A képre kattintva galéria nyílik!
– Tényleg ott születtél? – A palesztin lány olajbarna szeme különös, meleg fénnyel telik meg. Bólint. Aztán mesélni kezd. Csak tíz percet kérek tőle, de egy órán keresztül ömlik belőle a szó. Szívesen emlékezik. Látom rajta, hiányzik neki az otthona. Fél éve nem látta, és a következő fél évben sem fogja látni – legfeljebb képeken, videón. Milyen város a valóságban Betlehem?
– A területe kicsi, de a turisták száma magas. Ebben az időszakban olyan gyönyörűen kivilágítják, hogy a karácsonyi dekorációkat tekintve nyugodtan felvehetné a versenyt az itteni, olasz kisvárosokkal. Decemberben esténként egyfajta utcabál folyik: ingyen étel, nyüzsgő tömeg, élőzene. Utóbbi a gyerekeknek köszönhető. A kis muzsikusok egymást túlharsogva próbálják kivívni a közönség tetszését. Akit a hallgatóság a leghangosabban támogat, az adhat elő a karácsonyi nagykoncerten. A programok szenteste érik el tetőpontjukat a Születés temploma előtti téren. Az emberek prédikációt és beszédeket hallgatnak. A templomot őrzője nyitja ki, aki a tradíció szerint egy muszlim család tagja: a kulcs nemzedékről nemzedékre öröklődik. Azt mondják, a templomot pontosan Jézus születési helye fölé emelték. Odabent ezüstcsillag jelzi ezt a területet, amit nyilvánvalóan a legtöbb látogató felkeres.
– Olaszországban, ahogy egyre délebbre haladunk, úgy erősödik az olasz presepe, azaz betlehem-állítás szokása. Sokszor tényleg Betlehemet próbálják rekonstruálni jászollal, Mária, József, a három király figuráival, máskor viszont egészen más irányt vesznek. A bevásárlóközpontban például lakóhelyünk emblematikus tereit építették meg részletgazdag makettek formájában, de láttam már életnagyságú, hófehér, templomlépcsőre kiállított szobrokat is. Milyen érzés így látni „Betlehemet”? Találni köztük a valósághoz hasonlító modelleket?
– Olykor igen, de sosem teljesen ugyanolyanok. Azt a varázslatos hangulatot, ami ilyenkor belengi a várost, csak személyesen lehet átérezni igazán. Betlehem különleges atmoszférájához hozzájárul, hogy a vallás nem osztja meg lakóit. Ez nem emel gátat közénk. A járókelőket elnézve nem tudom megkülönböztetni a keresztényeket és a muzulmánokat. Az a szép, hogy karácsonykor vagy ramadán idején egyaránt érezni az ünnepek szellemét. És mondom ezt úgy, hogy az előző polgármesterünk keresztény nő volt. Én muzulmán családból jövök, de keresztény iskolába jártam. Emlékszem, középiskolás voltam, amikor egyik barátom december huszonharmadikán meghívta a muszlim barátait, köztük engem is karácsonyi vacsorára. Ajándékoztunk, beszélgettünk, szép estét töltöttünk együtt. Pulykával, marhával, mennyei fogásokkal készültek. És míg a vendéglátónk poharába a hagyomány szerint bor, addig a mi poharunkba víz került. Figyeltek ránk, figyeltünk egymásra kölcsönösen. Az én városom ilyen. Bármi rossz történne valakivel, a környezete megvédené és kiállna érte – nem egy példát tudnék mesélni.
Hallgatom, és arra a nyári napra gondolok, amikor megismerkedésünk kezdetén Google Mapsen mutatta meg a városát. A falakat. Az ellenőrző pontokat. Távoli, mégis közeli valóságát. Idén azonban szállásunkon, az „önkéntes-otthonban” csak a nappaliban felállított mini betlehem idézi fel Betlehemet. A falat különböző nyelveken írt kifejezések, a bejárati ajtót karácsonyi üdvözletek borítják. Egy üvegben fényfüzéres fenyőágak, alatta panettone és apró meglepetések. Kibontásra várnak.
Gősi Lilla
Kolléganőnk korábbi bejegyzéseit ide kattintva olvashatjátok el.
Fotók: a szerző sajátjai
