Nálam óvodás koromban kezdődött. Először arra lett figyelmes a családom, hogy lépten-nyomon összeszedtem az utcáról a mások által eldobott szemetet. Később erről édesanyám leszoktatott, mert nem akarta, hogy naphosszat mások mocskában tapicskoljak – megértem. Aztán az egész azokkal a hétvégi kirándulásokkal folytatódott, amiket általános iskolában a volt osztályfőnököm szervezett a szabadidejében, hogy családostól és barátostól barangolhassuk be a környékbeli hegyeket és völgyeket. Gimnáziumban, az egyetemi évek alatt és után ugyan még mindig imádtam a természetet, de valahogy elvesztem a fogyasztásra ösztönző hétköznapok útvesztőjében. Két éve azonban megváltozott minden, egész egyszerűen azért, mert úgy láttam, hogy sokkal jobban érzem magam a bőrömben, ha aktívan teszek a környezet és saját magam védelméért többek között úgy, hogy nejlon helyett vászonzsákkal megyek bevásárolni, esetleg nem veszek magamnak felesleges dolgokat, hanem helyette kirándulok egy jót vagy környezettudatos fesztiválra megyek, hogy kikapcsoljak.
Légy üdvözölve belső motiváció!
„Nem mindegy, hogy valaki külső vagy belső motiváció alapján kezd bele egy új életmódba például azért, hogy védje a környezetét. A belülről jövő, személyes, ha úgy tetszik, »önző« indíttatás mindig szerencsésebb, mintha egy elvont, magasztos eszmére hivatkozva változtatunk, hiszen így sokkal inkább magunkénak érezzük azt, amiért vagy amin dolgozunk, ez pedig hosszabb távú elköteleződést tesz lehetővé, ami a fenntarthatóság szempontjából sem mellékes” – mondja Mayer Máté pszichológus, párterapeuta, aki maga is igyekszik minél fenntarthatóbb módon élni.
Tóth Anna, a Messzelátó Egyesület kommunikációs munkatársa és a SimpliCity Fesztivál egyik szervezője – az egyesület és a fesztivál célja is a városi életforma egyszerűsítése, tudatosabbá, fenntarthatóbbá tétele – például azért cserélte le a régi életét egy teljesen újra, mert környezetvédelemmel akart foglalkozni: „Másfél-két éve kezdtem el komolyabban odafigyelni a minimalizmusra, amikor úgy döntöttem, felmondok a jól fizető munkahelyemen, hogy napi szinten a környezetvédelemre koncentrálhassak. Négy hónapot töltöttem el munka és fizetés nélkül, újraterveztem a pályámat, és kerestem azokat a lehetőségeket, ahonnan elindulhatok. Tudtam, hogy más anyagi helyzettel jár ez a döntés, ezért nem is volt kérdés, hogy egyszerűbben kell élnem. Először a kiadásaimat kellett átgondolnom, majd újra fel kellett fedeznem a már meglévő tárgyaimat, a ruháimat, a konyhám tartalmát, az egész háztartást. Rájöttem, hogy 3-4 életre elegendő van mindenből. Ez sokkoló felismerés volt, egyszerre szomorú és felszabadító. Szomorú, mert rengeteget dolgoztam a fizetésemért, az ebből vásárolt tárgyak 90%-a pedig semmit nem jelentett és csak lommá, teherré vált. Felszabadító pedig azért, mert tudtam, hogy jó úton járok, és hogy nem a túlórákkal és megfeszített tempóval megkeresett csinos fizetés fog boldoggá tenni. Saját magamon tapasztaltam, hogy az egyszerűbb élet felszabadít. Már tisztábban látom, mi a fontos nekem, mire szeretnék időt és energiát fordítani. Ez persze folyamatos munka, de egy hihetetlenül felszabadító és előre mutató munka, aminek minden percét élvezem azóta is.”
Ég veled külső motiváció!
Anna – de említhetném magamat is – szerencsés helyzetben van, mert a motivációja folyamatos azáltal, hogy belülről jön és gazdagítja az életét. De vajon mi történik abban az esetben, ha mondjuk, valaki csak azért szeretne fenntarthatóbb életmódot folytatni, mert az egyre népszerűbb? Ha körbenézünk a közösségi média felületeken már jócskán találkozhatunk ilyen példákkal is. Nos, a pszichológus szerint ez csak ideig-óráig járható út, aminek gyakran egy negatív spirál az eredménye, hiszen belső elköteleződés híján minden egyes tettünket lemondásként éljük meg, és ezáltal az elégedetlenség érzése is folyamatos lesz az életünkben. Mayer Máté szerint arra kell törekednünk, ha a fenntarthatóság irányába fordítanánk az életmódunkat, hogy először is informálódjunk, mivel jár mindez pontosan, majd találjuk meg azt a szeletét az egésznek, amit igazán a magunkénak érzünk. Ez így leírva persze egyszerűnek tűnhet, a valóságban azonban éppen az egyik legnehezebb feladat.
