Derékig érő, hullámos szőke haj. Ritmusra lebben a szélben, ahogy Klári hintázik, fut a csúszdához, vagy átfordul a mászókán. Élvezi a lendületet, a világot, ha fordítva láthatja, a magasságot, amit legyőz, és aminek nekifut újra és újra. Amikor az ebédből megérkezett, Judit ölébe fúrta a fejét, a derekát átölelve köszöntötte. Még kicsit maradunk az iskola játszóterén, mert Klári nagyon szeret itt lenni. Közben Judit mesél.
A kislány három éve, december 23-án érkezett hozzá, egyenesen a karácsonyfa alá. Délután hívták fel, hogy „lenne egy négy és fél éves lány, húsz perc múlva ott tud lenni, jöhet?” Jöhetett. Judit annyira készült már rá, hogy nem viselte meg a hirtelen hívás. A családja támogatta, extra sebességgel segítettek összeszedni mindent, a ruhákon át a játékokig. Azóta együtt élnek.

„Mutasd meg, ki vagy!”

– Mostanában egyik este Klári elsírta magát, hogy hiányzik neki az anyukája. Akkor megint rádöbbentem, hogy ő nem az enyém, és nem lehetek olyan önző, hogy magamnak akarjam. Úgy képzeli, hogy egyszer majd az anyukájával él, de az a minimum, hogy tíznaponta meglátogatom. Szoktunk erről beszélgetni, bár az édesanyja még nem mondta, hogy magához venné, talán fél… Pedig már egyre erősebb, kezd magára találni.
Klárit rendszeresen látogatja az anyukája, abszolút megbízható – ez nevelőszülői berkekben ritka. Judit úgy tudja, hogy ő is nevelőszülőknél nőtt fel, és tizenkilenc éves korában szülte Klárit, egy szintén állami gondoskodásban élő fiútól. Az apa börtönben van, levélben tarthatja a kapcsolatot a lányával, ez nagyon fontos számára, ír is rendesen. Az anyuka bár külföldön dolgozik, kéthetente jön, és a nyári szünet felében is Klárival van. Szép ruhákat hoz neki, az iskolatáskáját is ő vette. Ez nem lenne kötelező, de szeretne segíteni.
Klári szerette volna, ha még egy lánnyal bővül a család. Egy idősebb „testvérre” vágyott. Így jött Csilla, aki 2017 Mikulásán érkezett ide. Tizenhat évesen maga kérte, hogy nevelőszülőkhöz kerüljön, nem túl jó a kapcsolata az anyukájával. Tehetséges lány, nagyon szépen rajzol.

– Embereket szeretek rajzolni. Egyszer rajzoltam egy összegörnyedt nőt. Csak úgy kijött belőlem. Igen, lehettem akár én is – mondja Csilla a nappaliban. Körülötte ceruzák és papírok szerteszét. A szobájában is mintha bomba robbant volna: a szintetizátoron ruhák, a földön papírfecnik, összegyűrt zsepik, és további ruhák szerteszét. Amikor erről beszélgetünk, a gimnazista lány csak mosolyog.
– Nem szólok bele, ez az ő területe – vonja meg a vállát Judit. – Vannak időszakok, amikor látom, hogy egyszerűen nem képes rendet tenni maga körül. Nekiáll, de két óra múlva is ugyanott tart. Eleinte hónapokig így volt, most már el-elpakol. Tudod, ami belül van, az van kívül is. Nehéz lélekkel, feldúlva érkezett hozzánk, ezért abszolút elfogadással fordultam felé. „Mutasd meg, ki vagy!”
Csilla lobbanékony természet, mérgében többször elrohant már a lakásból, volt, hogy télen, mezítláb. Sokat beszélgettek, Judit annyit kért, tegyék keretek közé a dühöt, a pufogást. Elmehet sétálni, ha úgy érzi, erre van szüksége, de legyen nála telefon, üzenjen, hogy mikor jön, merre van. Áprilisban lesz tizennyolc, innentől több lehetőség áll előtte, ezekről beszélniük kell hamarosan. Többször, több körben, az édesanyját is bevonva. Az a legfontosabb, hogy megtalálja, neki mi a legjobb. Maradhat, haza is mehet, és akár utógondozói otthonba is költözhet más fiatalok közé…

