Az például, hogy a szülők egy köre úgy dönt, saját iskolát hoz létre, szerte a nyugati világban megfigyelhető jelenség. Itthon legutóbb a Prezi világcég egyik magyar alapítója, Halácsy Péter jelentette be a Facebookon, hogy három másik családdal karöltve óvodát indít 4-6 éves gyerekeknek a Gellért-hegy, illetve Újlipótváros közelében. Később pedig iskolát is szeretnének alapítani. Véleményük szerint ugyanis „frissen végiggondolt” tanintézményekre van szükség. A kulcsszavak: boldog és alkotó tanárok, kis csoport, személyre szabott oktatás, projekt alapú tanulás, kevert életkorú csoportok, nincsenek fiús és lányos játékok, a társas és érzelmi képességek pedig legalább olyan fontosak, mint a tudomány.
EGYEDÜL IS MEGY?
A magántanulók aránya Magyarországon mindössze 0,5 százalék, és a társadalom két széléről érkeznek: a legszegényebbek, illetve a felső-középosztály köréből. Az első csoport tagjai jellemzően külső tanácsra kerülnek ki a közoktatásból, s az ő esetükben a váltás azért történik, mert az iskola meg akar szabadulni azoktól, akikkel nem tud mit kezdeni. A felső-középosztálybeli gyerekek esetében viszont a szülő kérésére lesz belőlük magántanuló, mert megítélése szerint az iskola nem felel meg az igényeinek, és úgy érzi, hogy gyereke oktatását maga is meg tudja oldani.
– A magániskolákkal alapvetően az a gond, hogy a finanszírozásuk az elmúlt években meglehetősen bizonytalanná vált – jegyzi meg Lannert Judit oktatáskutató. – Azt az alapnormatívát, amelyre korábban automatikusan jogosultak voltak, ma már csak külön egyéni alkuk keretében tudják megszerezni. Így az a helyzet állt elő, hogy csak az hozhat létre magániskolát, akinek erre van elég saját tőkéje.
Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy azon a néhány kis szigeten, ahol még megmaradt a lehetősége az alternatív oktatásnak, mint például az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban, megsokszorozódott a jelentkezők száma. Vagyis egyre inkább szűkül az a spektrum, ahová elmehetnek azok, akik nem bíznak a hagyományos közoktatásban.
– Szintén világtendencia, hogy a hagyományos oktatás mindenütt jellemzően ismeretalapú, és nem gyerekcentrikus – mondja Lannert Judit. – Az úgynevezett poroszos oktatás a 19. századi ipari termelés igényei alapján életre hívott tömegoktatási forma volt, amely ma értelemszerűen haldoklik, hiszen már régen nem a 19. század körülményei között élünk. Se az akkori tudáskánon, se az az állapot nem tartható, miszerint harmincan ülnek egy osztályban, miközben már megszületett az internet, és egyre több gyerek otthon tanul.
….
A cikk folytatását a Nők Lapja ma megjelent, 39. heti lapszámában keressétek!
Szöveg: Oravecz Éva Csilla
Illusztráció: Thinkstock