Az asztalon egy halom színes kártyalap hever.
– Válasszatok! Melyik lap szólít meg benneteket?
Az olasz tréner kiadja az instrukciót, majd hátralép, és hagyja, hogy sáskahadként vegyük körbe a területet. A jelenet az EVS önkéntesek érkezés utáni tréningjének zárónapján zajlik. A kártya DIXIT. Varázslatos, szimbólumokkal teli illusztrációi lehetővé teszik, hogy ne csak az eredeti szabályok szerint játsszunk vele. Ezúttal az a feladat, hogy azt a lapot válasszuk, amely motivációinkat, céljainkat, a tréningen és az önkéntes program alatt eddig történteket jellemzi.
Hol tartok most? Gyakorlatilag erre a kérdésre keresem a választ. Hamar megtalálom, és nem tétovázok. Felkapom a lapot. Visszatérek a helyemre. Körben ülünk. Miután mindenki döntött, egyenként elmeséljük a kártyánk történetét. Angolul vagy olaszul, ki-ki mindkét nyelven, hogy az is értse, aki csak egyik nyelven beszél.
Esőben álldogáló kislány, egy férfi óvón esernyőt tart fölé. A ragyogó mosolyú, romantikus lelkű örmény lány számára ez a kép a védelem és a gondoskodás. „Sharing is caring.” Avagy, szerinte a megosztás a törődés maga. A program résztvevőjeként neki erről szól ez az év. Adni, figyelni, kapcsolódni – a munkahelyünkön, a lakótársainkkal, a helyi olasz közösségekkel és a jelenleg Olaszországban tartózkodó külföldi önkéntesekkel, akikkel együtt ezen a tréningen is részt veszünk.
Egy másik történet, egy másik kártya. A német lány azért választotta a köteleket és csomókat ábrázoló lapot, mert mindenki más terhekkel, kihívásokkal érkezett ide. A kibogozásban viszont, akár az összefonódó kötelek, egymásnak is segítünk.
A nyurga, lengyel fiú lapján egy lufi, ami az idegenvezetők magasra emelt, csoportvezető botjára emlékezteti. Otthon nem volt alkalma vezetni, másoknak utat mutatni és a saját útját járni. Ebben az időszakban azonban erre is lehetőséget kap.
A DIXIT egy asszociációs kártya. Eredeti szabályai szerint úgy kell játszani, hogy választok egy képet, és a képhez társítok egy fogalmat. Miután mindenki így tesz, összekeverjük az egyazon fogalomhoz tartozó, különböző játékosok által választott képeket, és megpróbáljuk kitalálni, kié volt az első kártya. Merünk a megérzéseinkre hallgatni? Mennyire ismerjük egymást, a másik gondolkodását, lelkivilágát? Sokszor játszottam a barátaimmal, a családommal DIXIT-et. És nem egyszer használtam magam is tréningek kellékeként, elsősorban fiatalokkal. Mert a kártya helyettünk is beszél, ha nem találjuk a szavakat. Remekül lehet vele visszajelzést adni. Felidézni régi emlékeket. Megmutatni összetett érzéseket. A non-formális oktatás, tanulás egyik legjobb példája. Interaktív, élvezetes. Történeteket építünk vele! Fejleszti a kommunikációs készséget, különösen, ha idegen nyelven játsszunk. Univerzális, miközben a szimbolikája kultúránként és egyénenként ezer dolgot jelenthet, sok szinten működik.
Sorra kerül a magyar lány. A körben ülő társaim rám figyelnek. Felállok, és körbesétálok, hogy mindenki lássa a tenyérnyi lapomat. Egy utazó és fölötte a csillagos ég. Fűben térdel, egy olyan helyen, ahova régóta vágyott. Hullócsillagot látott a völgybe hullani. Szerette volna, ha az útja során megtalálja ezt a csillagot vagy a csillag találja meg őt. A kezében láda. A fedele nyitott. Az utazó már látja, mi az a kincs, amit, lehet, hogy eddig is magával hurcolt, vagy tudta, hol rejtőzhet, a feltárásának mégis most jött el az ideje. Mellette batyu. Egyszer volt emlékek, melyek között az új tapasztalatoknak is helye van. Mendegél tovább. A kincs az övé. A csillag mindaz, amit várt, és sokkal több, mint amiről álmodott. Emberek, akik az útján elkísérik.
Gősi Lilla
