Csodáltam a mamát
Egy Debrecen melletti kis faluban nőttem fel, hatan voltunk testvérek, de közülük csak én örököltem édesanyám muzikalitását. A mama rajongott a zenéért, még Kolozsváron is fellépett egyszer énekesnőként, a hétköznapokban azonban varrónőként dolgozott. Az már az óvodában kiderült, hogy én is tisztán énekelek, és ha otthon dalra fakadtam, mindig megkérdeztem: „Ugye nem vagyok fals?” Így mondták nálunk, hogy hamis. A mama mindig megnyugtatott: „Nem, kislányom, nagyon szépen énekelsz.” Később szerettem volna zongorázni is, de édesapám nem tudta kifizetni az órákat. Pedig milyen jó lenne, ha most a gyönyörű pianínónkon nem csupán skálázni tudnék!
Angyal szállt el felettünk
Általános iskolába már Törökszentmiklóson jártam, és hatodikban volt egy kiváló énektanárom. Egyszer megkért, hogy énekeljek el egy dalt. Nekikezdtem, és hirtelen, emlékszem, nagy csend lett az osztályban. A tanárom a végén így szólt: „Erről a kislányról még sokat fogunk hallani!” Nagyon hálás vagyok neki. Nem tartottuk ugyan a kapcsolatot, de tudom, hogy figyelte a pályámat. Ám másért is köszönettel tartozom neki. Megismertette velünk a zenetörténet klasszikusait, olyannyira, hogy ma is tudom, Vivalditól A négy évszakból éppen melyiket hallom. A zene máig elixírt jelent minden bajomra, esténként gyakran felteszünk egy operát, élvezzük, ahogy szárnyal a muzsika, aztán megbeszéljük, amit hallottunk.
Halljuk Klárikát!
Kamaszkoromban folyton a rádión csüngtem, Komjáthy György zenei műsoraira a mai napig emlékszem. Akkoriban tombolt a Beatles, a rock and roll, és én nem győztem magamba szívni a számokat. Aztán tizenöt évesen meghívtak egy törökszentmiklósi diákzenekarba, attól kezdve minden vasárnap mi szolgáltattuk a zenét az ötórai teához a művelődési házban. Mindenki ott volt a suliból, sztárnak érezhettem magam. A gimnáziumot már Budapesten végeztem esti tagozaton, és mellette énekelni tanultam. Rita Pavone és Aretha Franklin dalait szerettem a legjobban. Elvégeztem minden képzést, hogy megszerezhessem az ORI-engedélyt, és végre közönség előtt is felléphessek. 1978 óta vagyok a pályán.
A szerelem hálójában
Gyurival 1980-ban ismerkedtünk meg. A Halló, itt Korda György! című műsorába keresett neki partnert az ORI. Engem választottak, a „kis vöröst”, és a duett a mai napig sikeres. A turnénk júniusban kezdődött, és augusztusban már tudtuk, hogy ez bizony szerelem. Gyuri jóképű volt, szellemes, talpig férfi – nem volt nehéz beleszeretni. 1982-ben házasodtunk össze, azóta is sülve-főve együtt vagyunk.
Kicsit izgágák vagyunk
Imádunk utazni, rengeteget turnéztunk, sokszor hónapokig a tengerentúlon koncerteztünk. A másik szenvedélyünk a „fészekrakás”. Több házat is felépítettünk, a legszebbhez egy csodálatos kert is tartozott. De ma már nem lenne erőm egy kerthez, ezért két évvel ezelőtt egy csodálatos budai lakásba költöztünk. Ha kinézek az ablakon, rálátok egész Budapestre. Szeretjük úgy meginni a reggeli kávénkat, hogy csendben gyönyörködünk a panorámában. A kutyáinkat még nem említettem. Mindketten idősek, egyikük már nem is lát, odamegyek, megsimogatom a fejét, és ő megnyalja a kezemet. Nagyon a szívünkhöz nőttek. Amúgy most rettentő boldog vagyok. December 6-án megválasztottak Törökszentmiklós díszpolgárának.
FOTÓ: FOTOCENTRAL
