Katinka egy jól menő vállalkozás ügyvezetője. „Valójában minden rendben van közöttünk – meséli –, mindenki tudja a dolgát, ki mikor megy a gyerekekért, mikor kell bevásárolni. Nyaralni is el szoktunk menni, olykor kettesben is, de gyakran elgondolkodom, hogy miért nem nevetünk soha. A szex is olyan nyögvenyelős, letudjuk egy héten egyszer, még ennek is van egyfajta kötelességíze, mert ha nem tesszük meg, akkor félünk, mit fog szólni a másik. Úgy működünk, mint egy gazdasági társaság, van költségvetésünk, rövid és hosszú távú terveink, minden megy előre, és mégis hiányos ez az élet. Mintha egyre messzebb sodródnánk egymástól.”

Érzelmi páncélba szorítva

Vajon mi az oka annak, hogy a párok egyszer csak leszoknak a társuk megajándékozásáról, a kis figyelmességekről, a csókról, nem keresik a másik kedvét a szexben, a gyerekek megszületése után pedig ezer kifogást találnak arra, hogy miért nem mennek sehová kettesben. A terapeuták gyakran monitorozzák úgy a kapcsolatokat, hogy arra kérik a párokat: állítsanak fel fontossági sorrendet az életük belső értékei között, és nem ritka, amikor a kutya a listán feljebb van, mint életük társa.

„Ha ilyesmivel találkozunk, az első, amit tisztázunk, hogy ez valódi közönyt takar-e, vagy egész másról van szó – magyarázza Horváth Magdolna család- és párterapeuta. – Az a tapasztalatunk ugyanis, hogy az igazi szerelmi házasságok nem hűlnek ki soha, csak történhet valami olyasmi, ami miatt a felek hibernálják az érzéseiket, elkezdenek úgy tenni, mintha nem is volna olyan fontos a másik. Gyakori, hogy erre a partner is azzal reagál: »Ha te nem, akkor én sem!« Ő is hátrább lép, és elkezdenek távolodni egymástól, felépítenek egy páncélt, amiben sem a saját érzéseikhez nem kerülhetnek közel, sem a másikéihoz.”

…

Cikkünk folytatását a Nők Lapja Psziché 2016. áprilisi számában olvashatjátok.

Szöveg: Rist Lilla

Fotó: Getty Images