Máltában az egyik legjobb az, hogy attól a pillanattól fogva, hogy megérkezünk, ott vagyunk. Nincs időeltolódás, nem kell különösebben akklimatizálódni, felmérni a terepet, biztonsági óvintézkedéseket tenni és a helyi szokásokat felvenni, maximum a napszemüveget feltenni, beülni egy kávézóba a mindig megnyugtató közelségben lévő tenger partján, és rendelni. Egyből tudjuk élni Málta folyamatos jelen idejét (ha már az angol a másik hivatalos nyelv), nem puccos, nem felvágós, általában nem az a cél, hogy izomból tolják az ember arcába a luxust, és vetítsenek, mint egyik-másik európai mediterrán célponton, hanem hogy szép nyugodtan mindenki érezze olyan jól magát, amennyire vérmérséklete engedi. Máltán nekünk a fő szempont a kikapcsolódás volt, útikönyvet nem vettünk, terveket nem készítettünk, hanem úgy döntöttünk: inkább megvilágosodott nyugdíjas rocksztárok módjára haladunk az árral, és csináljuk, amit a pillanat meg a kedvünk diktál. Ebből kifolyólag érkezés után 10 körül megreggeliztünk Sliema belvárosában, a főváros, Valletta impozáns várának impozáns sziluettjét nézve, majd délben egy pazar korzón, a nyílt tengert szemlélve már koktéloztunk.

Megélni egy várost

Mindig is irigyeltem az olyan városi embereket, akik reggel megreggeliznek, aztán tömegközlekedéssel, autóval vagy bringával elmennek munkába, délután vagy kora este elugranak sportolni, aztán este meg szórakozni, és mindezt a tenger mellett tehetik. A nap bármely időszakában látni a tengert, ha buszon ülünk, ha gyereket vagy kutyát sétáltatunk, vásárolni megyünk, vagy a postással beszélgettünk.

…

Cikkünk folytatását a Nők Lapja Psziché 2016. áprilisi számában olvashatjátok.

Szöveg: Pritz Péter

Fotó: Thinkstock