Peter Paul Rubens (1577-1640): Brigida Spinola-Doria képmása (1606)
Rubens a 17. századi flamand festőművészet egyik legjelentősebb alakja, egy egységes stílus és arculat megteremtője, Rembrandt mellett korának kiemelkedő művésze is egyben. Művészete és egyéni látásmódja az egész európai festészetre hatással volt. A fenti olajfestmény Giacomo Massimiliano Doria megbízásából készült a férfi feleségéről, ráadásul röviddel az esküvőjük után. A képet a közelgő kiállításon élőben is meg tudjátok majd tekinteni.
Anthony van Dyck (1599-1641): Önarckép napraforgóval (1633 után)
A 16. századi portréfestészet megújítója már egészen fiatal korában kivételes tehetségnek számított. 10 évesen festészetet tanult, néhány évvel később pedig saját műhelye lett, szabad mesterként dolgozott, majd Rubens műhelyében fő segéd pozícióba került. Habár legfőbb mesterének őt tekintette, hatott rá Veronese és Tiziano is. Teljes alakos portréstílusa nagy sikert aratott az arisztokraták körében, olyannyira, hogy I. Károly angol király udvari portréfestője lett. Napraforgós önarcképe is jól mutatja: mestere volt korszakának.
Pieter Bruegel (1525-1569): Flamand közmondások (1559)
Idősebb Pieter Bruegel egy neves flamand festőcsalád első és legjelentősebb tagja, aki a 16. század legnagyszerűbb alkotója volt. Elsősorban a paraszti életképek művészeként tartják számon, kortársai azonban rajzait és rézmetszeteit jobban elismerték, nem is véletlenül: ezek az albumokba gyűjtött művek Európa legjobbjai közé tartoztak. Festményei fő témája a vidék, a tájképek és a paraszti életképek voltak, melyek finom részletekben mutatják meg az abszurdot, ugyanakkor az emberi gyengeséget és ostobaságot is. Ahogy az legismertebb alkotásán, a Flamand közmondásokon is látható, bonyolult cselekmény és elképesztően részletgazdag stílus jellemezte.
Jan Brueghel (1568-1625): Virágcsokor (1606-07)
Az elismert festő, Pieter Bruegel fia szintén jelentős művésze a flamand festészetnek. Tehetsége minden művében megmutatkozik: tájképeire az aprólékos és finom kidolgozás volt a jellemző, virágos csendéletei pedig ezeknél is részletesebbek voltak, ráadásul színeikben teljesen harmonikusak. Nem is meglepő, hogy a csendéletek szeretete miatt Virág-Brueghelnek is nevezett festő alkotásait a mai napig kedveli a közönség.
Frans Snyders (1579-1657): Csendélet frissítő borral (1610-20 között)
Snyders flamand csendélet,- és állatfestő, valamint a vadászjelenetek megörökítője volt. Északi barokk stílusa és ábrázolásainak módja kiemelkedővé tette. Gyakran dolgozott Rubensszel, valószínűleg az ő hatására választotta ezt a „mozgalmas” tematikát. Érdekesség, hogy olykor Rubens képeire is festett részleteket, és mivel sűrűn alkottak együtt, ám ezekre a művekre nem került pontos aláírás és dátum, néhány festményről ma sem tudni, kihez tartozik valójában. Csendéletein – ahogy a fenti képen is – gyakran ábrázolt gyümölcsöket, szárnyasokat és halakat, sőt, olykor a humoros kiegészítők felfestéséről sem riadt vissza, a megrendelők és a közönség legnagyobb örömére.
Jan van Eyck (1390-1441): Arnolfini házaspár (1434)
Nem maradhat ki a sorból Jan van Eyck sem, akinek fenti alkotása valószínűleg sokak számára ismerős. Olajfestményei mellett oltár-, táj-, valamint vallási témájú képei, de portréi is jelentősnek mondhatók. Mindezek mellett ő volt a flamand reneszánsz egyik első képviselője, aki testvérével együtt megteremtette a németalföldi táblaképfestészetet. Az Arnolfini házaspár is egy fára festett kép, amin az itáliai kereskedő, Giovanni di Nicolao Arnolfini, valamit felesége látható brugge-i otthonukban. A szignózott és dátumozott képet ma is a nyugati festőművészet egyik legeredetibb darabjának tartják.
Rogier van der Weyden (1400-1464): Fiatal nő arcképe (1430)
A németalföldi festő, akárcsak Eyck a késő gótika és a korai reneszánsz átmenetének fontos művésze. Témáinak fókuszában a középkori stílus állt, ezen kívül az apró részletek reális ábrázolása, a határozott karakterek és a festményein fellelhető mozgalmasság is a védjegyeivé váltak. A portrék mellett oltárokat és szárnyas oltárokat is készített. Előszeretettel választott vallási témát alkotásaihoz, emberábrázolásaiban pedig arra törekedett, hogy minél valóságosabban jelenítse meg az érzelmeket. A Fiatal nő arcképét elnézve szerintünk sikerült neki.
Hans Memling (1430-1494): A háromkirályok hódolata (1470)
A németországi születésű Memling a 15. századi holland festészet fontos alakja, akit Jan van Eyck és mestere, Rogier van der Weyden örököseként emlegetnek. Habár stílusukat és hagyományaikat követte, számos újítást vitt művészetébe. Életét a festészetnek szentelte, aminek köszönhetően nemcsak Németalföldön, de nemzetközileg is ismert lett, kora egyik legnagyobb festőjének tartották. A háromkirályok hódolata című festmény Szűz Máriát ábrázolja, ölében a kis Jézussal.
Petrus Christus (1415-1473): Az aranyműves a jegyespárral (1449)
Potré- és életképfestő volt az ismert brugge-i művész, aki Eyck tanítványa, egyben stílusában követője is volt. Kiválósága felért mesterével, a perspektívaábrázolásban azonban új eredményeket ért el. Olyan kortárs festőkkel dolgozott és működött együtt, mint a fent említett Rogier van der Weyden, Robert Campin, Dirk Bouts, valamint holland festészet első neves alkotója, Geertgen tot Sint Jans. 1449-es festménye – akárcsak a többi – rendkívüli részletességgel, valamint életképi felfogással készült. Kortársaira akkora hatással volt, hogy többen utánozták is őt.
Szöveg: L. J.
Képek: Pinterest, Wikipedia
