Zöldségek, gyümölcsök, pékáruk, húsok és tejtermékek – Hogyan, miben és hol tároljuk őket?

Hűtőben, kamrában, konyhai szekrényben, a legalsó vagy éppen a legfelső polcon, becsomagolva, letakarva, fedetlenül. Számos módon raktározhatjuk a különféle élelmiszereket, de vajon melyik a megfelelő hely, hőmérséklet és csomagolás számukra? Kisokosunkból kiderül!

Az élelmiszerek tárolásánál általában figyelembe vesszük azt, hogy a szupermarketben és közértekben hol és hogyan foglalnak azok helyet. Ez viszont nem jelenti azt, hogy hazatérve a bevásárlásból is eszerint kell elhelyeznünk őket. Az egyes termékek igényein felül érdemes figyelembe vennünk, hogy milyen adottságokkal (világos, sötét, hűvös, szellős, meleg, párás) rendelkezik a konyhánk, kamránk. Mindezek mellett jó, ha azt is végiggondoljuk, hogy helyesen használjuk-e a hűtőszekrényünket. A legtöbben ugyanis gondolkodás nélkül, egyszerű megszokásból, akár indokolatlanul helyezzük el benne a különféle élelmiszereket. A nem megfelelő tárolás és a hűtő túlterhelése azonban több kárt is okozhat.

Pékáruk száraz helyen 

Ahhoz, hogy elkerüljük a kenyerek, zsemlék, kiflik bepenészesedését, mindenképpen tegyük száraz helyre őket. Távol a mikrohullámú sütőtől és a gáztűzhelytől helyezzük a pékárukat papír- vagy vászonzacskóba, és válasszunk egy hűvösebb helyet nekik a konyhában, kamrában.

Hova valók a gyümölcsök és a zöldségek?

A zöldségek és gyümölcsök leginkább a száraz környezetet kedvelik, a túl nedves és nyirkos közegben könnyen bepállhatnak, éppen ezért érdemes őket ennek figyelembevételével elhelyezni.

Paradicsomok, uborka, paprika és padlizsán csak szobahőmérsékleten

Hacsak nem túlérett, vagy már megkezdett a zöldségünk, elég szobahőmérsékleten tárolnunk azt. Különösen igaz ez a még zsenge példányokra, amik a hűtőben való elhelyezés következtében nem biztos, hogy elérik telt színűket és finom ízüket. A zamatosság és eltarthatóság érdekében ajánlott tehát ezeket kint tartani. A padlizsán és az uborka például hajlamos az elszíneződésre, de egyéb „károkat” is (beposhad, megpuhul) szenvedhet a hűtőben, ezért a legjobb, ha a konyhapulton hagyjuk és egy vékonyabb ruhával letakarjuk, vagy egy szellősebb kosárba tesszük.

Gyökérzöldségek 

Többek között a cékla, a répa, a burgonya, az édesburgonya, a fehérrépa, a retek, a hagyma és a fokhagyma is ebbe a kategóriába tartozik, ezek több hétig, akár hónapokig is elállhatnak, ha megfelelő körülményeket biztosítunk nekik. Ahelyett, hogy a hűtőnk legalsó fiókjába dobálnánk őket, tegyük típusuk szerint elkülönítve esetleg papír törlőkendővel szétválasztva az egyes darabokat, hogy semmiképpen nyirkosodjanak.

Zöldségek és gyümölcsök egymástól távol

Nem jó, ha közvetlenül egymás mellett tartjuk a zöldségeket és a gyümölcsöket, hiszen egyes fajták (alma, banán, avokádó, körte, barack, szilva, krumpli, paradicsom) az éréskor felszabaduló etilén miatt romlásnak indíthatják azokat, melyek érzékenyek erre a gázra (padlizsán, káposztafélék, zeller, kajszibarack).

Banánok betekerve

Ha a hűtőben tároljuk a banánt, számolnunk kell azzal, hogy a héja gyorsabban megfeketedik, az íze pedig megváltozhat. Ezt elkerülendő, csomagoljuk a szárait folpackba, és inkább hagyjuk szobahőmérsékleten a gyümölcsöt.

Krumplik és hagymák

A burgonya és a hagyma számára a legmegfelelőbb a hűvös, sötét és levegős hely, így sokkal tovább marad friss, és nem kezd csírázni, ráncosodni. A krumplit mindenképpen tartsuk távol a hűtőtől, a benne található keményítő ugyanis gyorsabban cukorrá alakulhat, az íze pedig ennek köszönhetően megváltozhat. Kifejezetten figyeljünk arra is, hogy a két zöldség ne legyen közvetlenül egymás mellett, a hagyma ugyanis gyorsabban romlásnak indul a burgonya társaságában.

Gyógy- és fűszernövények vizes közegben

A lágyszárúakat (bazsalikom, borsikafű, koriander, medvehagyma) szabadítsuk meg csomagolásuktól és tegyük vízbe, akárcsak egy csokor virágot (jó tipp ez a spárga esetében is). A fásabb gyógy- és fűszernövényeket (rozmaring, levendula, zsálya) pedig tekerjük nedves konyhai törlőkendőbe. Ezzel a módszerrel tovább maradhat friss a növényünk.

Mi legyen a tejtermékekkel?

A vásárlást követően eredeti csomagolásukban tegyük a hűtőszekrénybe a tejtermékeket. Ha megbontottuk, légmentesen záródó edénybe, szorosan lezárva helyezzük vissza őket. A sajtokat kibontás és fogyasztás után csomagoljuk viaszpapírba, műanyag dobozba vagy fóliába, és tartsuk folyamatosan hűtve, akárcsak a többi készítményt. A vaj esetében van, aki a hűtőre, más a kamrára esküszik, a legjobb viszont, ha fedéllel ellátott tálcára helyezzük és a konyha egy kevésbé meleg pontján hagyjuk. Amennyiben zavar minket, hogy így túlságosan olvadttá válik, tegyük a hűtőszekrény egyik polcának külső, kevésbé hideg részére, így állagát és ízét is megőrizhetjük.

Nyers halak és húsok

A még elkészítés előtt álló húsokat és halakat tegyük lezárható edényekbe, és helyezzünk alájuk egy tálat, hogy a levük ne tudjon kifolyni. Tároljuk a hűtőben, ha pedig néhány napon belül nem használjuk fel, tegyük fagyasztózsákokban a mélyhűtőbe. Ezzel elkerülhetjük a romlást és meghosszabbíthatjuk a termék idejét.

Gondoljunk a száraztésztára is!

A felbontást követően légmentesen záródó tárolóedényben, lehetőleg a kamra sötétebb részében helyezzük el a különféle tésztákat. A legmegfelelőbb erre a célra az üveg, de használhatunk műanyag dobozokat is.

 

Szöveg: L. J.

Nyitókép: Getty Images

(goodhousekeeping.com, lifestorage.com)