A képre kattintva galéria nyílik!
Újrakezdés az örömért
Kit mi ösztönözhet arra, hogy hátat fordítson az addigi hivatásának, életmódjának, és új életet kezdjen? Több olyan életszakasz is van, amikor megváltoztathatjuk a sorsunkat, a negyvenes, ötvenes éveiben járóknak azonban már nagyjából ez az utolsó lehetőségük. Most vagy soha. A legtöbben az örömtelenséget fogalmazzák meg a váltás okaként, ők olyan munkát keresnek, amiben megvan a „flow” érzés, a fejlődés lehetősége és a kiteljesedés. A jogász, aki arra vágyik, hogy a saját kezével gyúrjon kenyértésztát, először csak saját baráti társaságának süt, így indul útjára egy álom, amiből később jól működő vállalkozás lesz és sok-sok öröm. A háromgyerekes anyuka számára a munkalehetőség egy új életformát hoz, a már rutinná vált háztartási munka helyett az ápolónői hivatást választja – sokak meglepetésére. Mert ez elsősorban társadalmilag elismert munka. És éppen úgy történik minden, ahogy a képzeletben, a hiányérzet megszűnik, a munka valódi örömet jelent, és a döntését támogatja a család is.
Mindenkinek más jelenti a változást, a városinak a vidék és fordítva, a szellemi munkát végzőnek a kétkezi feladatok hiányoznak, ezeket a „deficiteket” érdemes meghallgatni magunkban és tenni értük, még akkor is, ha csak hobbi szintjén valósítjuk meg a vágyainkat. Nagyot álmodni, megélni az életünket, hogy ne egy elszalasztott lehetőségként gondoljunk rá később.
Egy csodálatosan őszinte anya-lánya kapcsolatnak lehetnek tanúi, ha elolvassák Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival készült interjút. Mindketten művészek, a színpadon találták meg a hivatásukat, de az ösvényt mindkettejüknek maguknak kellett végigjárni, kitaposni, elhitetni önmagukkal és a környezetükkel, hogy ebben jók, itt lelik meg az egyéniségüket, boldogságukat. Ahogy Hernádi Judit, a színésznő fogalmaz: „Amíg az ember nem találja meg azt az utat, ahol neki helye van, tényleg nehéz.”
Ezúttal a szakmai újrakezdést választottuk témánknak, pedig annyi élethelyzet van, amikor a megváltozott egészségügyi helyzet vagy a magánélet dönt. A nagymamám 85 éves múlt, amikor vidéki házából egy városi lakásba költözött, ahol a család könnyebben tudta, tudja támogatni. A nagynéném egészségügyi okok miatt került idősek otthonába, ahol 24 órás felügyelet alatt éli napjait. Egykor vele síeltem az osztrák hegyekben, jártuk a divatüzleteket, szürcsöltük a kapucsínót. Anno a nagymamám vidéki házában ébredtem nyaranta és együtt ültünk kint a kertben, élveztem a főztjét a fiammal. A megváltozott helyzeteket szinte lehetetlen elfogadnom, mégis próbálok örömet találni ezekben a fájdalmas találkozásokban. Az emlékek mintegy pókhálóként kötnek össze bennünket…
Eszes Andrea, vezetőszerkesztő
Fotó: Archív, Thinkstock