A képre kattintva galéria nyílik!
Rózsakertben jártam Rómában. Most nyílik a több száz különböző, bódító illatú, színes virág. Szemkápráztató! A minap kezembe került A kis herceg olasz fordítása, amit már ezen a nyelven is értek. De más könyveket is forgatok. Tegnap például Francesco két vadonatúj kötettel állított be. Ajándék, nyújtotta át. Amint rájuk ismertem, ujjongani kezdtem. Olasz irodalom gyakorlófüzetek! Egy ideje már mondogatom, a születésnapomra sem szeretnék többet, néhány ingyen nyelvórával tehetne boldoggá.
Nap mint nap ragadnak rám új szavak, tanulok a kultúráról, a gasztronómiáról, a történelemről, de türelmetlenkedem. Lehetnék gyorsabb, ügyesebb. Pedig Antoine de Saint-Exupéry rókája szerint „megszelídíteni” azt jelenti, „kapcsolatokat teremteni”, ami egészen jól megy. Az önkéntesség utolsó két hónapjára visszatértem a farmra. „Bentornata! Isten hozott ismét!” Üdvözöltek örömmel a munkatársaim. Mindig akadnak új feladatok, de a csapatot már ismerem, szívesen dolgozom velük. Laurával spárgát szedünk, földbe mélyesztem a kést, itt vágom el a növény hosszú, zsenge szárát. Gabriele mutatja, nálunk háromféle retek terem: gömbölyű, hosszúkás, gyertyaláng. Gyűjtsük be mind! Ariannával epret szedünk. Hosszúak a sorok, tűz a nap, esőt ígér a fülledt idő. Mégsem bánom nagyon, hogy a nyakam megég és a hajolgatástól a hátam fájni kezd. Mennyi hasonlóan szép, édes epret szedtünk (és ettünk) anno a dédinél!
Időközben megnőtt az általam ültetett fokhagyma is, három-négy szálat összekötve készítjük piacra, rendelésre. Az articsóka szezon lassan lecseng, érkeznek viszont a zöldek, a spenót, a saláták… A mizuna, más néven sárkányfogó saláta például újdonság, és nem csak nekem. Még Francesco szülei sem találkoztak vele. A farmon szedett, nagy nyaláb levelet megpároljuk, de azt mondják, friss salátaként is mennyei. Erős, rukkolaszerű íze van.
A farmon nem csak szüretelünk: ültetünk is. Múlt héten például tökmagot rakosgattam palántanevelő tálcákba. Társam Giuseppe volt, aki egyike a valamilyen nehézséggel élő kollégáimnak. Esetében nincs szó szellemi fogyatékosságról, viszont kezelés alatt áll egyfajta mentális zavar miatt. A melegház csendjét megtörve derült ki, jól beszél angolul, tanult antik görögöt és latint. Sokfelé járt a világban. A keze remeg, lassan, óvatosan lépeget, de az utcán is megismer, köszön. Nem felejt.
A zöldek nem csak a farmon vagy a tányéron díszelegnek, a tavaszi táj is palack, olaj, pasztell, fáradt, élénk zöld árnyalatokban játszik. Amikor Francesco egy délután spontán kirándulásra hívott, hogy vesszünk el az ébredező Umbria kanyargós útjain, gondolkodás nélkül bólintottam. Így jutottunk el egy Poggio nevű faluba, ahol a kihalt utcák, játszótér és erőd után megtaláltuk a belvederét. Vihart ígérő alkonyat, fény-árnyékban úszó völgyek vették körül a meredélyt.
Helyben, az ismertetőtáblán olvastuk, hogy a vidék lenyűgöző jellegét Goethe is feljegyezte útinaplójába. Anna Miller, tizennyolcadik századi, angol költőnő pedig szemléletesen így festette le Otricoli környékét (szabadfordítás – Gősi Lilla): „… a dombokat erdők borítják, szőlőültetvények és falvak koronázzák. A fák közül romos erődök, ősi városok, római maradványok, templomok, mauzóleum töredékek bukkannak elő. A termékeny völgyek keskenyek, festőiek…, a dombok meredeken emelkednek és ismétlődnek.”
Az umbriai kiránduláson egyszer csak leparkoltunk az út szélén. Itt várj, szólt az utasítás. Néhány perc múlva tért vissza kezében egy kicsi csokorral. Az autóban bársony szirmú rózsák illata áradt szét. Erősebben, mint bármely római rózsakertben.
Gősi Lilla
Fotók: a szerző sajátjai
Kolléganőnk korábbi Itáliai Napló-bejegyzéseit ide kattintva olvashatjátok el.
