Valójában nagyon keveset tudni arról, milyen is a posztmodern férfi, mitől érzi jól magát a bőrében, holott a nőhöz hasonlóan érzékeny „szerkezetről” van szó.
Pelenkázó papák
Az elmúlt évtizedek egyetlen komoly és korhű elemzését Spéder Zsolt, a Népességtudományi Kutatóintézet igazgatója tette le az asztalra bő öt évvel ezelőtt. Ebből a családjáért mindenre képes, a gyerekét szerető és annak nevelésében aktívan részt venni kívánó férfi mutatkozott meg, aki többfrontos harcra kényszerül: pénzt kell keresnie, aktív apaként és szerető férjként kell léteznie. Ez a kép éles ellentmondásban van a mesekönyvekből száműzött, tutyimutyi, a médiában legtöbbször nadrágszíjjal és ökölbe szorított kézzel ábrázolt férfival. Ahogy egy, az ötvenes évei elején járó apa fogalmazott: „A férfi helyzete a modernitással egyre romlik, a napi 10-12 óra meló mellett még otthon is helyt kell állnia: pelenkázzon, építsen legóvárat, így a családfő csak kapkod ide-oda, s végül sehol sem tud igazán megfelelni.” Léder László pszichológus úgy látja: a nők markáns munkaerőpiaci jelenléte az elmúlt két évtizedben fokozta az aktív férfiakra vonatkozó társadalmi igényt, akik immár nem húzhatják ki magukat a gyermeknevelés és a háztartásvezetés nehézségei alól. Az „ősbűnt” viszont a kapitalizmus követte el azzal, hogy az évezredek alatt kialakult sémákat a munka világán keresztül elkoptatva fizikailag is kivonta a férfiakat a családból. A nők huszadik századi tömeges munkába állása pedig az addigra kialakult, stabilnak gondolt identitásképző modellt – amit a háztartásbéli nő és a kenyérkereső férfi kettőse alkotott – tette zárójelbe, kérdésessé téve a férfi szerepét, megrendítve önértékelését.
Szorongások gyűrűjében
„A férfiakat csak arra tanítják meg, hogy a munkájukon, a teljesítményükön keresztül ismerjék el őket”– véli dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus. Ez azért jelent problémát, mert a munkahelyi státuszok bizonytalansága, a váratlan állásvesztés réme az eddiginél is mélyebb teljesítménykényszerbe löki a nyolcórás munkaidőt bőven túllépő és az ebből fakadó időhiány miatt is szorongó férfiakat. A szakember saját praxisában is főleg a kóros teljesítménykényszer okozta tünetegyüttessel – szexuális zavarokkal, belső feszültséggel, ingerlékenységgel – találkozik. De persze nem csak a férfiak változtak az elmúlt idők során. Korunk férfiasabb tulajdonságokat követel meg az egyre komplexebb elvárásokat megfogalmazó hölgyektől is. Mivel pedig a klasszikus szerepfelosztás szerint a férfinak jobban kell teljesítenie, a teljesítményszorongást megfejeli egy párkapcsolati teljesítményszorongás is – márpedig a folyamatos megfelelési kényszer az élet minden területén rontja a teljesítményt. Míg a hölgyek nehézségeivel könyvtárnyi irodalom foglalkozik, addig e téma a másik nem tekintetében gyakran még napjainkban sem szalonképes. Ugyan Spéder Zsolt cáfolta a férfiakról kialakult (kialakított?) negatív megítélést, mégis egyre inkább úgy tűnik: korunk hímjei mély identitásválságba kerültek. S miközben a társadalom a különböző elvárásaival „beárazta” a modern férfit, valójában nem tisztázott, hogy milyennek is kell lennie azonkívül, hogy egyszerre legyen jelen a munkahelyén, a játszótéren és a családban, illetve a hálószobában is.
…
A cikk folytatását keressétek a Nők Lapja Psziché 2018/2. lapszámában!
Szöveg:
Fotó: Thinkstock
