Kattintsatok a képre galériánkért!
Gyertyák
„Vasárnap meggyújtjuk az első gyertyát” – emlékeztet kolléganőm e heti jegyzetében a közelgő adventre, én meg arra gondolok, milyen messze vagyunk e pillanatban a lecsendesedés, a csöndes várakozás, az elmélyült belső szemlélődés üdvös állapotától. Pörgünk, kapkodunk, tervezünk, áttervezünk, készítjük elő a szilveszteri, sőt már a jövő évi lapszámokat, kényszerűen rohanunk előre az időben, hogy lépést tartsunk a mával, mert ezt diktálja az élet, a megszokott menetrend, vagy, hogy szakszerűbben fogalmazzak: a racionális előrelátás. Nyilván így van ez sok más munkahelyen is, ezt hívjuk ugyebár rendes év végi hajrának…
A hétvégén hosszan beszélgettem unokahúgommal, többek között arról, hogyan érzi magát az új munkahelyén. Fontos elhatározáson van túl, váltson, vagy maradjon, és örülök, hogy okosan döntött: a hosszú távú befektetést választotta a pillanatnyi anyagi előnyök helyett. A gyerekeibe „fektetett be”, több időt szeretne együtt lenni velük, nem este tízkor holtfáradtan hazakerülni, fél éjszakákat, sokszor hétvégéket otthon is átdolgozni, hanem normális egyensúlyt teremteni az életében, úgy, hogy abban helye legyen munkának, családnak és felüdülésnek – egészséges arányokban.
Azt mondják, az idő pénz, és ez minden bizonnyal sok szempontból igazolható is. De én inkább azt mondom, hogy az elmulasztott alkalmakat, együttléteket, az elszalasztott meghitt pillanatokat utólag már semmilyen pénzzel nem lehet megváltani. Ezért érdemes néha megállni, és alaposan átgondolni a fontossági sorrendeket. Jó alkalmat kínál erre az advent. S ha a szokásos hajszában az első gyertyagyújtást netán mégis lekésnénk, legalább a másodikra érjük utol magunkat. Fényénél fontos felismerésekhez juthatunk.
Lazarovits Szilvia, vezetőszerkesztő
Fotó, illusztráció: Getty Images, iStock, Kovács Szilvia, Pavel Bogolepov, Profimedia, Szász Marcell
