Megtanult együtt élni a lelki teherrel – László, 47 éves
„Soha nem hittem volna, hogy nekem egy nap szeretőm lesz, egyszerűen nem ilyen embernek ismertem magam. A mai napig gyötör a lelkiismeretem, amiért így alakult az életem, de ha visszatekintek, és a történteken rágódom, mindig oda lyukadok ki, hogy nem tudtam volna másként megoldani a helyzetet. Tíz évvel ezelőtt a feleségem és én még éltük a gondtalan harmincas párok életét a két lányunkkal és a kicsi fiunkkal, amikor egyszer csak derült égből villámcsapásként jött az orvosi lelet: a feleségemnek rosszindulatú daganata van. A diagnózist iszonyatosan nehéz időszak követte az életünkben. Anita kórházi kezeléseivel és a rengeteg lelki megpróbáltatással együtt több mint két év telt el, mire ott folytathattuk a mindennapjainkat, ahol abbahagytuk – illetve csak majdnem. A feleségemnél a gyógyszeres kezelés ugyanis előrehozott változókort eredményezett, ami azzal járt, hogy a szex egyrészt fájdalmas volt neki, másrészt semmilyen örömet nem jelentett számára. A gyógyszerek örökre elvették Anita vágyát. Szegénykém nagyon küzdött, próbált mindent megtenni azért, hogy férfiként ne hagyjon magamra, de ahogy telt az idő, úgy vesztettük el mindketten egyre inkább a hitünket, a lelkesedésünket az intim együttlét iránt. Egyre ritkábban próbálkoztunk, és ezek az alkalmak egyre szánalmasabbak voltak, mígnem végül teljesen kikopott a közös életünkből a szex. A szeretet és a családi összetartozás érzése megmaradt a mai napig, de akkor olyan voltam, mint egy robbanás előtt álló bomba. Amikor új kolléganőt kaptunk a cégnél, azonnal felvillant köztünk az a bizonyos szikra, nem tudtam ellenállni. Ráadásul ő is férjnél van, kétgyermekes anyuka, gondoltam, nem jelenthet veszélyt, hiszen egyikünknek sem áll érdekében, hogy kiderüljön a dolog. Szeretők lettünk. Nagyon szeretjük egymást, de eszünk ágában sincs felrúgni az otthoni kötelékeket, mindössze megadjuk egymásnak mindazt, ami egyébként az életünkből hiányozna. Nem tudom, a feleségem sejti-e, mindenesetre soha nem kérdezte még, én mégis hogyan oldom meg az életem szexuális részét, mióta ő nem fekszik le velem. Szerintem valójában nem akarja tudni. Olykor, amikor finom vacsorával vár otthon, vagy filmnézés közben megmasszírozza a sajgó lábamat, iszonyú lelkifurdalás kap el, hogy tisztességtelen, amit vele teszek, hiszen megcsalom. Ám utána rögtön arra gondolok, hogy a barátnőmnek, Ritának is köszönhető az, hogy mi a feleségemmel egyáltalán egy család tudtunk maradni, és a mai napig békében élünk a három gyerekünkkel. Próbáltam másként is megoldani. Rita előtt csaknem két éven át nem értem nőhöz. Miután a feleségem elaludt, általában a szexfilmek jelentették az esti társaságomat, ez persze nem mehetett így a végtelenségig. Eleinte nagyon sokat voltam ideges a kettős életem miatt, de mára megnyugodtam, hogy működik ez így, sőt így működik igazán jól. Ráadásul azt látom, mindkét nő elégedett ebben a helyzetben, hiszen épp azt kapják belőlem, amire szükségük van. Anita szerető és támogató társat, családapát, Rita pedig szenvedélyes szeretőt. A lelki teherrel pedig megtanultam együtt élni.”
