Az elmúlt években egyre nőtt azoknak a „fiataloknak” a száma, akik a biztonságos szülői ház kényelmét választották az önálló élet szabadságával szemben. Még nem tudjuk, hogy az alfa-generáció tagjai (a 2005 utániak) hogyan fognak reagálni, ha elérik a húszas éveiket, hiszen ők a kétezres években születve épp most kiskamaszok. Az azonban már most is látszik, hogy az online tér, amelyet ők szinte életük minden egyes pillanatában használnak, a kutatások tanúbizonysága szerint növeli a szorongásukat. Ebben a térben ugyanis állandóan látják egymás tevékenységét, a posztokat, a tökéletes fotókat, így folyton ezekkel hasonlítgatják össze magukat. Az interneten történtekről lemaradni nem szabad, aki kamasz gyerekeket nevel, pontosan tudja, hogy egy pillanatra sem képesek eltávolodni az okostelefonjuktól, mert bizonyára épp akkor történik majd valami, és ha nem reagálnak, akkor az a társak sértődését váltja ki, amit nem kockáztathatnak.
A SZORONGÁS HATÁSA
A stressz miatt átélt szorongás az életünk természetes velejárója, egyikünk sem kerülheti el. Minden életszakaszban más jelenti a stresszt, a „Z” generációs (1995 után születettek) huszonévesek számára sokszor éppen az online tér elvárásait. Akármiféle stresszt is kell megtapasztalnunk, mindegyik közös velejárója, hogy a szorongásunk növekedésével ösztönösen keresni kezdünk valamilyen védelmet adó közeget, szeretteink közelségét, a biztonságot, az otthont, és persze a szülői támaszt. Bekuckózunk, visszarohanunk a gyerekszobánkba, és azt várjuk, hogy majd segít rajtunk valaki. A közelség átmeneti megkönnyebbülést hoz, lehetséges, hogy ebben a védett környezetben újra megerősödünk, de az is lehet, hogy ez a megoldás csapdává válik. A túlzott közelség ugyanis újabb szorongást vált ki: az egyén nem tudja megélni, hogy megoldotta a helyzetet, csak elbújt előle, amitől még szorongóbb lesz, és ami még inkább növeli a közelség iránti vágyát. Ördögi kör alakul ki, amiből nagyon nehéz kilépni.
Az elmélet Murray Bowen amerikai pszichiátertől származik, aki már az ötvenes években ráébredt, hogy a felnőtté válás eredendően összefüggésben van azzal, hogy mennyire sikerült függetleníteni magunkat a szüleinktől, illetve ezen keresztül a környezet megítélésétől. Annak, aki minden cselekedetét annak függvényében értékeli, hogy mit szólnak majd ehhez mások, annak valószínűleg nem sikerült autonóm felnőtté válnia. Ráadásul viselkedése kevés stressz esetén is kontrollálhatatlanná válik, kapcsolataikban ilyenkor konfliktusok robbannak ki. Bowen szerint a kellően autonóm felnőtt személyiség jól tűri a stresszt, szorongást okozó helyzetekben is helyt tud állni. Váltogatni képes a különböző énállapotait, azaz érzelmileg közel tud menni a másik emberhez, de arra is képes, hogy eltávolodjon tőle, és autonóm módon cselekedjen, és ezt a kettőt szükség szerint használja. A kamaszok, amikor magukat ahhoz a közösséghez mérik, amelyhez tartoznak, és ebben hasonlítgatnak össze, életkori sajátosságaiknak megfelelően cselekednek. Ha viszont életük későbbi szakaszában is az online tér „követelményeinek” próbálnak megfelelni, akkor csökken az esélyük a valódi felnőtté válásra.
INFANTILIZÁCIÓ
Az online tér kicsit mindannyiunkat beleragaszt abba az állapotba, hogy meg akarjunk felelni bizonyos elvárásoknak. Mi is olyan szép párkapcsolatot, olyan nagyszerű nyaralást, olyan vidám baráti társaságot, olyan csodálatos szülinapi tortát szeretnénk, mint amit a közösségi oldalakra a „barátaink” tettek ki. Nehéz ebből kivonni magunkat. – A kutatók ma már Pinterest-stresszről is beszélnek – árulja el Tari Annamária pszichológus –, ahol olyan gyönyörű, kézzel készített produktumokat láthatunk, hogy ez nemcsak a csodálatunkat váltja ki, hanem a szorongásunkat is, hiszen joggal érezhetjük, hogy ezeknek az elkészítésére nem vagyunk képesek.
…
A teljes cikket a Nők Lapja 2018/3. lapszámában olvashatjátok el – a magazint január 17-től keressétek az újságosoknál!
Szöveg: Rist Lilla
Fotó: Getty Images
