Mátrai Vanda író, előadó és coach a saját életében is megtapasztalta, néha milyen nehéz követni és megvalósítani az álmainkat. Élelmiszer-ipari mérnöknek tanult, bár soha nem érdekelte különösebben ez a pálya. Az élet sodorta, ő pedig hagyta magát. Egy hoszszú, több évig tartó önismereti munka döbbentette rá, mi az igazi útja. Azóta semmi nem állította meg, és sorra dolgozza ki önfejlesztő tréningjeit. Az Álomból valóság tréning elején arról mesél nekünk, mennyire boldog, mert végre azzal foglalkozhat, amit akár vég nélkül tudna csinálni. Mi, résztvevők is valami ilyesmire vágyunk, ezért jöttünk el erre a két napra.
A világ nem biztonságos
Rendhagyó módon kezdjük az ismerkedést. Még egymás hangját sem hallottuk, amikor Vanda azt kéri tőlünk: keveredjünk. Menjünk oda minél több emberhez, és 15 másodpercig nézzünk a másik szemébe, majd adjunk pozitív visszajelzést az alapján egymásnak, amit a tekintetéből kiolvastunk. Döbbenetes hatása van már ennek a „bemelegítő” gyakorlatnak is: annyi jó szót kapok, hogy megnő az energiaszintem. „Ezek az emberek igazat mondtak. Valamiért ők ezt érzik belőled. Van eltérés ahhoz képest, ahogy önmagadat látod? Elhiszed ezeket a pozitív véleményeket magadról? Éld át a jelentőségét, hogy egy ismeretlen ember ezt érzi felőled, így lát téged” – mondja Vanda a gyakorlat után.
Aztán a félelmekkel foglalkozunk, mint a legfőbb akadályokkal a céljaink felé vezető úton.
„Legtöbbünknél már csecsemőkorunkban kialakul az az alaphiedelem, hogy a világ nem biztonságos hely, nem bízhatunk sem benne, sem magunkban – folytatja Vanda. – A természeti népeknél ez másképp van. Különösen szép példa erre egy venezuelai néptörzs, a jekana indiánok élete. Náluk a felnőtt társadalom boldogságban él, és szeretetteljesen kapcsolódik egymáshoz. Amikor a titkukat kutatták, kiderült, hogy egy jelentős pontban eltér az újszülöttekhez való viszonyulásuk: az anyák az első fél évben a testükhöz rögzítve, kendőben hordják a gyermeküket. Az a biztonságélmény, amit az anyaméhben megélünk, náluk folytatólagosan »átmentődik«. Megkapják, amire szükségük van: érintést, testmeleget, folyamatos anyai jelenlétet, elfogadást, feltétel nélküli szeretetet. Így az rögzül bennük zsigeri szinten, hogy jogosultak a szeretetre, a világgal való kapcsolatuk is kiegyensúlyozott, azaz jók, és a világ is jó. Ez lesz az ő alapprogramjuk. A mi társadalmunkban viszont, ahol jellemzően nem vagyunk képesek működtetni ezt a szoros, kiegyensúlyozott és elfogadó, szeretetalapú anya-baba kontaktust az első időszakban, ezzel ellenkező program alakul ki.”
Rettegés kontra önbizalom
Egy játékos gyakorlatban megtapasztalhatjuk, mennyire tudunk bízni magunkban és a világban. A bekötött szemmel végzett feladatok tökéletesen szimulálják, hogyan működünk az életben. Hagyjuk, hogy külső erők irányítsanak bennünket, vagy hallgatunk a belső hangunkra? Tudjuk, hová akarunk eljutni? Sokkal mélyebb válaszokat kapunk a gyakorlattól, mint ha szóban válaszolnánk ezekre a kérdésekre.
…
A beszámoló befejezése a Nők Lapja Psziché szeptember-októberi számában található.
Szöveg: Zádorovich Aliz
Fotó: Németh Gabriella
