„Lapozzatok bele” a magazinba a képre kattintva!
Ki a verset szereti, rossz ember nem lehet
Tisztában vagyok vele, hogy Petőfi Sándor nem így írta, hanem úgy, hogy Ki a virágot szereti, rossz ember nem lehet, de a kedves olvasókat épp arról szeretném meggyőzni – ha egyáltalán kell majd bárkit –, hogy aki szereti a verseket, az éppúgy nem lehet rossz ember. Petőfi Sándor, aki április 11-én, a magyar költészet napján szintén az ünnepeltek közé tartozik, egyébként Az árva lyány című versében valójában nem pontosan azt írta, ami a köztudatba bekerült, hanem a következőt: „Szeresd a virágot / És ne féltsd szívedet, / Mert, ki ezt szereti, / Rossz ember nem lehet.” Látszólag ugyanaz az értelme, ám van benne egy lényeges extra mondat: „És ne féltsd szívedet.” Szerintem ez nagyon lényeges, mert ez magyarázza meg, miért is jó ember, aki a virágot szereti.
A jó, a nyílt, a tiszta szívű ember mindig találni fog valamit, aminek örülhet, mindig lesz oka vidámságra valami különleges emberi érték vagy érdem megismerésével. A nyílt szívű ember ugyanakkor nemcsak az örömre nyitott, hanem meg is lehet őt sebezni. Erre mondja Petőfi versében a halott anya vigasztalásul árva lányának, hogy ne féltse a szívét. Mert csak az a szív képes örömre, amelyik képes a fájdalomra is. A folyamatos és azonos szintű boldogság embertelen, a gép „boldogsága” ez, valójában közömbösség. A meddő boldogságkeresésnél sokkal fontosabb, hogy képesek legyünk jó kedélyűek lenni. Az ember hangulata hullámzó, amit egész jól ki lehet küszöbölni bizonyos technikákkal, például azzal, ha megkeményíti a szívét és/vagy a fejét. De ezzel együtt elveszíti a vidámság, a felindultság, a gyermeki rácsodálkozás képességét is. Ezek pedig mind szükségesek ahhoz, hogy valaki élvezni tudja a verseket. Egy költemény csak akkor tud ránk hatni, ha engedjük magunkat felkavarni, akár meg is sebezni általa. Ehhez pedig ugyanaz a nyíltszívűség kell, ami a virágok élvezetéhez.
Nemrég egy tudományos cikkben azt olvastam, hogy az emberi agy a költészet élvezetére van „huzalozva”. Ösztönösen felismerjük, ha egy szöveg vers, és ilyenkor az agyunk egy másik régiója aktiválódik, mint a hétköznapi beszéd esetén. Hasonló dolog zajlik le a költői képek feldolgozásakor: agyunk újabb régiói kapcsolódnak be. A mostani lapszámban utánajárunk, hogy miért, valamint felelevenítjük néhány költő emlékét, akik Radnóti Miklós sorsában osztoztak.
Krúdy Tamás, vezetőszerkesztő
Ha előfizetnétek a nyomtatott magazinra, ne habozzatok, kattintsatok az mc.hu oldalra, és kövessetek minket a Facebookon, Instagramon, valamint YouTube-on is!
Fotó: Archív, Getty Images