Rendszerszintű probléma
Gondoljunk csak bele, a jelenlegi gazdasági berendezkedés alapja a folytonos növekedés, amihez túl kell termelni a javakat, és aztán el is kell azokat adni. Emiatt muszáj reklámozni a termékeket, hogy minél kívánatosabbak legyenek, pont azért, hogy az embereknek kedvük legyen megvenni őket, miközben valójában nincs is rájuk szükségük – ennek kapcsán máris a fülemben csengenek Anna szavai arról, hogy csak utólag tűnt fel neki, mennyi felesleges holmit halmozott fel korábbi élete során. (Azon is érdemes elgondolkodni, hogy a folytonos növekedés egy véges nagyságú bolygón kevéssé lehetséges.)
Akkor, ha valaki külső motiváció által vált tudatosabb életvitelre, félő, hogy csapdába esik, és éppen az ellenkezőjét éri el az életmódváltással, mint amit eredetileg szeretne. Egyrészt ha valaki „divatból” változtat, fennáll a veszélye annak, hogy a jelenlegi rendszerben, ahol az a lényeg, hogy fogyasszunk, óriási lemondásnak fogja találni azokat a lépéseket, amiket a fenntarthatóságért cserébe tennie kell. Például messzebb kell menni egy csomagolásmentes boltba vagy egy nagyobb piacra, ami több időt vesz el a pihenésre szánt percekből, és emiatt később visszaáll a régi kerékvágásba.
Másrészt az is előfordulhat, hogy ez az illető hirtelen mindenét zöldebb verzióra cseréli, ami egy olyan paradoxon, amiből belső motiváció hiányában nehéz kikeveredni. Hiszen tulajdonképpen miért is kéne hirtelen mindent lecserélni? Nem elég megvárni, hogy elfogyjon a régi, még ha az nem is annyira környezettudatos termék? Az önkéntes egyszerűségnek, minimalizmusnak, fenntartható és zero waste életmódnak pont ez lenne a lényege, hogy kevesebbet és tudatosan fogyasszunk. Vajon mégis mi az oka annak, ha egy pozitív kezdeményezés ismertté válik, akkor megjelenik egy vagy akár több kifordított változata, ami adott esetben épp az ellenkezőjét éri el, mint ami az eredeti célja volt?
Önértékelés vs. környezetszennyezés
A válasz pofonegyszerű, de mégsem egyértelmű a legtöbbünk számára. „A legkörnyezetszennyezőbb dolog az alacsony önértékelés és a negatív énkép, mert ezeket kompenzálva halmozunk fel javakat, és válunk függőjévé különböző felesleges és környezetszennyező cselekedeteknek, például a vásárlásnak” – vallja Mayer Máté, aki szerint egyéni szinten az önismeretünk növelésével már sokat tehetünk azért, hogy környezetkímélőbb, ezáltal fenntarthatóbb módon éljünk. Megtehetjük ezt akár úgy is, hogy lelassítunk kicsit és hagyunk annyi énidőt, hogy elgondolkodhassunk saját magunkon, az érzéseinken, a szokásainkon, a cselekedeteinken, vagy közösséget, emberi kapcsolatokat építhetünk, esetleg terápiára is elmehetünk. A variációk száma szinte végtelen, a lényeg, hogy kíváncsiak legyünk, és minél jobban meg akarjuk ismerni önmagunkat és másokat is. A tartósan kiegyensúlyozott lelkiállapot ugyanis nemcsak nekünk, de a Földnek is jót tesz. Képzeljük csak el, mi lenne, ha egyre többen mondanánk nemet az örökös vásárlásra, és helyette inkább a belsőnkkel és embertársainkkal foglalkoznánk! Egy hosszú folyamat végén a rendszer teljesen átalakulna, az ükunokáink pedig talán nem „fulladnának bele” többek között az évszázadok alatt lebomló műanyagba.
Ha a fenntartható életmód és az önkéntes egyszerűség gyakorlatáról még többet olvasnátok, kattintsatok a következő oldalakra:
Szöveg: Sors Rita
Illusztráció: Thinkstock
