Miután férjeddel, Simon Kornéllal bejelentettétek, hogy babát vártok, a sok gratuláló komment mellett érkezett néhány egészen durva is. Ezek a kommentelők elsősorban a korod miatt piszkáltak, felelőtlennek neveztek. Nagyon bántottak a beszólások?
Az emberek többsége nagyon kedves volt. Volt egy-két negatív hozzászólás, de őket a többiek leszólták. Rengeteg jókívánságot kaptunk, tehát a fogadtatás abszolút pozitív élményt volt. Többen írtak, hogy „jaj, engem is 47 évesen szült az anyukám”. Az az érdekes, hogy sokan azt hiszik, hogy 40 felett nagyon ritka gyereket várni, de valójában közel öt százalék ennek az aránya. Azért az valami! Értem, hogy nem gyakori, de mégiscsak van ilyen.

Egyes hozzászólásokból az is kiderült, hogy azoknak a negyvenen túli nőknek, akik babára vágynak és már sok sikertelen próbálkozáson vannak túl, reménysugár a történeted.
Igen, azt írták sokan, hogy reményt adtunk nekik.

Volt, aki azt mondta: „reményt adsz, hogy ez nem egy lehetetlen sztori”.

Azt éreztem, hogy csomó embernek, talán a koronaőrület miatt is, jól esett a történetünket olvasni. Iszonyatosan pozitív érzések áradtak felénk.

A Storynak azt nyilatkoztad, hogy kisfiadnak, Somának szerettetek volna kistestvért, de sokáig nem jött össze, így arra gondoltál, el kellene engedni ezt a dolgot. Le tudod írni azt a pillanatot, amikor kiderült, hogy 47 évesen mégis várandós vagy?
Biztos voltam benne, hogy már nem lesz testvére Somának. Sokáig nem is fogtam fel, hogy mi történik velem. Már nyolc hetes volt, mire felfogtam, hogy ő van. Igazából a férjem mondta ki, hogy „Dorcikám, te terhes vagy”. A nagy mondat. Hiába történtek velem a változások, az volt már belém kódolva, hogy én már nem vagyok rá alkalmas, nem lehetek terhes. Ezért nem fogtam fel.

Megelőzte ezt a terhességet rossz élmény? Hogy esetleg elveszítetted a terhességet?
Igen, volt egy sikertelen próbálkozás. És biztosan azért is jött az erős szorongás, hogy nehogy ugyanaz történjen, mint ami egyszer már megtörtént velünk.

Mennyire érzed, hogy ez most különleges terhesség?

Ez egy nagyon különleges terhesség, de az első is az volt. Az is késői terhesség volt tulajdonképpen. 39 éves voltam. Szóval volt egy késői terhességem és most van egy totál késői.

 Sokáig azt hittem, nekem már nem lesz gyerekem, amikor találkoztam Kornéllal. Aztán Somi gyorsan érkezett.

Mennyire ül rá a hangulatodra, hogy a korod miatt esetleg nehezebb terhesség lesz?
A szűrővizsgálatokon túl vagyok, minden rendben volt. Ami ráül a hangulatomra, az inkább a koronavírus. Mindenki úgy csinál, mintha vége lenne, miközben nincs vége. Terhesen nekem nagyon kell vigyázni. De ezt van, aki nem érti a környezetemben. Nehéz az embereknek elmagyarázni, hogy nekem sokkal nagyobb bajom lehet abból, ha elkapom. Nagyon kell magamra vigyázni, és abban a helyzetben, amikor ki tudja, hol bukkan fel ez a vírus, ez néha fárasztó.

Kornél mennyire lepődött meg, amikor felfedeztétek, hogy babát vártok? Tízes skálán?
Ő nagyon meglepődött, tizenkettesen lepődött meg. Neki egyébként inkább nehéz volt az elején. Tele volt félelemmel és szorongással. De a kisfiunk annyira pozitív volt! Most is nagyon boldog.

A színészet egy speciális szakma, a szülés utáni visszatérés talán még nehezebb mint máshol …
Ez egy pszichoteszt. A világ is tesztelődik az ember körül, amikor szül egy gyereket. Ki az, aki veled marad, és ki az aki, ha nem tudsz szombat este bulizni menni, már inkább nem telefonál. Az első fiunk fél éves volt, amikor elkezdtem forgatni. Végül is minden jól ment. Ő mindenhová jött velem. Ott volt mindig a szettben. Semmi baj nem volt soha. Minden produkció segítőkész volt, nem volt rossz tapasztalatom ezzel. Lépésről lépésre gördültem vissza a szülés után a szakmába. Inkább olyan nehézségek voltak, amikor Soma mondjuk nem aludt éjszaka, és másnap 12 órát végig kellett forgatni. De azért azon is túljutottunk. Ilyenkor biztos olyan hormonok dolgoznak az emberben, amik átsegítenek ezeken a nehézségeken. Ha most nekem csak úgy fel kéne kelnem óránként, és másnap 12 órát forgatnom kéne, akkor biztos megőrülnék. De amikor van egy gyerek, a szervezet nem tudom milyen anyagot produkál, amitől megcsinálsz olyan dolgokat, amikre egyébként nem lennél képes.

