„…az élet minden borzalom ellenére gyönyörűséges, és minden gyönyörűség között a legszebb, legédesebb az ifjúság.”

„…a belső érték számít csak, az nem pótolható semmi öltözékkel, semmi múló csillogással.”

„…nincs szebb és ártatlanabb valami, mint az első harmatos szerelem, amelynek emléke akkor is mindennél fényesebb marad, ha nem lesz belőle házasság…”

„Te nem tudsz veszteni (…), pedig hozzátartozik a jólneveltséghez, hogy ne tedd nehézzé a győztes győzelmét a bús képeddel. Tessék megtanulni szépen veszteni.”

„…ébren feküdt még sokáig, és azon tűnődött, milyen furcsán és váratlanul következnek be az ember életében a legjelentősebb események. Nem úgy, és nem is akkor, ahogy és amikor várja az ember, másképpen, más előzmény után, valahogy logikátlanul. Egyszer csak ott van valaki a karzaton, az ember ránéz, az meg vissza rá, és attól megváltozik az élet egészen.”

„Mindig a részletek a legizgalmasabbak egy nagy irodalmi műben – tanította Kőnig magyarórán –, kérem, sose feledjék el figyelemmel kísérni a részleteket.”

„…mennyivel nagyobb élmény a jó, ha küszködni kell érte; mekkora erő úgy élni, mint egy hegymászó csapatnak, a (…) láthatatlanul egymáshoz rögzítő kötél biztonságában, együtt érezni boldogságot, bánatot, együtt izgulni, reménykedni, várni és segíteni annak a másiknak, aki éppen bajban van, aki rászorul.”

„A tudat, hogy barátai vannak, akik minden áldozatra és kockázatra készek érte, enyhítette izgalmát, majd meg is szüntette egészen.”

„Csókolj meg, és ha majd ott hagylak az iskolában, nagyon kérlek, ne sírj, vagy legalábbis ne előttem. Nehezen tudnám elviselni.”

„Egyszer a könnyek is elapadnak, és az erő is visszatér.”

„…szenvedélyesen szerették egymást, és a világot voltaképpen csak akkor érezték teljesnek, ha együtt voltak…”

„Az álom ilyen olykor, ilyen gyilkos, ilyen reménytelen, ilyen riasztó, hogy nyöszörögni kell tőle és sikoltani, míg fel nem rázzák az embert.”

„Az élethez kétségtelenül kell bizonyos emberi méltóság és fegyelmezettség, és az is, hogy az ember normálisan reagáljon arra, ami éri, mindig tudva, mi igazán baj, és mi csak bosszúság, főleg háborús időben, mikor tíz- meg tízezrek halnak meg világszerte, és igazán keveset számít egy sután levágott hajtincs…”

Összeállította: L. J.

Nyitókép: facebook.com/Szabó Magda – Abigél