A kora középkor kolostori életéből ered a főbűnök lajstromba vétele, és az volt a célja, hogy megóvja a szerzeteseket az eltévelyedéstől. Né- mi fazonigazítás után I. Gergely pápa 590-ben vetette papírra és hagyta az utókorra a hét vétséget, melynek elkövetői a pokol tüzét vizionálhatták lelki szemeik előtt. Olyan sokáig tekintették ezeket bűnnek, hogy a hozzájuk kapcsolódó negatív értékítélet a mai napig tartja magát a köztudatban. Pedig a pszichológia fogalmai szerint ezek korántsem bűnök, inkább olyan komplex lélektani állapotok, melyek emberi létünk szerves részét képezik, és ha okosan bánunk velük, még a hasznunkra is fordíthatók. Lássuk, hogyan!

Restség: wellness testnek és léleknek

Kezdetben a remete szerzeteseket próbálták távol tartani ettől a bűntől, számukra a restség egyet jelentett a lustasággal, a semmittevéssel, az isteni gondolatoktól való elkalandozással, a közönyösséggel. Ma már persze nem gondoljuk, hogy a lazítás vétkes dolog lenne. Sőt, a semmittevés jótékony állapotáról a meditációs szakirodalom ódákat tud zengeni.

Az elméjük elcsendesítésén szorgoskodó buddhisták után az agykutatók immár tudományos bizonyítékokkal is alátámasztják a relaxáció és az alvás pozitív hatásait. Kijelenthetjük, hogy a test mellett az agynak is szüksége van a kikapcsolódásra. Szundikálás közben agyunk rendszerezi és feldolgozza azt a hatalmas információmennyiséget, ami éber állapotunkban rázúdul. Álmodozni persze nem csak csukott szemmel lehet: az is bizonyítást nyert, hogy amikor a villamoson vagy egy unalmas értekezleten ülve gondolataink máshol járnak, gyakran sokkal érdekesebb ösvényeken bandukolhatunk lelkünk szövevényes erdejében. Bambulás közben a figyelmünk elfordul közvetlen környezetünktől, és befelé irányul, érzéseink és gondolataink felé. Az elkalandozó elme valójában a mindennapi stresszhelyzetekkel igyekszik ilyen módon megküzdeni, ezért igenis szükségünk van az efféle, lelki wellnessnek tekinthető üresjáratokra. És garantáltan nem fogunk a pokolban kikötni, ha munka után vagy hétvégén a kanapén ejtőzve próbálunk erőt gyűjteni. Mert valljuk be: napjaink mókuskereke jóval sebesebben jár körbe, mint a középkori szerzetesek toronyórájának mutatója, ezért aztán ne legyen lelkiismeret-furdalásunk, ha időnként – egészségünk megőrzése érdekében is – áldozunk a henyélés oltárán. Persze azzal sem árt számolni, ha túl gyakran hódolunk e nemes cselekedetnek, soha nem végzünk a dolgunkkal. És még egy útravaló: lehetőleg óvakodjuk a tanult tehetetlenség elsajátításától is. Ez a pszichológiában azt jelenti, amikor átvett minták vagy rossz tapasztalatok miatt úgy érezzük, nem tehetünk semmit saját helyzetünk javításáért. Elég pár kudarc vagy váratlan nehézség, ahol nem működnek a korábban bevált stratégiák, és hajlamosak vagyunk belesüppedni egy rossz helyzetbe, és semmittevés üzemmódba kapcsolni, mondván, hogy nem a mi kezünkben van az irányítás.

…

A többi főbűnről a Nők Lapja Psziché legújabb, 2017/02. számában olvashattok.

Szöveg: Váradi Krisztina

Fotó: Getty Images