A szerkesztőségben kisgyerekes kolléganőimmel arról beszélgettünk: vannak ugyan ködös emlékeink stabil oldalfektetésről, újraélesztési mozdulatokról, de a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elsősegélyvizsga tananyagának nagy része a távoli múlt homályába veszett. Pedig milyen jó is lenne, ha felelősségteljes szülőként használható tudással felvértezve készülhetnénk a gyerekeinkre úton-útfélen leselkedő veszélyek elhárítására! Mivel kiélezett helyzetben hajlamosak vagyunk azt is elfelejteni, amit addig tudtunk, fontos, hogy birtokában legyünk azoknak az információknak és technikáknak, amelyek a kritikus pillanatokban segíthetnek. Ezért úgy határoztunk, hogy végigcsináljuk a Léghajó Programot, amely kiscsoportos foglalkozások keretében a gyerekkori vészhelyzetekre készíti fel a szülőket. Dr. Krivácsy Péter klinikai főorvos vezetésével speciális babákon gyakorolhattuk az újraélesztést, és megtudhattuk, mit kell tennünk, ha gyerekünk baleset vagy betegség miatt veszélybe kerül. Ötórás leckénk kulisszatitkaiba most olvasóink is bepillanthatnak.
Krivácsy doktor rögtön az elején felvilágosít minket: a vészhelyzeteket övező információk érzelmekkel erősen átitatottak, vagyis vannak valós veszélyek, melyekre ajánlott felkészülni, és vannak olyanok, amelyektől inkább csak tartunk, de bekövetkezésük kockázata igen kicsi. A számok azt mutatják: a porontyok szempontjából a születés környéke és a kamaszkor tájéka a „legzűrösebb időszak”. A súlyos közlekedési balesetek 8-10 éves kortól egyre gyakoribbak, és a lányokhoz képest a fiúk körében – utóbbiak fokozott kalandkeresési vágyából adódóan – négyszer-ötször sűrűbben fordulnak elő. Szinte hallom, ahogy a mellettem ülő fiús anyukák szívverése gyorsabb ütemre kapcsol. A főorvos ugyanakkor hangsúlyozza: ebben az esetben sem a korlátozás a jó szülői magatartás, hanem a biztonság megadása. Lehet félteni a gyereket, de nem szabad rátelepedni. Ne úgy próbáljuk védeni, hogy nem engedjük biciklire ülni, hanem úgy, hogy bukósisakot teszünk a fejére. És persze ne csak sulykoljuk, hogy mit és miért nem szabad, hanem mutassunk példát…
És bár azért veszünk részt a gyakorlati foglalkozáson, hogy enyhítsük az anyai szívünket satuba szorító folyamatos aggódást, egyik kolléganőm bolhát ültet a fülünkbe, amikor azt veti fel: a magyar pedagógusképzésben jelenleg nem kötelező például az újraélesztés elsajátítása, márpedig utódaink a nap nagy részét óvodában, iskolában töltik. Pedig az elsősegélynyújtás megtanulásához és begyakorlásához néhány óra is elegendő volna. Gyakorlás nélkül azonban nem megy – szögezi le dr. Krivácsy Péter –, így hát ideje belekezdenünk, sorra véve a lehetséges vészhelyzeteket.
Újraélesztés: híd a mentőkig
Maradjunk nyugodtak, de határozottak – hát igen. Ez a legfontosabb, egyben a legnehezebb feladat vészhelyzetben. A higgadtság azért lényeges, mert egyrészt így jobb az ítélőképességünk, másrészt ha a gyerek látja rajtunk, hogy pánikba estünk, ő is ezt teszi, esetleg eltitkol előlünk dolgokat. Először is mérlegeljük: észlelünk-e a gyereken életveszélyes állapotra utaló jeleket? Ilyen lehet az erős vérzés, a nagyobb sérülés, a fuldoklás, a szokatlan bőrszín. Ezek függvényében döntsük el, hogy azonnal beavatkozunk, vagy előbb a megnyugtatására fektetjük a hangsúlyt.
És már elő is kerülnek a babák – csecsemők és nagyobbacskák –, és miközben gyakoroljuk rajtuk az életmentő fogásokat, igyekszünk elhessegetni a gondolatot, hogy a műanyag bábuk helyébe a gyerekünket képzeljük. Mert rossz emlékei mindannyiunknak vannak, soroljuk is egymásnak a már átélt helyzeteket: az áramütést, az éjszakai kruppos köhögőrohamot, az ájulást, a torokban megakadt cukorkát, a herpeszvírussal felülfertőzött szúnyogcsípést. Egy biztos: gyerekeink igen változatos veszélyeknek vannak kitéve.
Amitől a legtöbben tartanak, ezért bele sem mernek kezdeni, az újraélesztés, pedig a statisztikák szerint az azonnal megkezdett újraélesztés kétszer-háromszor nagyobb esélyt ad a betegnek a túlélésre. És még egy lényeges adat: annak az esélye, hogy életünk során olyan helyzetbe kerülünk, hogy egy felnőttet újra kell élesztenünk, akár 50-60 százalék is lehet. A legfontosabb, hogy keringés- és légzésleállás esetén mindenképpen tenni kell valamit, mert a folyamatok csak egy pontig visszafordíthatók. Ilyenkor az időnyerés a cél: az elsősegély olyan híd, amelyet a segítő képez a mentők kiérkezéséig. A szakemberek folyamatosan kutatják, és időközönként javítják, módosítják az elsajátításra érdemes technikákat, ajánlásokat.
Konkrét tippekért lapozzátok fel a Psziché szeptember-októberi számát!
Szöveg: Váradi Krisztina
Illusztráció: Thinkstock
