Péntek, délelőtt 10 óra. A Jurányi Ház táncterme tele van, emberek nyújtanak, hol angolul, hol magyarul beszélgetnek, mosolyognak. Hamarosan Matisz Viki, a tréner is beviharzik, és arra kér minket, hogy csendesedjünk el, és nyugalmi pózban figyeljük meg a légzésünket. Eddig még akár azt is hihetnénk, hogy egy klasszikus jógaórán vagyunk. Viki viszont az elmélyülés közben azt kéri, hogy kezdjünk el szabadon mozogni a lágy zenére. Bevallom, ekkor kicsit megijedtem, hogy másfél órás óvatos dülöngélés fog következni, de éppen ellenkezőleg. A következő 90 percet folyamatos, hihetetlenül intenzív mozgásban töltöttük, aminek az eredménye masszív izomláz lett – több napon keresztül.
Megélni a szabadságot
Viki a klasszikus táncformák felől egyre inkább az improvizatív műfajok felé mozdult el az elmúlt időben, ahogy ő mondja: fellazította a tánc merev kereteit, és egy irányított, de nagy százalékban kötetlen mozgásformát alakított ki. A divatos Öt Ritmus nevet viselő mozgásforma teljes korlátnélkülisége és a társastáncok testen gyakorolt kontrollja között félúton egy olyan típusú mozgásra invitál, ahol hívószavak segítik az improvizációt.
Némi időbe telik beleszokni abba a nagyfokú szabadságba és bátorságba, amit ez a fajta mozgás megenged: én önkéntelenül is vissza-visszatérek a már teljesen belém égett mozgástechnikákhoz annak ellenére, hogy Viki utasításai szerint egy-egy testrészünket fókuszba állítva a szabad mozgás a cél. De az ő és a többiek hatására mégis hamar kialakul az az intim közeg, ahol a klasszikus táncformákból jól ismert merevség magától értetődően fel tud oldódni. Időközben pedig rájövök, hogy ez az első látásra rémisztő szabadság igazából meglepően nagy mértékben irányított. Viki gondolatébresztő mondatai keretet szabnak az improvizációnak. Az abszolút a pillanathoz szabott útmutatások figyelembe veszik a csoport állapotát, kedvét és a bennük rejlő lehetőségeket is. Az önfelfedezés közben pedig kőkemény izommunka folyik, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy napok múltán is lehetetlen helyeken, például a teljes háti szakaszon éreztem izomlázat.
Felszabadító láthatatlanság
Az óra alatt nincs tükör, nincsenek klasszikus lépések, és nincs is jó megoldás egy-egy feladat kivitelezésére. Ez a tény olyannyira felszabadító, hogy mások felhőtlen mozgását és kreativitását látva egyre inkább én is felbátorodom a mozgásbeli kísérletezésre. Merthogy önmagunk felfedezése alapvető eleme a sejtedzésnek. „Próbáljátok meg meglepni magatokat is!”– hangzik Viktória hívószava. A zene, a mozgás dinamikája, a befelé figyelés során kicsit távolabb kerülhetünk az értelem világától, hogy felfedezhessük a mozgás ösztönösebb szintjét is. Ennek egy szuper eszköze a zene és a mozgás viszonyával való játék. Gyakran lassú zenére gyors, erőteljes mozgást diktál a tréner, míg máskor a ritmusos dallamra csak nagyon finoman kell mozognia a testünknek.
…
A történet folytatását keresséte a Nők Lapja Psziché 2017./8. lapszámában!
Szöveg: Bobák Szilvia
Fotó: Pályi Zsófia