A képre kattintva galéria nyílik!
C’era una volta, egyszer volt, hol nem volt. Következőképp szól az olasz mese. Élt egyszer egy ragyogó, fehér tollú rigó, akinek egy fagyos, hideg télen meggyűlt a baja januárral. A hónap borzasztó időjárásával minduntalan visszazavarta fészkébe a szegény rigót, aki élelem után kutatva kimerészkedett volna. A következő évben azonban a madár okosabban viselkedett. Előre összegyűjtötte a téli elemózsiát, így januárban nyugodtan bent maradhatott a menedékében. Akkoriban január csupán 28 napig tartott, és mikor az utolsó napja elérkezett, a rigó elégedetten, gunyorosan énekelni kezdett. Gondolta, jól kicselezte a hónapot! Január viszont megdühödött. Felkereste februárt, és kölcsönkért tőle három jeges, havas, szeles napot. Olyan szörnyű ítéletidőt bocsátott a rigóra, hogy az kénytelen volt egy kéménybe menekülni. Itt várta ki a vihar elvonulását. Feketévé vált tollai és február kurtasága azóta is a januárral folytatott csatározásra emlékeztetnek.
Giorni della merla, a rigó napjai. Errefelé így hívják január 29, 30, 31-ét, más régiókban január 30, 31. és február elsejét, melyek elméletben az év leghidegebb napjai. Az elnevezést több mendemonda magyarázza. A fenti rigós történet különböző verziói kisebb-nagyobb különbségekkel országszerte ismertek. A szárdok szerint ellenben egy juhász felelős a hidegért: egy különösen enyhe január 29-én a juhász zöldellő legelőjével hencegett, mire a felbosszantott január „kölcsönvett” pár jeges napot februártól és végzett a szegény ember állataival. Sebastiano Pauli 1740-es feljegyzéseiben két lehetséges magyarázatot talált a szállóigére. Amikor egy Merlanak nevezett súlyos ágyút akartak átvontatni a Po folyón, meg kellett várniuk január végét, hogy a befagyott vízen vihessék át. A másik történet szerint egy Merlinek nevezett nemes asszony igyekezett átkelni kedveséhez a jeges folyón. A rigó napjait ünnepelve az északi Lodi községben szokás tüzet rakni. Ilyenkor éneklő kórusok hívogatják egymást az Adda folyó partján.
Candelora Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe. Február másodika az időjárás szempontjából is döntő nap, amikor kiderülhet, sokáig tart-e még a tél. Otthon a medvét figyeljük izgatottan, Amerikában a mormotát lesik, előbújik-e. Szép időben, ha meglátja az árnyékát, sajnos ijedten visszacsoszog, tehát eltart még a tél egy darabig, de, ha nem pillantja meg az árnyékát, kint marad, és arra következtet, hogy a tél már az utolsókat rúgja. Ehhez hasonlóan itt, Olaszországban is abban hisznek, hogy a február 2-i farkasordító hideg szép és közeli tavaszt jelez, míg, ha ezen a napon derűs az idő, még bőven tél derekán járunk, távol a tartós enyhülés.
Quando canta il merlo, siamo fuori dell’inverno. Amikor a rigó énekel, véget ért a tél. Állítja legalábbis a fenti bolognai közmondás. De Emilia Romagna tartomány lakói óva intik a rigót, ne énekeljen túl korán, még márciusban se, mert befagyhat a csőre. Nem tudom, mennyire bízhatunk a hagyományokban. Annyi biztos, hogy az előző hetünket változékony idő kísérte köddel és napsütéssel egyaránt. A madarak összezavarodottan repkedtek, és egyik nap úgy tetszett, mintha rigó énekét hallanám. Azért február 2-án is figyelek majd, és reménykedem, hogy az időjárás aznap nem kényeztet el bennünket. Ha pedig mégis, sebaj: itt a farsang! A színes-hangos utcai felvonulásokon való részvétellel szívesen segítek a tél elzavarásában.
Gősi Lilla
Kolléganőnk korábbi Itáliai Napló-bejegyzéseit ide kattintva olvashatjátok el.
Fotók: a szerző sajátjai
