– Mikor érzed úgy, hogy innod kell?
– 5 órakor, mint minden anya. (…) Az ötórás bor jár nekem. Az Barbé. Csak épp… Mostanában korábban kezdem és később fejezem be.

A párbeszéd a Az összeomlás (The Letdown) című sorozatból származik, amikor Barb (Celeste Barber), a háromgyerekes családanya egy ponton nem talál más utat a lazításra és az énidőre az esti borozáson kívül, és ez a barátainak is kezd feltűnni. Ezt a folyamatot, ami a rekreációs tevékenységtől a fél- vagy a teljes függőségig vezet, jól példázza ez az epizód (első évad, ötödik rész), ahogyan azt is, hogy bár könnyű belecsúszni, a legtöbb „wine mom” – főként, ha vannak őszinte baráti kapcsolatai – azért nem reménytelen eset, mivel nagyobb eséllyel van hozzáférhető megküzdési stratégia és iváson túlmutató kikapcsolódási lehetőség a környezetében. Vagy olyan minta, amiből fel tudnak építeni egyet. Akik igazán komoly gondban vannak, azok többnyire láthatatlanok – derül ki az anyák alkoholfogyasztását körüljáró összeállításunkból.

A wine mom jelenség: poén vagy válságtünet?

A wine mom kifejezés az USA-ból és angolszász területekről származik és olyan anyát jelöl, aki szereti az italt, és azért iszik, hogy a szülőség fárasztó terheinek élét elvegye. Próbálja élvezni a felnőtt élet előnyeit, képes kritikával is szemlélni a saját helyzetét és szórakozni is tud rajta.

A jelenség fontos kelléke az ivás dokumentálása és megjelenítése a közösségi médiafelületeken.

Ezek népszerűségét jól mutatja, hogy az olyan Instagram oldalaknak, mint például a Mom.Wine.Repeat vagy a  Mommy Wine Time 100-200 ezres követőtábora van, illetve jól futnak azok a mémek is, amelyek az anyai túlterheltséget a bor- illetve alkoholfogyasztás ábrázolásával igyekeznek oldani. Magyarországon vélhetően a legismertebb „wine mom” Semjén Nóra, az Anyakivan Facebook oldal működtetője, aki a tavaszi karanténos időszak kellős közepén azzal a videójával futott nagyot a közösségi médiafelületeken, amelyben elmélyült jógagyakorlatra hajazó szetting mellett mutatta be a semmilyen felkészültséget, előzetes tudást nem igénylő gyakorlatot, nevezetesen egy pohár vörösbor megivását, húzóra. (Háttérben az egymást szekáló gyerekek hangjai.)

„Tavasszal a karantén alatt annyira kiélezett helyzet volt, pattanásig feszült mindenkinek az idegrendszere, mivel otthon – főleg az anyáknak – rengeteg területen kellett helyt állniuk. Pénzt kellett keresni, az otthoni feladatokat – a takarítást, a főzést, a mosást – mindennap ellátni és emellett tanárként is funkcionálni, hogy ne maradjanak le a gyerekek a tananyaggal. Ez együtt annyira stresszes volt, hogy szerintem mindenkiben megjelent az igény arra, hogy valamibe el tudjon menekülni. Viszont azok a helyzetek, amelyekbe normális esetben az ember menekülhet – hogy elmegy a barátnőivel, beül valahová beszélgetni vagy elmegy edzeni – nem voltak elérhetőek. Ráadásul, rám borzasztóan frusztrálóan hatott az, ami közben a social médiából ömlött, hogy mindenki kiflit süt és mindenkinek saját kovásza van, ami a nevére hallgat. Azt éreztem, hogy én nem csinálok jól valamit.

Tulajdonképpen a boros-jógás videó ezt a kétségbeesést szimbolizálta: azzal a pohár borral tudtam kifejezni, hogy szükség van valamire, ami oldja ezt a feszült helyzetet. Az én esetemben ez még extrémebb, mert egyébként tényleg nem iszom, nem is bírom és nem szeretem az ízét, de akkor ott én is eljutottam arra a pontra, hogy már nekem is jót tenne.