Most is úgy tervezed, hogy korán visszamész dolgozni?
Ha úgy érzem, hogy képes vagyok rá, és jön egy olyan ajánlat, akkor persze. A forgatás jó szándék kérdése. Most is látom, ki az, aki úgy reagál, hogy „dejó, lesz egy gyerek, mindent megoldunk”, és ki az, aki úgy reagál, hogy „tök alkalmatlan lettél”.

Ezt akkor magadban elrakod? Hogy ő ilyen ember?
Igen. Ezért is mondom, hogy ez egy pszichoteszt, és első sorban nem nekem, hanem a külvilágnak. Ki az, aki természetes dolognak tekinti egy gyerek érkezését és ki az, aki kicsit kapitalistábban csak a munkaerőt látja benned. De szerintem ez nem csak a színésznőkre igaz, hanem sok szakmára. Onnantól kezdve, hogy gyereket szülsz, nyilván nem fogsz azonnal 12 órát dolgozni, a társadalomnak kell ehhez felnőni. Ha azt akarjuk, hogy több gyerek legyen, jobban kell támogatni az anyákat.

Voltak lekötött szerepeid, terveid, amelyeket most átírt a várandósságod?
Most úgysem lehet tudni, mi van, a korona miatt. Lógnak tervek a levegőben, de hogy mi lesz, azt igaziból senki sem tudja. Ilyen szempontból teljesen ideális, így ülni a kanapén, amikor amúgy sem történik semmi.

És ülsz a kanapén? Vagy aktív kismama vagy?
Persze, edzek, Zsuzsival. Lesz egy online színházi projekt is. A Trojkával (Trojka Színházi Társulás – a szerk.) június 11-én lesz egy élő performansz Dekameron 2020 – karantén történetek címmel az Indexen, Boccaccio Dekameron című műve nyomán. Izgatottan várjuk, hogy fog sikerülni. Közben forgatunk egy minisorozatot a barátainkkal. Még eldugjuk a hasamat, mert a történet egy szerelmes párról szól a karanténban.

Ilyenkor szokott a forgatókönyv hirtelen alkalmazkodni.
Lehet, hogy majd alkalmazkodik a forgatókönyv, ezt még nem árulhatom el. Szóval azért én dolgozgatok, és ez a Somikával is így volt.

És mennyire érzed fizikailag másnak ezt a második terhességedet? Sok nőnek élménye, hogy teljesen más terhességeket éltek át.
Az első is egy csoda, de ez most egy kicsit még nagyobb csoda. Ez ilyen felfoghatatlan. Fogom a hasamat, órákat tudom fogni a hasamat. Ó, hát itt van. Tényleg itt van? Hű, tényleg itt van. Nézegetem a virágokat a kertben. Ez a természetnek tényleg felfoghatatlan dolga, hogy egy ember van a hasadban.

Érdekes a negyven feletti szülés kérdése. Megnéztem a statisztikát, és az elmúlt öt évben folyamatosan növekszik a negyven feletti nők gyerekszülése.
Nő az átlagéletkor is. A nagymamám annyi idős volt, amikor én születtem, mint én most. A nagymamám most 96 éves és tök jól van. Igaziból, ha én így fogom tudni kísérni a gyerekemet, ahogy a nagymamám kísért engem, azt nem érzem egy katasztrófának. Tudod, azt mondják a huhogók, hogy „ésszel kell gyereket vállalni, mert ki fogja felnevelni”. A nagymamám bőven felnevelt engem. Amiatt, hogy az átlagéletkor megnőtt, annak a lehetősége, hogy ezt a gyereket felneveljem, és lássam akár az unokámat, annak az esélye sokkal nagyobb, mint mondjuk 50 évvel ezelőtt.

És a szüleid nem ijedtek meg?
Ahogy a kisfiam mondta, az anyukám „úgy örült, hogy szóhoz sem jutott”.

Beszédes csend?
Végül is mindenki örül, csak kellett hozzá egy kis idő.

Ez azt hiszem, tényleg generációs kérdés is.
A szüleink voltak a második olyan generáció, amelyben a nők tényleg megpróbáltak a férfiakkal is versenyezve karriert építeni… Ez a karrier kontra gyerek… ebben sok kudarc volt szerintem. A nők emancipálódtak, de a férfiak még egyáltalán nem voltak emancipáltak. Az apámnál az emancipációnak nulla jele tapasztalható. Anyukám generációjában sokan voltak így. A mi párjaink már eggyel emancipáltabbak, és már mi is jobban ki tudunk állni a jogainkért. Még mindig nem evidencia, de már tudjuk, mik lennének a jogaink, már ki merjük mondani, még ha nem is mindig sikerül azokat érvényesíteni.

(Kiemelt kép: Gryllus Dorka a 68. Berlinale Nemzetközi Filmfesztiválon 2018 február 18-án. Fotó: Matthias Nareyek / Getty Images for Babelsberg)