Úgy érzi, ennyi boldogság neki is jár – Anna, 39 éves
„Az én történetem akkor kezdődött, amikor a kamionsofőr férjemet a munkáltatója a belföldi fuvarok után áthelyezte nemzetközi forgalomba. Ez annyit jelent, hogy esetenként két-három hónap is eltelik, mire újra viszontlátom Sanyit. Persze amikor megtudta, hogy mostantól külföldi munkát várnak el tőle, dönthetett volna úgy, hogy felmond, itthon marad velem és a gyerekekkel, de ezt nem engedhettük meg magunknak, mert én jelenleg gyesen vagyok, és a nyakunkon a lakáshitel. Nem számítottam arra, hogy ennyire rossz és nehéz lesz nélküle, hogy teljesen befordulok lelkileg és elmagányosodom. Sanyi másodszor lehetett távol már két hónapja, amikor – miközben a gyerekek a házunk belső udvarán homokoztak – beszélgetésbe elegyedtem a szomszédunkban lakó, távmunkában dolgozó, nálam néhány évvel fiatalabb sráccal. Gergő egyre többször kijött hozzám, amikor levegőztettem a gyerekeket, és nem tagadom, egy idő után már vártam is ezeket az alkalmakat, mert nagyon jólesett, hogy valaki végre törődik velem, hogy érdeklik a problémáim, a gondolataim. Ártalmatlan barátkozásnak indult ez az egész, ám egyik este, miután a két kicsi elaludt, áthívtam őt filmet nézni, kinyitottunk egy üveg bort, és megtörtént, aminek nem kellett volna. Csodálatos volt, mégis szörnyen éreztem magam a távolban dolgozó férjem és a két gyerekünk miatt. Szerettem volna a viszonynak azonnal véget vetni, így napokig kerültem Gergőt, aki aztán egyik délután megállított, amikor jöttem hazafelé a bevásárlásból. Azt mondta, nagyon sajnálja, hogy ilyen körülmények között ismerkedtünk meg, de szeretne az életem része lenni, és majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Hozzátette: ki tudja, talán egy szép napon, ha úgy döntök, egyszerűen csak átköltözöm az ő lakásába. Megmondtam neki, hogy ezt nem tudom elképzelni, ahogyan egyelőre azt sem, hogy elváljak, ám ő megígérte, hogy türelmesen ki fogja várni a döntésemet. Mint mondta, így, hogy az idő nagy részében csak az övé vagyok, ez nem is lesz olyan nehéz. Akkor már annyira ki voltam éhezve a szerelemre, a másik ember odafigyelésére, hogy egyre mélyebbre sodródtam ebben a kilátástalan kapcsolatban. Jellemzően az éj leple alatt szokott átjönni hozzám, nehogy megneszeljék a szomszédok, hogyan élünk, a két gyerekem szemében pedig ő egy jó ismerős a mellettünk lévő lakásból. Félek, mi lesz, ha hazajön a férjem, egyáltalán hogy fogjuk kezelni ezt a helyzetet. Alkalmasak leszünk-e rá, hogy titkolózzunk, vagy minden rögtön kipattan? Igyekszem elhessegetni a rossz gondolatokat, és amennyire csak lehet, megélni a boldog pillanatokat az új, titkos szerelmemmel. Ha feltámad a lelkiismeretem, azzal nyugtatom magam, hogy valószínűleg a férjem sem él szűzies életet, miközben a városokat járja Európában. Persze, tudom, hogy ettől a bűnöm még nem kisebb. Tisztában vagyok azzal, hogy minden egyes, Gergő karjaiban töltött éjszakán a családi életemet teszem kockára, de nem tudok ellenállni. A férjemmel testben és lélekben is eltávolodtunk egymástól a távházasság miatt, és úgy érzem, ennyi boldogság nekem is jár az életben.”
…
A cikk folytatását keressétek a Nők Lapja Psziché 2018/2. lapszámában!
Szöveg: Szurovecz Kitti
Fotó: Thinkstock