Nem szeretnék senkit túlzott alkoholfogyasztásra buzdítani, csupán a frusztrációm szimbóluma volt a bor” – mondja Semjén Nóra, aki videóival azóta is arra törekszik, hogy egyfajta szelepfunkciót töltsön be az anyák számára. Mindegy, hogy hetente egy pohár bor, egy marék édesség, a futás vagy valami más, a lényeg, hogy megtaláljuk a saját örömünk forrását, vallja.
Azonban az, hogy kisgyerekes anyák közül sokan fogyasztanak alkoholt nem csupán kikapcsolódás céljából, hanem feszültséglevezetés és megküzdési stratégia hiányában, már egy sokkal mélyebb problémát is megmutathat. Ez a modern szülőség és a nukleáris családmodell problémája is egyben, és abból fakad, hogy az anyák magányosak, a döntésekben és hétköznapok során  magukra maradnak, és mindezt tetézi, hogy a női alkoholfogyasztás sok esetben még mindig tabu. Ezért sokszor csendben, észrevétlenül fordul át bontakozó függőséggé, mégis sokan ragaszkodnak hozzá, mert ez az egyetlen, ami egykori felnőtt életünkből visszacsempészhető a sokszor teljes elszigeteltségbe. A sorozatbeli Barb végül rá tud találni az iváson túli örömforrásra és a sorozat szépen szemléleti azt is, hogy ez sokszor mennyire határeset: hiszen ő sem csúszott bele annyira… Csak épp nem tud már kihagyni egyetlen öt órát sem anélkül, hogy ne bontson ki egy üveg bort.

„Ritkán jön össze, akkor viszont élvezem”

Megkérdeztünk néhány kisgyerekes anyát is, mit gondolnak arról, hogy a közösségi médiafelületeken egyre gyakrabban jelenik meg az anyai alkoholfogyasztás gegként, mémként, posztként. Szerintük inkább az elvesztett közösségi élmény utáni segélykiáltásról van szó, mint komoly alkoholproblémákról. „Nekem van egy olyan megérzésem, hogy ezek a posztok az esetek nagy részében nem függőséget, hanem valami mást jeleznek.

Én is írok néha ilyesmiről, holott azért, hogy a feszültséget enyhítsem, soha nem iszom alkoholt. Soha.

Viszont tudnak hiányozni azok az idők, amikor nagy társaságokkal sokáig jártuk az estéket és ittunk is persze. Mióta gyerekeim vannak, azóta ugyanis évente egyszer fordul elő olyan, hogy akarok inni, és ők nincsenek itthon, és a másnapom is elbírja, hogy iszom, mert esetleg ők még akkor sincsenek itthon. Szóval ritkán jön össze, de akkor viszont élvezem, és jól meg tudom fogni azt is, hogy az a fajta spontaneitás, ami az ilyen bulikban van, az a fajta felszabadultság, ami a kicsit zsibbadósra ivással jön, az az anyai létemnek már eszeveszett ritkán sajátja csak – és néha jól esik átélni ennek egy-egy szeletét újra. Én azt hiszem, az ilyen posztok mögött ez a vágy van erre az egészre, és nagyjából egy ilyen enyhe, apró segélykiáltásként tekintek rájuk, és igyekszem ezt teljes megértéssel tenni.

Persze, abban is biztos vagyok, hogy nőként sokan észrevétlenül csúsznak bele az alkoholizmusba, de szerintem nem ők posztolják a tele boros poharat az Instára. Legalább is úgy érzem. Nekem ezek a posztok is a (női) közösség iránti vágy megnyilvánulásai, amitől az anyák tömegei vannak elvágva a gyerekvállalás után” – számol be tapasztalatairól Noémi (32), két gyerek édesanyja. Franciska (34) szerint sok minden lehet amögött, hogy az anyák is pohár után nyúlnak, ő legtöbbször akkor iszik, ha nem tud egy fennálló konfliktushelyzetet a közvetlen környezetével megbeszélni. Mivel másfél éves kislányát szoptatja még, ez csak egy-egy pohár borra korlátozódik. „Apukám, apai nagybátyám, anyám, sőt, mint nemrég kiderült, anyai nagymamám is valószínűleg ivott, tehát jelen volt ez a minta a családban. Anyukámat ugyan csak ünnepekkor láttam inni, persze kérdés, mi jön le gyerekként abból, hogyan és miként szorong az anyukád.

