Thaiföld Monacója – így nevezik a helyiek Phuketet, ahol a hírek szerint minden csillogóbb, tisztább, egzotikusabb és nem utolsósorban drágább, mint az ország belső területein. Ami már a reptérről az apartmanba vezető úton feltűnik: itt mindenki motorozik, gyalogost csak elvétve látni, sokszor komplett családok zsúfolódnak össze egyetlen robogón. Az út mentén dzsungel és színes épületek váltogatják egymást, lépten-nyomon apró éttermek és utcai árusok kínálják a tradicionális thai ételeket, a csalogató gyümölcsturmixokat, valamint a helyi specialitást, a sült fagyit. Ugyan már 24 órája talpon vagyok, de mire a szállásra érünk, minden fáradtságom elszáll, és azonnal nyakig el akarok merülni az egzotikus ázsiai forgatagban.

Az egész sziget botanikus kert

A férjemmel valami furcsa kábultságban járjuk be gyalog Kata és Karon Beach területét, és szinte megállás nélkül fotózunk. Ez a sziget valóban olyan, akár egy hatalmas botanikus kert! A fák törzsén orchideák és szakállbroméliák tekeregnek, és mindenhol rengeteg a színes virág. Karon Beachen találunk egy csodaszép buddhista templomot, melynek ablakain szabadon jár ki-be a trópusi szél, és ahogy ott ülök a szentélyben, lehunyt szemmel, különös energia jár át, mintha két perc alatt egy jót aludtam volna.

Végre leérünk a partra, és önfeledten gázolunk az Andamántenger erőteljes hullámai közé. Sajnos a víz elég koszos, ezért kissé csalódottak vagyunk, de megnyugtatjuk magunkat: három hajókirándulásra is készülünk, az egyik helyen csak lesz fehér homokos, álomkék vizű strand, mint a katalógusokban. Hatalmasat sétálunk, és mire visszaérünk az apartmanba, túl vagyunk három-három mangóturmixon, egy fenséges pad thai vacsorán, amit egy pici, családi étteremben ettünk meg úgy 3000 Ft-nak megfelelő bathért. Ne feledkezzünk meg a fantasztikus thai masszázsról sem – a szalonok egymást érik, és a szolgáltatások negyedannyiba kerülnek, mint itthon.

A majmok lopnak és harapnak

Rögtön az érkezésünk másnapján fékevesztett kirándulásdömpingbe kezdünk. Elsőként a James Bond-sziget a cél, ahol a 007-es ügynök egyik történetét forgatták. Itt van a híres szikla is, amellyel mindenki pózol a phuketi nyaralása során. A hajóút festői, rengeteg tengerből kimeredő sziklasziget szegélyezi, ahonnan majmok figyelnek bennünket.

Egy helyen ki is kötünk, ahol közel mehetünk a makikhoz. Lopnak a kis huncutok! Az egyik elcsen egy doboz sört, beleiszik, majd, mivel nem ízlik neki, kiönti a homokba. Egy pici majom kíváncsian nézegeti fél méterről a férjemet, majd az anyja, biztos, ami biztos, beleharap – már nem a kölykébe, hanem a páromba. A legénység összeszalad, hogy kezeljék a sebet, mint mondják, ez errefelé igen gyakori. Ha belázasodna, forduljon orvoshoz. Ezek után különleges barlangrendszer mellett áll meg a hajó: tengeri kajakokkal evezünk be megcsodálni a denevéreket és a mesés, monumentális lagúnát.

Mire kikötünk a James Bond-szigeten, úgy érzem, ettől a sok szépségtől menten kifolyik a helyéről a szívem. Kész szerencse, mert a James Bond-szikla és maga a környéke igen nagy csalódás. Annyi a turista, hogy egy tűt nem lehet leejteni, folyton zaklatnak az árusok, a szikla pedig az őt körülvevő, égig érő kőrengetegben fogpiszkálónak tűnik. Árnyék sehol, majd megsülünk – még jó, hogy csak fél órát töltünk ezen a helyen. A visszafelé hajóút viszont egyszerűen szuper! A remek zene és a legénység fergeteges hangulata táncra csábít minden nációt. Úgy áramlik itt az egyetemes szeretet, hogy majdnem elsírom magam, de helyette inkább eszem még egy kis görögdinnyét. (Mondtam már, hogy a phuketi gyümölcsök ízvilágáról külön tudnék négy oldalt írni?)

Varánuszok a szemét közepén

Másnap a Racha-szigetre kirándulunk gyorshajóval, amit nagyon élvezünk. Hatalmasak a hullámok, dobál minket a hajó, de nem számít, kiülünk az orrába, ha már buli, nagy legyen! Amikor megérkezünk, kétarcú sziget tárul elénk: az egyik oldalán luxushotel képeslapra illő parttal, fehér homokkal, tiszta vízzel, a másikon elhanyagolt dzsungel rengeteg szeméttel. Üldögélhetnénk a mesés parton, mint más normális emberek, de mi ennél kalandvágyóbbak vagyunk: elindulunk a dzsungelbe szabadon élő, kétméteres, szelíd varánuszokat keresni, mert állítólag vannak. Két órát bóklászunk, gyíkok persze sehol, ömlik rólunk a víz, és a sziget egyetlen elfogadható árfekvésű, ámde meghökkentően koszos éttermébe ülünk be meginni egy-egy csalogató mandarinshake-et, ami egyébként nagyon finom. Útban visszafelé végre rálelünk a békésen napozó varánuszokra, miközben arról értekezünk, vajon miért nem jöttek még rá a thaiok arra, hogy a szemeteskuka óriási találmány.

…

Mi érdemes még megnézni ezen az álomszerű szigetek? A Nők Lapja Psziché legfrissebb, 2017/03. számából kiderül! Keressétek az újságárusoknál!

Szöveg: Szurovecz Kitti

Fotó: Getty Images