A képre kattintva galéria nyílik!
No, no, grazie! Határozott léptekkel átvágtam a taxisok gyűrűjén. Próbáltam elutasítónak tűnni. Valószínűleg sikerült elhitetnem velük, hogy nincs szükségem fuvarra, mert békén hagytak. Pedig, ha sejtették volna, hogy benne vagyok a csávában…
Amikor megtudtam, hogy a látogatóba érkező anyukám gépe este tíz körül száll le, támadt egy ötletem. Róma helyett töltsük az éjszakát a közeli kikötővárosban! Fiumicinóban foglaltam hát szobát, azt remélve, így három legyet ütünk egy csapásra. Ugyanis jó tapasztalataim voltak a repterekhez közeli települések látnivalóit illetően. Például a francia Beauvais katedrálisa fenomenális, megéri két járat közt, az átszállásra várva megnézni! Itt, Fiumicinóban pedig a fővárostól egészen különböző, a maga természetességében megkapó arcát mutatja Olaszország. A mólón zavartalan nyugalomban javítják hálóikat a halászok. Úton-útfélen friss halat árulnak, míg az éttermek menüit tengeri herkentyűkből készült különlegesnél különlegesebb fogások töltik meg. Ráadásul, gondoltam, itt olcsóbban megússzuk a szállást és a reptéri transzfert. Tévedés!
A gép több, mint egy órát késett, így a helyközi buszokra már nem számíthattam. B tervet kellett készítenem. Hogyan jutunk el a városba ezen a késői órán? A reptér információs pultjánál érdeklődtem, ám az ügyeletes hölgy gondterhelten ráncolta a homlokát. Végül az interneten talált egy busztársaságot (korábban sosem hallottam róla, de úgy tűnt, ő sem), ami tíz óra után még szokott járatot indítani. Arról viszont fogalma sem volt, honnan. Mivel a két lehetséges megálló egymástól öt-tíz perc sétára esett, elkezdtem fel-alá sprintelni a terminál előtti útszakaszon, hogy lássam, ha a busz elsüvít mellettem, esetleg megáll. Nem hiába meresztgettem a szemem, egy narancssárga járművön sikerült kibetűznöm a keresett célt: Fiumicinót. De azért még mindig nyugtalankodtam. Olaszországban sosem mernék mérget venni rá, hogy tartják magukat egy interneten talált menetrendhez.
Már kifelé szállingóztak a magyar utasok, amikor csörgött a telefonom. A szállásról hívtak. Mivel abban egyeztünk meg, hogy kijönnek elénk a Fiumicino város központjában lévő buszmegállóba, amikor jelzek, de mindeddig nem tettem, érthető módon aggódtak. Főleg, hogy 23:30-ig kellett volna becsekkolnunk. Így nem tétováztam sokáig, és elfogadtam a felém dobott „mentőkötelet”: felajánlották, hogy összeszednek bennünket a reptéren. Tudtam, hogy ezért a transzferért a helyközi busznál drágább árat fogunk fizetni, de abban a pillanatban megért 15 eurót a probléma megoldása. A kocsiban ülve, az így mindössze tíz perc alatt megtett úton, kifaggattam a szállásadónkat, mégis miért ilyen nehézkes eljutni az egyébként turizmusból sokat profitáló városba. „A busztársaságoknak és a taxisoknak jó üzlet így” – felelte.
Másnap több szerencsével jártunk. Korai reggeli után, ragyogó napsütésben kószáltunk a szélborzolta hullámok mellett, majd olasz házigazdáink útmutatását követve folytattuk utunkat. Jól álcázták a buszmegállót, de ezúttal nem menekült, megtaláltuk. Busszal jutottunk el az antik emlékeiről és szintén tengerpartjáról híres Ostiába, ahonnan treninonak nevezett metró vitt Rómába. Ezekben a tengerparti városokban nem hagyhattam ki, hogy szardellás pizzát és garnélás szendvicset kóstoltassak kedves vendégemmel. A kagyló a következő, remélem, autós kirándulásra marad!
Gősi Lilla
Kolléganőnk korábbi bejegyzéseit ide kattintva olvashatjátok el.
Fotók: a szerző sajátjai
