, ha az, amit mondok, ellentmondásban van azzal, amit letapogatott, akkor ezek kimondottan károsak.”
  • „Jó volna, ha elfogadnánk a gyerek karakterét, és nem próbálnánk erőszakosan olyanná faragni, amilyen úgysem tud lenni. Tudom, félünk, hogy nem fog »érvényesülni« az életben. De kérdezem: egyáltalán mit jelent az, hogy »érvényesülni«? Kit irigyelünk? Tényleg csak egyetlen vonzó életsablont tudunk elképzelni, amelyiknek ráadásul mindig csak a csúcspontját ismerjük, a végét soha?”
  • „Aki jól szeret, az megismer és elfogad – saját világát kitágítja a másik felé.”
  • „A szülőknek egy dolguk van: az elképzelhető legnagyobb pozitív elfogultsággal kell a saját gyerekükre tekinteniük. Az lát jól, aki szeret!”
  • „A felnőtt kiönti a lelkét, csak közben hazudik, kamuflál, saját maga előtt is leplez. Panaszkodik, de nem a lényegről. A gyerek viszont jobbára makacs, dacos, nem árulja el csak úgy, hogy ez meg ez a bajom, viszont egy idő után rajzban, játékban esetleg kirobbanóan jeleníti meg a problémáját.”
  • „De jó volna, ha tudnánk megint játszani a karácsonyfa alatt és körül, gyerekeinkkel és egymással, mert a játék arra tanítana, hogy ne vegyük olyan komolyan azt, amit nap mint nap öngyötrően komolyan veszünk. Karriert, pénzt, a külvilág ítéletét.”
  • „Az ilyen szavakat, hogy siker, boldogság meg ehhez hasonlók, messze kerülöm. Inkább azt mondom: tedd meg, amit bírsz!”
  • „Ha azt gondoljuk, a titkolózással vagy a hazudozással valamitől is megkímélhetjük a gyerekünket: tévedünk. A velünk élő gyerek mindazt „tudja”, amit mi tudunk, ha nem is fogalmilag, de érzésben, feszültségben, sőt: képzetáramlásban! Ráadásul, mivel fogalma sincs, mit érez, mitől feszült, miért jut eszébe mindaz, ami eszébe jut, ez az állapot egyértelműen a kárára van. Csakis a nyíltság, a valódi élethelyzet felvállalása tanácsolható a kezdet kezdetétől, annak minden nehézségével együtt.”
  • „A személyiség, az egyéni lélek, amiről – az atmanról – az indiaiak úgy tartották, hogy átok és teher, és a legfőbb cél, hogy visszaolvadjunk a világlélekbe, a brahmanba. Bizony változnak az idők és a célkitűzések.”
  • „Kamaszkoromban költő akartam lenni, az anyám azonban közölte velem tizennégy éves koromban, hogy az igazi tehetség ilyenkorra már kitör, rajtam pedig nem látszik. Kitörölhetetlen emlék. Mit csinált ezzel szemben apám? Darabonként megdicsérte a verseimet? Szó sincs róla. Vett nekem egy stilisztikát, és beleírta kézzel: »Tamáskám, én azt kívánom neked, hogy ne legyél költő, mert az egy nagyon nehéz életsors. De ha mégis verseket szeretnél írni, akkor forgasd ezt haszonnal.«”

Fotó: Archív