Személyiségünk legbelsőbb magjához tartoznak velünk született tulajdonságaink, amelyek az első perctől meghatározzák temperamentumunkat. Ezek a tulajdonságok biológiailag kódoltak, ugyanúgy, mint a szemünk színe, a magasságunk, a testalkatunk, nem tehetünk róluk, és nem is tudunk rajtuk nagyon változtatni, legfeljebb kezelni tudjuk őket. Amikor egy csecsemő világra jön, már a génjeiben hordozza, hogy mennyire lesz aktív, nyitott, barátságos, közvetlen, kitartó, alkalmazkodó, elterelhető, milyen gyorsak és erősek lesznek a reakciói, szereti-e a közösséget, hogyan reagál a zajokra.

Anyámasszony katonája

Dani nagycsoportos óvodás, néhány hete úszni jár. Társai az uszoda kapujánál elbúcsúznak a szüleiktől, ledobálják a ruháikat, felrántják a fürdőruhájukat, úszósapkájukat, fejest ugranak a vízbe, Danit viszont be kell kísérni az öltözőbe, sőt a medence-térbe is, ahol anyukája minden egyes alkalommal türelmesen kivárja az edzés végét. „Velünk született tulajdonságaink határozzák meg, hogy egy új helyzetben hogyan viselkedünk – mondja Cs. Ferenczi Szilvia fejlődéspszichológus. – Vannak gyerekek, akik nagyon szeretik a társaságot, könnyebben oldódnak, barátkoznak, mások kevésbé. A nehéz temperamentumú gyerekeknél sokszor azt hiszi a szülő, különösen az anya, hogy ő rontotta el. Önmagát okolja, ha fi a visszahúzódó, ahogy mondani szokták: anyás. De sokat segíthetünk azzal, ha megtanítjuk, milyen stratégiákkal, technikákkal teheti könnyebbé az életét. A félénk kisfiút kísérjük be, hogy lássa, nem fogják bántani. Biztassuk, hogy például szemeljen ki egy szimpatikus gyereket, nem kell az egész csapattal barátkoznia, mert számára az nagyon megterhelő lehet. Adjunk neki elég időt erre. És ha az edző ebben nem partner, nyugodtan keressünk másik, empatikusabb szakembert. Félénkségnél az is jó módszer, ha az új helyzetek (pl. bölcsőde-, óvoda-, iskolaváltás) előtt új kapcsolatokat építünk: legyen legalább egy ismerős arc, ne csak vadidegenek közé kerüljön a gyerek. És ami a legfontosabb: kérdezzük meg tőle, hogyan segíthetnénk, ötleteljünk együtt, mi válna be. Nagyot ronthatunk akkor, ha nem fogadjuk el őt olyannak, amilyen, hanem hibáztatjuk ér- te. Ha egy gyerek évekig szorong emiatt, sérülhet a személyisége.”

…

A cikk folytatódik a Nők Lapja Psziché 2016/6. számának 79. oldalán.

Szöveg: Farkas Katalin

Fotó: Thinkstock