Ha izgul, sokat beszél

A törökmogyorós bomba mogyorókrémje lágyan olvad, a mogyoródarabok engedelmesen roppannak a fogaink alatt.
– Nagyon finom – nézünk össze Klárival csillogó szemmel. Még egy cukor mentes isler is kerül a táskájukba, azt Csillának viszik a kedvenc mentes-cukrászdájukból, ahova bringával tekertek át. Ahogy az autóval kísértük őket, meglepődtem, milyen önállóan, bátran közlekedik a kislány a városban.
– El merem engedni, nagyon figyel – bólint Judit.
Aztán arról értekezünk Klárival, hogy ő maga találta ki, melyik iskolába szeretne járni, és hogy mennyi ideig tart kifésülni a haját (tizenöt perc reggel és este), illetve, hogy befonva vagy kibontva szereti-e jobban (kibontva). Igaz, hogy úgy jobban gubancolódik, de kit érdekel?! Azt biztos nem, aki földig szeretné növeszteni.
Az üzletből kilépve majd megfagyunk, de az egyébként gyógytornász pszichológus Judit azt mondja, ő egész évben biciklizik, így nem fázik, és már vele tartanak a lányok is. Igaz, Csilla biciklijét most pont ellopták, úgyhogy ő gyalogol.
– Malackával jöttem ide, egy szál ruhában – meséli Klári már otthon, a társasház emeleti lakásában, ahogy sorra veszi az állatkákat az ágyán. Klárinak külön szobája van, Csilla birodalma a nappali leválasztott része, és még Juditnak is jut egy háló. Klári éjjeliszekrényén fotók egy lágy arcú, kedves, szőke nőről. Az anyukája. Amikor kettesben maradunk a szobában, megmutatja a nyakláncát, amit tőle kapott.
– Ezt egy nagyon titkos helyen tartom. Még Judit és Csilla sem tudja, hol. Nézd! Ez egy félszív, „A” betűvel, azt jelenti: Anya. Nála van a szív másik fele, az én nevem kezdőbetűjével – majd gondosan visszarejti a titkos dobozkába.

– Apa is hiányzik?

– Igen.

– Vele is szoktál találkozni?

– Sosem.

– Emlékszel rá?

– Négyéves koromban láttam utoljára.

– Klári hangulatán nem látszott, hogy min ment keresztül, csak a rajzain – néz be Judit a szobába. – Ugyanabban az oviban maradt, ahová korábban járt, de amikor először mentünk együtt, mintha sosem lett volna még ott, olyan kába volt. Nem részletezhetem, hogy került nevelőszülői gondozásba, nehéz is felgöngyölíteni az eseményeket. A lényeg, hogy az anyukája külföldön dolgozott, a pótnagymamája kórházba került, egy barátnőre hagyták, aki egyszer csak bevitte a gyámhivatalba. Egy hónap után találkozhatott először az anyukájával – ez azért kemény volt. 

Ma már azt szereti a legjobban, ha hármasban vagyunk – mentünk már így színházba. Energetikailag anyaként fogad el engem is.

Ha mérges, ugyanúgy mérges rám, ez így normális.
Klári első kedvenc tantárgya a német, a második a rajz – árulja el, és amíg Judit vacsorát készít, elkezdi az ágyazást: a sok plüsst melós lepakolni.
– Az a jó, hogy ha ő izgul, akkor nagyon sokat beszél. Így amikor megérkezett, folyamatosan csacsogott, ezáltal gyorsan oldódott a feszültség köztünk – emlékszik vissza Judit, ahogy letelepszünk a konyhában. A család heti menetrendje a falon, Csilla a mi érkezésünket is felskiccelte szerdára: egy kávéházi asztalnál Nők Lapját olvas egy nő. Korcsolya a lábunknál, a lányok alkotásai mindenfelé. Klári Judit ölébe mászik.
– Eredetileg örökbefogadáson gondolkodtam, már a gimnáziumban – meséli most a saját történetét. – Többször elkezdtem utánanézni, de valahogy mindig negatív véleményekbe futottam bele, és már a procedúra elrettentett. Ezzel párhuzamosan viszont mindig érkezett valaki az életembe, aki csupa jót mesélt a nevelőszülőségről, és ez elgondolkodtatott. Végül egy páciensemről kiderült, hogy nevelőszülői tanácsadóként dolgozik, és amikor hallotta, hogy érdekel, másnap már hozta is a papírokat, hogy akkor indítsuk el a folyamatot. Először bepánikoltam, de aztán arra jutottam: hogyha tálcán kínálja az élet ezt az utat, akkor most kell rálépnem, vagy soha nem fogok.

