Sokan a fejüket csóválják, és átkapcsolnak egy új csatornára, ha az esti film vagy a híradó agressziót közvetítő képsorokkal bombázza őket, míg mások könnyedén átadják magukat a borzongató izgalmaknak. Sőt akár tudatosan, akár nem, úgy érzik, szükségük van a látottakra. Ezzel szemben a hétköznapokban csak a legritkább esetben avatkozunk be, ha valaki durván nyilvánul meg a környezetünkben, vagy ami még rosszabb, észre se vesszük, ha baj van.
Lehet pozitív is?
„Az agresszió a latin aggressio szóból származik, ami támadást jelent. Minden olyan viselkedésforma idesorolható, amelynek célja kárt okozni másnak – magyarázza Makai Gábor klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta. – Fontos azonban, hogy az agresszió nem mindig káros vagy rossz. Sok tényező van hatással a folyamatra. Az agresszió pozitív szemlélete szerint ha egy helyzetben fenyegetve érezzük magunkat, a frusztráció előbb-utóbb agresszióhoz vezet. Ilyenkor a tehetetlenség vagy hasonló szituációban szerzett kudarcélményeink hatására stressz alakul ki, amely fiziológiai reakciókban (pl. tág pupilla, szapora légzés) nyilvánul meg. A szervezet készenléti állapotba kerül, és ha a veszély tartós, szeretnénk kitörni belőle. Ennek egyik lehetséges formája az agresszió. Van, aki ilyenkor visszahúzódik, más azonban próbálja megvédeni magát – ebben az értelemben az agresszív viselkedés pozitív válaszként értelmezhető. Ezzel szemben patológiás, elfogadhatatlan agressziónak nevezzük azt, amikor veszélyeztetünk másokat, vagy testi és pszichés kárt okozunk nekik. Fontos, hogy a düh közvetlen oka az agresszív viselkedésnek, nem pedig a következménye. Ilyenkor fellazul a morális gát, kiold a személyiség fékrendszere. Az agresszió velünk született természetes ösztön, a kérdés, hogy mi az, ami valakinél képes kinyitni a »biztonsági szelepet«, míg más fegyelmezetten tudja kezelni az indulatait. A kulcs mindig a személyiség.”
Nem minden fejben dől el
Egy érett egyéniség sokkal hatékonyabban tudja kontrollálni a viselkedését, például nem üti meg a feleségét, amikor az felbosszantja, ehelyett inkább rácsap az asztalra. Ezzel szemben egy önmérsékletre képtelen, alacsony tudatossági szintű embernek harciasabb a működésmódja, az ösztönösség erőteljesebben fog megnyilvánulni nála.
„Mindkét esetben megjelenik a mentális zavar, amely veszélyeztető tényező, és annak milyensége, illetve formája határozza meg az agresszió nagyságát és megnyilvánulási lehetőségeit – fűzi hozzá Makai Gábor. – Kockázati tényező lehet az agresszió kialakulásában, ha valakit gyerekkorban verbálisan bántalmaztak, esetleg nem volt jelen az apa vagy az anya, vagy ott volt mindkét fél, de a gyerek mégis úgy érezte, hogy az egyik szülő elérhetetlen. Meghatározó lehet a családban a fizikai erőszak megtapasztalása is. Ebben az esetben, ha valakit gyakran megvertek, később felnőttkorában szerepcsere történik: végre nem őt nyomják el, de mivel a trauma feldolgozása elmaradt, ő válik erőszakos, domináns személlyé, akitől a másik függ. Fontos lehet az agresszív ösztönök felszínre törésében a genetikai háttér, azaz hogy milyen temperamentumot örököl valaki, és ezzel kölcsönhatásban milyen környezetben nő fel, a modellkövetés, azaz milyen mintákkal azonosul, illetve bármilyen magánéleti krízis (pl. válás, gyász), egyéb szociális nehézségek.” „Lényeges azonban, hogy a közvélekedéssel ellentétben a rossz szociális körülmények nem feltétlenül hajlamosítanak agresszióra – teszi hozzá Mihályi Helga, a Miskolci Egyetem szociológus mestertanára. – A problémát ilyenkor inkább az okozhatja, hogy a nehéz élethelyzetben lévő személy jobb lehetőségek közé szeretne kerülni, ami nem sikerül neki, emiatt frusztrálttá válik, aminek következménye lehet az agresszió. De ne feledjük, hogy ez a frusztráltság a magasabb társadalmi státuszú emberekre is ugyanúgy jellemző lehet.”
…
A teljes cikket a Nők Lapja Psziché 2018/3. számában olvashatjátok el. A magazint április 6-tól keressétek az újságosoknál!
Szöveg: Lénárt Léni
Illusztráció: Getty Images
