A képre kattintva galéria nyílik!
Mutatok valamit, gyere! A tömött polcok között finoman, akár egy kislányt, a körhinták modelljeihez terel. A pici bolt színes játékai némán is mesélnek, minden részlet gondos alkotójukról és a gyűjtőről árulkodik. Ekkor a mester int, olvasd el a polc feliratát! „Fai della tua vita un Sogno e di un sogno la realtà.” Változtasd az életed álommá és az álmot valósággá! Ha egyetértesz, érintsd meg a feliratot! Bizonytalankodom. Nem értem. Érintsem meg a polcot? Minek? Aztán, csak kinyújtom a kezem… Amint hozzáérek a betűkhöz, ki tudja, milyen mechanikának köszönhetően, a mini vidámparkok életre kelnek: világítanak, forognak a körhinták, szól a zene.
A műhely Oz, a nagy varázsló birodalma. Nem viccelek! A mágikus hely neve: Il Mago di Oz. Belépéskor nehéz eldönteni, antikvárium, játékmúzeum, könyvtár, netán egy nagyra nőtt kiskölyök gyerekszobája-e. Régi térképek, százéves könyvek, hógömbök, különleges lámpák, tükrök, szobrok, makettek körös-körül. A tulajdonos Giuseppe Rosella. Egy idős, olasz úr. Ő az a bizonyos, játékos kedvű, felnőtt kisfiú. Ahogy általában, úgy most is a boltban tartózkodik. Svájcisapkát és nadrágtartót visel. Az akcentusomból rögtön ráérez, hogy nem vagyok idevalósi, valahogy mégsem tudok haragudni rá. De a kiejtésem alapján nem találta volna ki, hogy az anyanyelvem magyar, ingatja a fejét. Elmondása szerint neki kiskorában sosem voltak ilyen gyönyörű játékai. Ezért egyik szeme sír, a másik nevet, amikor egy tárgyát megveszik. A vitrinekbe állított mesebeli figurák nagy részét maga építette. Az egyik falat híres látogatóival készített fotók borítják. Játéktól játékig kalauzol, majd búcsúzóul kezünkbe nyom egy-egy képeslapot. Ígérem, ha tudunk, a karácsonyi időszakban visszatérünk.
Hogy lehet, hogy eddig nem fedeztem fel Giuseppe Rosella kincseit? Többször jártam Orvieto magas szirtekre épült városában. Most egy hosszú, nem könnyű nap után keressük fel. A parkolóból egyenesen a zebracsíkos katedrálishoz vezetnek lépteink. A templom, ez a fekete-fehér, gótikus óriás naplementekor rózsaszínűnek látszik. Pedig nyáron hogy világítanak homlokzatának színes és aranyozott mozaikjai! Nappal csíkjai zöldes feketék, a most piszkos szürkének tűnő elemek pedig vakítóan fehérek. Belső terében, két kápolnájában, melyeket Fra Angelico és Luca Signorelli freskói díszítenek, képeskönyvben érzi magát a látogató.
A katedrális ismeretében nem csoda, hogy minden látogatásomkor elakadtam itt. Pedig Oz műhelye egy közeli utcából nyílik, két perc séta csupán. Hazatérve, a honlapján olvasom, hogy Giuseppe egy másik üzletet is működtet Orvietóban. Ő, ők és az ilyen barlangok adják az umbriai város utánozhatatlan hangulatát! A boltok, ahol olajfából készült fakanalakat, tányérokat árulnak. Az etruszk motívumokat alkalmazó kerámiások. És a bőrművesek, akiknél olyan gyönyörű táskákat lehet kapni, hogy csak az árukat látva sajdul nagyot a szívem. Nem baj. Nézegetni, visszatérni, mindig új dolgokra rácsodálkozni is megéri. Ahogy a nagy varázsló műhelyének egy másik idézete hirdeti: „Il vero viaggio non consiste nel trovare nuove terre ma nell’avere nuovi occhi.” Az igazi utazás nem az új földek felfedezéséről szól, hanem arról, hogy képesek vagyunk új szemmel nézni.
Gősi Lilla
Kolléganőnk korábbi bejegyzéseit ide kattintva olvashatjátok el.
Fotók: a szerző sajátjai
