Minden dolgok anyja vagyok – hirdette a távoli nyolcvanas években egy graffiti –, és a Minden dolgok vegyenek fel kardigánt! Nos, azóta az történt, hogy a Minden dolgok – vagyis a dolgok internete és adatbirodalma – a fejünkre nőtt. Régen nem mi irányítjuk már, ő irányít bennünket. Dőljön hátra nyugodtan, önről is tudnak mindent. A telefonja figyelmezteti, mikor induljon, hogy ne késsen el, és mikor kell kabátot vennie, hogy ne legyen náthás, sőt azt is jelzi, ha nátha helyett az influenzajárvány fenyegeti. (A Google influenzaalgoritmusáról majd később.)

Emberek vagyunk, tehát végtelenül tiszta és elmondhatatlanul mocskos lények, s ez a kettősség már önmagában véve tragikomikus. A Nagy Testvér nem hajlandó az embert merőben tragikomikus lénynek látni. Valójában neki teljesen mindegy. Az ember adattermelő organizmus, nem sokban különbözik az elefánttól, bár egy dologban mégis: az elefánt nem oszt meg magáról információkat. Mi folyamatosan kattintunk, posztolunk, fotózunk, megörökítünk, kedvelünk és válaszolunk. Mi jár a fejedben?

A világháló szelíden adja a keretét az ember számszerűsítésének, mint az égbolt egy nyugtalan tájnak.

AMIT TUDNAK RÓLUNK

A Nagy Testvér figyel. Hadd figyeljen! Kit zavar, hogy egy csetelést követően, amelyben párszor használtam a Berlin és a születésnap szót, berlini szálláshelyek tucatjai bukkannak fel a közösségi oldalon? Miközben a net sötét oldalával kapcsolatban kutatok, vásárlási tippekre bukkanok olcsó kokainnal kapcsolatban a drogmennyország oldaláról. (Kriptovalutával lehet fizetni, az ügyfélszolgálat minden kérdésre azonnal válaszol.) Rendes ember – hacsak nem újságíró – ne akarjon tudni az internet sötét oldaláról! Élvezze a legális rész kényelmi szolgáltatásait. Amíg segít megtalálni a legolcsóbb repülőjegyet, ingyen felhívhatom külföldi ismerőseimet, és egy csomó ismerethez juttat, rám szól az okoskarkötőm, ha túl sokáig ücsörögtem, addig nem érdekel, hogy újabb és újabb adatokat szolgáltatok a profi lomhoz a Nagy Testvér adatbázisába… A világháló több ezermillió, milliárd, billió adatával ismerős és barátságos, akár az égbolt, az összes Tejútjával és ködfoltjaival. A Fiastyúk, a Medve, a Göncölszekér is stabil. Mi bajunk történhet?

De mit szólna hozzá, ha hirtelen emelkedne a biztosítása díja, mert túl sokat tévézik, vagy kalóriadús ételreceptekre kattintgat? Ha azért nem hívnák be egy állásinterjúra, mert az életrajzában azt írta, felsőfokon beszéli az angolt, holott az elvárások között a kiváló angoltudás szerepelt? A algoritmus a „kiváló angoltudással” rendelkező jelentkezőket előbbre sorolta. Hogyan érintené, ha hitelképessége attól is függne, milyen híreket oszt meg a Facebookon, és milyen termékeket rendel a neten? A biztosítótársaságok már rendelkeznek olyan algoritmusokkal, amelyek a rendelkezésre álló adatok alapján szűrik ki a kockázatokat.

Az adat ma sokat ér, mohón halmozza az is, aki egyelőre (még) nem sokra megy vele. De előbb-utóbb a nagy adathalmaz összefüggéseiből majd következtetésekre jut. Mintha a cégeknek besúgóik lennének, akik minden egyes kattintásról jelentést készítenek. Míg e cikkhez gyűjtöttem anyagot (és megannyi nyomot hagytam magam után a világhálón), egy cég lelkesen tukmálta rám az otthon is elvégezhető olcsó DNS-tesztjeit, amelyek feltárják a családfámat. Udvarias, halk, megnyugtató hangon kínálták a pedigrémet. Vonzott és elborzasztott ez a lehetőség. Néhány éve még arról írtam cikket, hogy hamarosan bepillantást nyerünk az ember géntérképébe. És íme, itt van előttem egy kattintásnyira, jutányos áron. Embernek lenni annyi, mint ártatlannak lenni… viszont az akció csak március végéig tartott.

Eszembe sem jutott, milyen kockázatokkal is járhat, ha személyes adatokat osztok meg a családomról, még akkor sem, amikor arról olvastam, hogy egy hasonló genetikai teszt buktatott le egy évtizedek óta körözött sorozatgyilkost. Távoli unokatestvére ugyanis megcsináltatta az egyre népszerűbb DNS-tesztet, amely egyezést mutatott a rendőrség adatbázisában tárolt mintával, így eljutottak a szörnyeteg rokonhoz. Lám, mi mindenre jó egy ilyen hatalmas – több mint ötmillió ügyféllel rendelkező – DNS-adatbázis! Például arra, hogy 300 millió dollárért átengedjék adataikat egy gyógyszeripari világcégnek. Elvileg csak azokét, akik hozzájárultak, hogy kutatási célokra is felhasználják a postai úton beküldött nyálmintájukat. Még azt sem bánom, hogy egyesek hatalmasat kaszálnak azon, hogy megvásároltam egy szolgáltatást, ha ezzel segítem új terápiás eljárások vagy gyógyszerek kutatását. Az sokkal inkább aggaszt – ismerve a Facebook és más cégek adatkiszivárogtatási botrányait –, hogy a családom és a saját genetikai információim megmaradnak-e a tesztelő cég adatbázisában.

A „big data” – a felhőalapú tárolórendszerek felfoghatatlan méretű adatmennyisége – divatos téma, bérelt helye van a magazinokban, szakmai konferenciákon. Viktor Mayer-Schönberger és Kenneth Cukier, az Oxfordi Egyetem és a Harvard Egyetem oktatói magyarul is kapható, Big data című könyvükben megpróbálják a jelenlegi adatrobbanást a korábbi információs robbanással, a könyvnyomtatással összevetni. A tizenötödik században ötven év alatt nyolcmillió könyv került ki a nyomdákból, ami megkétszerezte azt az információállományt, amely az emberiség rendelkezésére állt. A huszonegyedik század elején nagyjából háromévenként duplázzuk meg a (jóval nagyobb) adatmennyiséget. Kérdés, mit akarunk a számokkal és adatokkal kifejezni, amire a művészet, filozófia, irodalom, a magánhangzók titkos értelme nem ad választ?

…

A cikk még nem ért véget, a folytatást a Nők Lapja 2019/15. lapszámában olvashatjátok el. A magazin április 10-től kapható az újságosoknál.

Szöveg: Vass Virág

Illusztráció: Getty Images