A történetről film is született, Rózsák háborúja címmel, amelyben a házaspár lépésről lépésre menetel bele a teljes őrületbe, és ahol már csak egy számít: sebet okozni a másiknak. A Michael Douglas és Kathleen Turner főszereplésével készült alkotás klasszikus darab, úgy indul, ahogy a valóságban is kezdődni szoktak a kapcsolatok. Egy férfi és egy nő találkozik, beindula kémia, lubickolnak a szerelemben. Akárcsak Dóra és István esetében, ahol semmi előzetes jele nem volt a későbbi konfliktusoknak. Teljes összhang, összeköltözés, házasság. Így emlékeznek legalábbis a barátok, mert a szereplők maguk már nem tudják visszaidézni a régi időket. Azt elismerik, hogy szerelem volt, nagy szerelem, de itt vége is van a pozitív visszacsatolásnak, mert utána már csak a mocskolódás jön. Persze külön asztalnál, hiszen ők már régen nem ülnek le egymással szembe. Ami különösen fájó, hiszen két gyerek is van a történetben. Dóra szerint az első gyerek születésével kezdődtek a bajok. István féltékeny lett, és nem értette, hogy nem ő az első a családban. István másként látja: Dórát beszippantotta az anyaság, és róla szinte tudomást sem vett. Krízis krízist követett, és nem születtek megoldások, kompromisszumok. Klasszikus menekülési útvonalat választottak: bevállaltak még egy gyereket, a kisfiúnak az apja nevét adták. Utólag már mindketten úgy gondolják, rossz döntés volt, hiszen a házasságuk már a terhesség alatt menthetetlen volt.
Hol akadt el a kapcsolat?
„A szerelmet, a teljes lelket elöntő érzést első lépésben a dopamin nevű idegi átvivő anyag termelése támogatja, ami által rózsaszínben látjuk a világot, és így a szerelmünk tárgyát is – magyarázza Gyarmathy Éva pszichológus. – A dopamin felerősíti az érzelmeket, így a vonzódást is. Ha azonban a rózsaszín ködöt nem stabilizálja a feltétlen elfogadás, akkor minden a visszájára fordulhat. Ha a bizalom helyett a bizalmatlanság, az odaadás helyett a birtoklás vezérli az érzéseket, akkor a szerelem helyét felválthatja a gyűlölet is, amelyet ugyanaz a dopamin erősít fel, amely a szerelem felé nyitott utat. Ezért válhat a nagy szerelem érzése gyűlöletté és nem múló fájdalommá. Aki nem kapta meg sem gyermekkorában, sem később az odaadó szeretetet, annak számára ez az állapot nem elérhető, és csupán a heves érzelmek megéléséig jut el. Ez biztosan nem szerelem.” Dóra és István évről évre egyre jobban csúszott bele a gyűlölködésbe, a módszerek egyszerre keményedtek és finomodtak. Volt szó tettlegességről, nyílt megcsalásról, változatosan használták az eszközöket, hogy a másiknak fájdalmat okozzanak. Néha jött egy fellángolás, szenvedélyes szex, aztán folytatódott minden. Később már semmiféle enyhülés nem volt, aztán eljött a pont, amikor Dóra bejelentette, hogy válik. Azaz csak vált volna, mert a befejezés igen hosszúra nyúlt, és valójában a mai napig nincs vége. Mint a rozoga kártyavár, ami összedől, nem maradt már a remény sem, hogy egyszer jobb lesz. Ma már kimondták a válópert, nem találkoznak, nem beszélnek. A gyerekeket „szállíttatják” egyik helyről a másikra, és persze a megmaradt csatornán, a gyerekeken keresztül gyűlölködnek tovább. A kérdés adott: vajon miért nem tudtak megálljt parancsolni a negatív érzéseknek? Miért csúsztak bele egyre mélyebben a spirálba, hol történt a párkapcsolatban az elakadás? Balog Melinda pszichológus úgy véli, hogy az érzelmileg érett (valós önismerettel rendelkező) személyiségekkel nem történik meg hasonló. Dóra és István esetében úgy látja, hogy a birtoklás és a dominancia került előtérbe, a felek képtelenek kitekinteni saját egocentrikus világukból. „Több oka lehet annak, hogy a párkapcsolat megreked egy szinten, és elég nehéz kibogozni a szálakat – mondja Balog Melinda. – Az egyik legfontosabb vizsgálódási terület az otthonról hozott minta: hogyan éltek a szüleink, hogyan oldották meg a konfliktusokat, miként működött a párkapcsolatuk? Az is minta, ha elváltak a szülők, esetleg nem is ismerte valaki a saját apját vagy anyját. Ilyenkor azt mondjuk, hogy nincs minta, nincs viszonyítási pont. Szembe kell nézni azzal, hogy ki mit tanult meg az apjával, anyjával való kapcsolódásban. Az is érdekes kérdés, hogy milyen volt a másik nemmel való viszony, tehát a lányoknak az apjukhoz, a fiúknak az anyjukhoz való kötődésük.”
…
Az interjút teljes egészében a Nők Lapja Psziché 2018/1. lapszámában olvashatjátok el.
Szöveg: Vályi-Nagy Erika
Fotó: Getty Images
