1. SOHA NEM BÍZOM MEG TÖBBÉ SENKIBEN!
Ezt állította egyik barátnőm bő két éve, és azóta is egyedül van, képtelen nyitni. Holott egy ember alkalmatlansága miatt nem érdemes lemondani az egész emberi nemről.
„A bizalomvesztésre a természetes reakció ugyan valóban a bizalmatlanság, de hosszú távon ez senkin nem segít. A csalódásra adott jó válasz sokkal inkább az óvatosság. Nem létezik ugyanis jó párkapcsolat hit nélkül, hinnünk kell a partnerünkben, a kapcsolatban, önmagunkban. Ha fel tudjuk dolgozni a veszteséget, ezt is megtanuljuk vele. Aztán pedig képesek leszünk újra nyitni.”
2. REMÉNYTELJES MANTRÁK
„Még mindig szeret.”, „Felébred egy reggel a rém mellett, és rájön, mit veszített.” Ismerjük ezeket a mantrákat, és a tehetetlenséget is.
„A szerelem egy olyan módosult tudatállapot, ahol nehéz a racionális tudatot elérni. A szerelmest nem tudjuk eltántorítani megszállottsága tárgyától, mivel az csak még nagyobb ellenállást vált ki belőle. A reménykedés és a miértek keresése konzerválja leginkább a szenvedést: »Múlt héten még azt mondta, hogy… akkor most miért?« Igyekszik az elhagyott bizonyítékokat fabrikálni amellett, hogy a másik még mindig szereti. Mi, barátok egyetlen dolgot tehetünk: támogatjuk, s óvatosan igyekszünk konfrontálni a valósággal.”
3. KUTYAHARAPÁST SZŐRIVEL
Ez az elv nem vezet sehová. Általános tapasztalat, hogy rövid, az önbizalmat csak még jobban megtépázó viszonyokba bonyolódunk, ha a szakítás után rögtön más karjaiban vigasztalódunk.
„Ha a magány egzisztenciális szorongása kergeti az elhagyottat máshoz, vagy a gyógyírként ható mondatok és ölelések, esetleg a »kellek én másnak is!« érzése, miközben a volt partner képe kínozza még, akkor a következő csak egy »átmeneti társ« lesz.”
4. PROBLÉMÁK A TUDATLANBAN
Egyik barátnőm a szakítása után három évig zokogott, okolta magát, majd elhatározta: soha nem fog féltékenykedni, semmiségek miatt balhézni. Pár hónapja összejött valakivel, de a forgatókönyv ugyanaz, és már érik a szakítás.
„Az emberi psziché paradox működése, hogy nem feltétlenül a legjobb kapcsolathoz ragaszkodunk a leginkább, épp ezért egy rossz viszony is erős függőséget tud kialakítani bennünk. Gyerekkorunkból hozzuk magunkkal, hogy milyen bánásmódot szoktunk meg, mit »érdemlünk«. Ez azonban a tudattalan rejtett tartományába lett kódolva, a felszínen nem értjük, miért futunk bele egymás után pl. bántalmazó viszonyokba. Hogy tanulhassunk szakításainkból, ahhoz önismeretre van szükségünk, így elkerülhető, hogy ugyanazokba a kátyúkba huppanjunk bele.”
5. LEGYÜNK BARÁTOK!
Ennél álságosabb szavakat nem is lehet mondani szakítás után.
„Ez a módszer általában nem működik, mivel soha senki nem egyformán szeret, illetve nem egyformán szenved a két fél szakítás után. Az egyik fél számára ez ráadásul élteti a reményt, és ezért meghosszabbítja a szenvedését is.”
…
A cikk további tippekkel a Nők Lapja Psziché 2016/6. számának 91. oldalán folytatódik.
Szöveg: Karafiáth Orsolya
Fotó: Thinkstock
