Jómódú, értelmiségi családból származom, az eredeti végzettségem angol–magyar szakos tanár, de sosem tanítottam. Diplomázás után későbbi férjemmel, Ákossal egy őrző-védő céget alapítottunk. Jól ment a biznisz: több bankot, üzemet és hivatalt is a mi embereink őriztek, valamint folyamatosan pályáztunk nagyobb építési területek védelméért is. A férjem kitalálta, hogy ha fiktív számlákat bocsátunk ki, nagyobb lesz a nyereségünk, és nem kell az embereink után adóznunk, így milliókat spórolhatunk. A fizetést készpénzben, „borítékban” adtuk a dolgozóinknak – így ment ez egészen addig, amíg az egyik őrünk ki nem lépett. Elment a rendőrségre, és feljelentett minket.

Időbe telt, míg rájöttem, mibe keveredtem

Innentől kezdődött a rémálom: az adóhatóság megkeresett bennünket, és felszámolási eljárás keretében, adócsalás megalapozott gyanújával őrizetbe vettek engem és a férjemet. Naivan azt gondoltam, hogy ez lehetetlen, ilyen nincs, de hatalmasat tévedtem. A színlelt szerződések miatt nem sok jóra számíthattunk. A legjobb ügyvédeket fogadtuk fel, akik megvédeni nem, csak felkészíteni tudtak minket a soron következő kálváriára. Tárgyalás tárgyalást követett, a férjemmel pedig csak az ügyvédek tolmácsolásával tudtam beszélni. Szörnyű időszak volt: a családom nem támogatott, és a becsületemnek is annyi lett. Az ítélet kimondása után fogtam csak fel, hogy mibe is keveredtem: négy év négy hónap fogházra ítéltek – eltiltottak a közügyektől, lefoglalták az autóinkat, az ingatlanjainkat, befagyasztották a bankszámláinkat, és persze a cégünket is csődbe vitték. 54 biztonsági őrünk egyik napról a másikra lett munkanélküli, amit a mai napig nehezen tudok magamnak megbocsátani.

A fogházban telt első napok idegőrlőek voltak: depresszióba zuhantam, féltem, nem számíthattam senkire, még a férjemre sem. Jól szituált, többgenerációs értelmiségi családból származom, a börtönlét elképzelhetetlen volt a számomra, és fogalmam sem volt, hogy mi lesz velem ezek után. Pár hét után nyugodtam csak bele a dologba, és elfogadtam a sorsom. A beletörődés a megváltoztathatatlanba rengeteget segített rajtam. Fura, de utólag visszagondolva maga a börtön nem volt olyan szörnyű. Teljesen más, mint amiket a hollywoodi filmekben látunk: én például egy kétágyas zárkában voltam elhelyezve, és még rács sem volt az ajtónkon. Velünk szemben nem súlyos bűnözők, hanem szabályszegők – a legtöbben prostituáltak – voltak. Ők viselhették saját, civil ruháikat, sajnos nekünk kötelező volt a rabruha viselete.

…

Ha kíváncsiak vagytok a történet folytatására, olvassátok el a Nők Lapja Psziché aktuális, 2017/06. számában.

Lejegyezte: Kovács Gréta

Illusztráció: Thinkstock