A másik nagyon durva élményem az ivással az egyetemi szocializáció. Az összes egyetemi program alapja ez volt: vége van az órának és iszunk, elmegyünk egy koncertre, iszunk. Vizsga előtt, vizsga után – iszunk.

 Ez jelen van nálunk, értelmiségi körökben is, hogy ha bajod van, berúgsz, ha örülsz, berúgsz, nincs ez az átmenet, hogy csak azért iszom, mert kedvem volna meginni egy pohár bort. Én mindezek ellenére úgy tekintek a borra, mint egy finom ételre, amit megkívánok a sült hús mellé, és olyankor nagyon jól tud esni. Ha azt mondom, hogy szeretek inni, akkor erre gondolok, a mértéktelen tivornyázás már az egyetem alatt is távolt állt tőlem. Bár akkor mindenki ezt csinálta.”

A női szerhasználók láthatatlanok

Kapcsolódó

Alkoholizmus a családban: tabu és szenvedés

Ónody-Molnár Dóra

Megszólalóinknak igaza lehet abban, hogy az igazán súlyos esetek valóban láthatatlanok, habár kevés család van Magyarországon, ahol ne lenne az alkoholbetegség családi vagy öröklött mintaként jelen az életükben, de ha az alkoholfogyasztás a kisgyerekes nők számára menekülési útvonalat jelent olyan helyzetekből, ami hosszútávon nehezen bírható, akkor megint csak vékony és csúszós lehet a jég egyfajta függőség irányába (mint a The Letdown Barbjánál) – tudom meg Dr. Kaló Zsuzsa egyetemi docens pszichológustól, aki a női szerhasználók témájával hazai és nemzetközi kitekintésben is foglalkozik.
A szakember szerint a nők alkoholfogyasztásához sok esetben akkora szégyenérzet társul, hogy nem vallják be még az önbevalló kérdőívekben sem. „De az sem biztos, hogy megfelelő kérdéseket teszünk fel.

Annyira tabunak gondoljuk, hogy a nők isznak, hogy rá sem kérdezünk.

Dr. Káló Zsuzsa (Forrás: ELTE)

Vagy nem használjuk jól a mértékegységeket. Az Amerikai Pszichológus Társaság kiadványai is azt hangsúlyozzák, hogy a legtöbb, betegség besorolására alkalmas eszközt, így a kérdőíveket is, a középosztálybeli férfi minta alapján dolgozták ki, és különösen igaz ez az addiktológia területére. Nők esetében egészen más a mennyiség kérdése, illetve nagyon komolyan megjelenik az alkohol és gyógyszerhasználat együttállása, a gyógyszer pedig nagyon sokszor nem kerül bele ezekbe a szerhasználati kérdőívekbe, ahogyan az alkohol és gyógyszer együttes használata sem” – mondja a szakértő, aki szerint néhány tendencia mégis jól körvonalazható. Korábban az addiktológiával foglalkozó szakemberek azt feltételezték, hogy 1 női szerhasználóra jut 5 férfi, mára ez az arány 1:3-ra olvadt. Igaz, még mindig a férfiak javára, de ugyanez tinédzser korban már nem mondható el: a kamasz fiúk és lányok nagyjából ugyanolyan arányban szerhasználók. „EU-s statisztikák szerint a fiúk körében inkább droghasználat jellemző, a lányok körében viszont már ebben az életkorban megjelenik a gyógyszer és alkohol együttes fogyasztása.

Aztán pedig olyan, mintha eltűnnének: a női szerhasználókról egyre kevesebb adatunk van, ahogy idősödnek.

Szintén fontos adat, hogy sokkal kevesebb függőséggel küzdő nő kerül kezelésbe, mint férfi” – tudom meg Kaló Zsuzsától. És, hogy mi lesz a nőkkel? „Eltűnnek, bántalmazó kapcsolatban élnek, meghalnak. De a lányok is, mivel a tini rehabok főleg fiúkat fogadnak. Általában az ellátórendszer nagyon kevés olyan programot kínál, ami speciálisan nőknek szól. Nem mondják, hogy nem jöhetnek, de nem nyújtanak olyan programot, ami az ő igényeiknek megfelel” – vázolja a szomorú tényeket a kutató. A női szerhasználókat ugyanakkor felveheti, gyógyíthatja az ezoterikus piac is, a házi praktikák, különböző női guruk. Akiket nem feltétlenül szerhasználati problémával keresnek meg, de lehet, hogy arra is kínálnak számukra megoldást. Pozitív erőforrás lehet számukra a gyógyulásban, hogy a nők jobban keresik a segítséget, illetve a támogató közösséget, ami a férfiaknál kevésbé jelenik meg.