Kevesen merik vállalni

Csengetnek, megérkezik Mondok Annamária, Ancsa, a kirendelt nevelőszülői tanácsadó. Az SOS Gyermekfalvak alapítvány több módon is támogatja és gondozza a nevelőszülőket. Az egyik láncszem Ancsa, aki nemcsak a papírokat, az elvárások betartását, a körülményeket és a hangulatot ellenőrzi, hanem bármikor kereshető, tanácsot ad, lelki támaszt nyújt, ha a nevelőszülő kéri. Kiderül például, hogy minden gyerek kötelező jelleggel kap zsebpénzt, az ovisok is. Ők a jelükkel jegyzik ellen az átadás-átvételről szóló dokumentumot. Viccesen hangzik, de ez az önálló életre való felkészítés része, hiszen a pénz kezelését tanulni kell. A területi gyermekvédelmi szakszolgálattól kirendelt gyám is rendszeresen látogatja a családot. Mivel a nevelőszülőkkel élő gyerekek helyzete igen speciális a gyerek és a szülő részéről is, az itt felmerülő problémákat nem lehet a játszótéren vagy a szomszéd anyukákkal megvitatni. Judit is hívta már Ancsát „most segíts!”-felkiáltással – akár azért, hogy melyik fogorvoshoz viheti a gyerekeket, akár azért, hogy Csilla tavalyi matek pótvizsgájára készülvén vajon mennyire erőltesse a tanulást, bízza-e a lányra, mennyit tesz bele.

Bár 2014 óta minden gyermekvédelmi gondoskodásba került, tizenkét évesnél fiatalabb gyereket nevelőszülőnél kell elhelyezni, ez nem valósul meg. Ugyanis miközben a gyermekvédelembe kerülők száma fokozatosan nő, a nevelőszülőké nem.

Az SOS Gyermekfalvak kutatása szerint az embereket visszatartja a félelem – egyrészt attól, hogy a gyerek nem fogadja majd el őket, másrészt attól, hogy a saját családjuk, barátaik rosszul vennék, ha ezt a szakmát választanák, vagy épp a párkapcsolatukra lenne negatív hatással.
Wórum Judit azt mondja, szerinte leginkább attól félnek, hogy bármikor „elvehetik” tőlük a gyereket. Neki nagyon sokat segített a nevelőszülői képzés abban, hogy megértse, mire vállalkozik. Bár lelkileg nyilván így sem lehet felkészülni minden rá váró helyzetre… Segítség, hogy az SOS Gyerekfalvak pszichológusa bármikor fogadja a nevelőszülőket. Judit például amiatt is jár hozzá, hogy merjen nyitni egy párkapcsolat felé – ezzel a nem éppen szokványos családi összeállítással. Az egyedülálló nevelőszülőket egyébként nem mindenhol fogadják tárt karokkal, az SOS-ben igen, ott a kezdet kezdetén is ez volt a modell, hiszen egy anyára számos árva jutott a háború után. Ha belegondolunk, hány nő neveli ma egyedül a gyerekeit – miért ne lenne életképes ez a felállás a nevelőszülői szakmában is? Judit esetében a két gyerek ötórás munkaviszonynak felel meg, amely beszámít a nyugdíjba és társadalombiztosítási ellátásra is jogosít, ő emellett dolgozik gyógytornászként és egy fogyókúrás csoportban pszichológusként. Klári előtt két kisebb fiút visszautasított, mivel nem mehetett gyesre, úgy érezte, őket egyedül nem tudná vállalni.
A tudatosság és az ösztönösség furcsa keveréke ez a „munka”, vagy ahogy Ancsa fogalmaz: „kísérés”.
– Ha nem rakom bele a szívemet, nem lesznek egészséges lelkületűek a „gyerekeim” – magyarázza Judit. – Ez akkor működik jól, ha a sajátjaimnak érzem őket. Tudom, hogy belehalok majd az elválásba, de ha a gyerek velem megél egy egészséges kötődést, akkor az élete során rá váró érzelmi helyzetekben is ki tudja majd alakítani ezt. És ez a legfontosabb.
Judit szerint nem véletlenül kapta pont Klárit és Csillát. Klárival teljesen egymásra találtak, Csillában pedig egyre több olyan vonást fedez fel, amit mintha tőle „örökölt” volna. Különleges kapcsolódások ezek.
– Szerintem benne volt az „élettervemben”, hogy nevelőszülőnek kell lennem, most a helyemen vagyok. Akkor is, ha épp Ancsát hívom kiborulva… – mondja nevetve.

A riport eredetileg a Nők Lapja 2019/6. számában jelent meg.

Az SOS Gyermekfalvak nyitott az egyedülálló és a házasságban, párkapcsolatban élő nevelőszülők előtt egyaránt, jelenleg is várják nevelőszülők jelentkezését Kecskeméten, Kőszegen, Orosházán és a települések hatvan kilométeres körzetében.

Fotó: Bulla Bea