„Neked mindig van valami bajod!” – mondják nekem. És ez igaz is. Ha meggyógyulok a nőgyógyászati betegségemből, csúnya bőrbetegségem lesz, ha azt kikúráljuk, összeomlok idegileg. Majd az emésztőrendszeremmel lesznek problémák. Már a nagymamám is ilyen volt: szanatóriumból ki, műtőbe be. És vele törődött az egész család. Tényleg beteg volt, mint ahogy én is. Vágyta az örök figyelmet, mint ahogy én is. Az ő példáján át láttam, hogy a folyamatos betegségváltás hátterében a tényleges bajok mellett pszichológiai problémák is állhatnak. Karafiáth Orsolya írása.

Cinthya Dictatornak (balra a fotón) mintha már a születése előrevetítette volna a későbbi sorsát. Törött kulccsonttal jött világra, mert beleszorult a szülőcsatornába, felsírni sem tudott. Nem sokkal ezután, még babaként, gyomorszájszűkülete lett, amitől a születési súlyának felére fogyott. Mire rájöttek, mi a baj, már nem tudták bekötni az infúziót a karjába, mert nem volt ép vénája. Kiszáradt, hosszú ideig kellett kezelni. Kislányként kruppos lett, és ez így folytatódott tovább. A hősnő nem halhat meg „Egész korán találkoztam a halálnak ezzel a fulladásos formájával, szinte megszoktam, hogy az életem része – meséli Cinthya. – Talán ijesztő lehetett a szüleimnek, hogy még a játékaimban is azt tesztelgettem, meddig lehet elmenni, fulladásosat játszottam például a medencében, kerestem a határokat. Mellettem járt a halál. És addig nem is féltem tőle, amíg anyukámnál Hodgkin-limfómát nem diagnosztizáltak. Tizenegy hónapig tartott a kemoterápiája, „Neked mindig van valami bajod!” – mondják nekem. És ez igaz is. Ha meggyógyulok a nőgyógyászati betegségemből, csúnya bőrbetegségem lesz, ha azt kikúráljuk, összeomlok idegileg. Majd az emésztőrendszeremmel lesznek problémák. Már a nagymamám is ilyen volt: szanatóriumból ki, műtőbe be. És vele törődött az egész család. Tényleg beteg volt, mint ahogy én is. Vágyta az örök fi gyelmet, mint ahogy én is. Az ő példáján át láttam, hogy a folyamatos betegségváltás hátterében a tényleges bajok mellett pszichológiai problémák is állhatnak. végig nagyon féltettem őt. Pánik alakult ki bennem, ami a mai napig erős és vissza-visszatér. És akkor, hatéves koromban, megéreztem, hogy nekem is át kell majd élnem hasonlót, felkészítettem magam lelkileg a rákbetegségre. Nem tudom, hogy ezzel bevonzottam-e a bajt, mindenesetre mindig nézegettem magam, csomókat keresve. És mikor tényleg megkaptam a diagnózist, nem is csodálkoztam.” Cinthyát kamaszkorában brutálisan eszméletlenre verték egy szombat kora délután az utcán. Az arca bal feléről lejött a bőr, mert végighúzták az aszfalton. Akkor talált csomókat a nyakán, de az orvosok megnyugtatták, hogy ez csak bakteriális fertőzés. Ám a csomók hol elmúltak, hol kiújultak. „Arra gondoltunk, hogy a stressztől jönnek ki – meséli. – És így is működött. Amikor a barátommal, Viktorral összeköltöztünk, kijöttek a csomók, négy-öt darab. Épp együtt forgattunk egy reality show-t, ahol Viktor mandulaproblémájával mentünk orvoshoz. Kiderült, neki semmi baja, ám engem is megvizsgáltak, a kamerák forogtak, és vették azt is, amikor közölték velem, hogy daganatom van, méghozzá rosszindulatú. A sugárkezelésemet is végig filmezték. Anya betegsége idején arra gondoltam, hogy nem történhet vele semmi rossz, hiszen az életünk egy fi lm, és a hősnő nem halhat meg. Amikor velem történt a baj, tényleg fi lm forgott. Próbáltam újra úgy felfogni, mintha gyerek lennék. Úgy zuhantam át ezen a másfél éven, mintha moziban néznék egy történetet.”

Betegnek lenni otthonos érzés

„Megszoktam, hogy beteg vagyok, számomra ez a természetes gyerekkorom óta. Ismerem a kórházakat, sokat feküdtem bent – folytatja Cinthya –, és a betegség mindig célokat is adott az életemnek. Hiszen az volt a nyers és mindenek előtt álló cél, hogy meg kell gyógyulnom. És rengeteg szeretetet kaptam. Ám amikor meggyógyultam, teljesen szétesett az életem. Megszűnt a műsor, amiben dolgoztam, Viktor is otthagyott. Elkezdtem visszamenekülni a betegségbe. Azt kívántam, inkább legyek újra beteg. Visszajárkáltam a kórházba, és sokszor azt kívántam, bár inkább halott lennék, mint hogy így éljek. Mert akkor olyan ponton ért volna véget az életem, hogy szeretet vesz körül. Jobb volt a kórházban, mint otthon egyedül. Rögzítettem a sugaras gép hangját, üldögéltem a betegek között, mindenki a szívemhez nőtt. Később övsömöröm lett, ez azóta is kiújul, ha lelki bántalom ér. Igaz, a fájdalmat alig érzem, hatalmas a fájdalomtűrő képességem, a fizikai fájdalmak meg se kottyannak. De a lelki és idegi sérelmeket nehezebben viselem. Mintha sosem lennék teljesen jól, noha vágyom rá. Bár felnőttként megtapasztaltam már a boldogságot, mindig az motoszkált bennem, hogy ez nem tart sokáig, el fog múlni. El is múlt, és a legmélyebb pokol jött utána.”

Előnyök és nyereségek

Cinthya magától felismerte, hogy számára a betegségeknek igenis van „hasznuk”. Ám ez legtöbbször tudat alatt működik. Labancz Dániel klinikai szakpszichológus a betegségváltás kapcsán felhívja a figyelmet arra, hogy Freud óta ismert jelenség a pszichológiában a betegségelőny fogalma, mely arra utal, hogy minden szenvedés ellenére vannak a beteg létnek olyan tényezői, melyek vitathatatlan nyereséget jelentenek. Három formája ismert, melyeket a tudatosság szintje különböztet meg egymástól, ezek közül most kettő lehet számunkra érdekes. (A harmadik kívül esik a pszichológia határain, amikor valami anyagi előnnyel jár a betegség, mint például rokkantsági nyugdíj, betegszabadság.)

A teljes cikket a Nők Lapja Psziché 2018/3. számában olvashatjátok el. A magazint április 6-tól keressétek az újságosoknál!

Szöveg: Karafiáth Orsolya

Fotó: Cinthya Dictator