Don’t pink my drink

Kaló Zsuzsa ugyanakkor nem gondolja, hogy az influenszerek, közösségi médiafelületek komoly hatással lehetnek a problémás szerhasználatra. „Nem az influenszereket gondolom veszélyesnek, hanem az alkoholipart, ami ráül az influenszerekre, tehát lehet közvetlen kapcsolat, de

a legnagyobb probléma az alkoholfogyasztás cinikus misztifikálása.

Anyák napjára, nemzetközi nőnapra alkoholforgalmazó és -gyártó cégek rendre meglovagolják a női emancipációt, és az alkohol mint a nők függetlenségnek a valódi reprezentációja jelenik meg. Johnie Walkernek megcsinálták a női megfelelőjét. Alkoholgyártó cégek hirdetik, hogy bevételeik valamennyi százalékát a mellrák elleni küzdelemre fordítják. Ebben ott a cinizmus, hogy közben tudjuk: a mellrák kialakulásában az alkoholfogyasztás kockázati tényező” – mondja Kaló Zsuzsa, aki szerint két problémás tendencia figyelhető meg a reklámiparban: az egyik, amelyik a női függetlenséget az alkoholfogyasztással fogja meg, a másik pedig az az elv, hogy „ha a nők nem tudnak annyit inni, mint a férfiak, akkor csinálunk nekik másik italt.” Ezzel szemben jött létre Skóciában például a #dontpinkmydrink mozgalom, amelyik az alkoholgyártó cégek női fogyasztókat megcélzó kampányaira szeretett volna reagálni. 

A Jane Walker nevű Johnnie Walker whisky korlátozott példányszámban jelent meg Sacramentóban, Kaliforniában, 2018. március 3-án. (Fotó: Justin Sullivan / Getty Images)

Mikor van baj?

Megkérdezett szakértőnk szerint nagyon nehéz meghatározni, hogy mikortól beszélünk függőségről, bár néhány tényező jól körvonalazható: amikor tényleg minden már csak a szer megszerzéséről szól, amikor leépülnek azok az emberi kapcsolatok, amik nem kötődnek a szerhasználathoz, amikor az illető elveszíti a munkáját és az érdeklődését. Elég pontosan definiált fogalom az addikció, de nehéz hétköznapi szavakkal leírni, mivel a súlyosságát sok tényező meghatározza – az intenzitása, a gyakorisága és a mód is – hogy kannás bort iszunk vagy pezsgőt, hogy injekciós a szerhasználat vagy nazális” – foglalja össze Kaló Zsuzsa, aki szerint a wine mom jelenség nagyon sokszor azzal áll összefüggésben, hogy túl sok szerepnek kell megfelelni, és ahelyett hogy ezekről a szerepekről gondolkodnának, egészséges megküzdést választanának az édesanyák, inkább az érzelmek eltompítása zajlik. „Ha emellett van más probléma is a háttérben, akkor az elvezethet problémás szerhasználathoz. Ilyen a szülés utáni depresszió, a kezeletlen trauma. Minden régi, feldolgozatlan trauma elő tud bújni, ha krízishelyzetbe kerül az ember. Sokszor a szerhasználat nem azt a célt szolgálja, hogy jól érezze magát az illető, hanem hogy a normalitást vagy annak látszatát fenn tudja tartani. A lényegi kérdés az, hogy mi az irány:

az alkoholfogyasztással emelni akarunk egy jó érzést vagy tompítani a rosszat? Ha tompítani akarjuk a rosszat, az az öngyógyszerezés kategóriájába tartozik, és akkor valójában segítségre van szükségünk.”

(Kiemelt kép: Celeste Barber a The Letdown című sorozatban. Forrás: IMDb)