Az orvosi várókban egyedi, más helyzetben nem tapasztalható hangulat uralkodik. Szinte tapintani lehet a feszültséget, így nem csoda, hogy a várakozók könnyen és gyorsan agresszívvá válnak.
Szorongató körülmények
Nemrégiben egy hazai egészségpénztár kommunikációs ügynöksége furcsa dolgot talált ki. Rendhagyó sajtótájékoztató keretében érzékeltették az újságírókkal az orvosi várók sajátos hangulatát. Az eseményt jelentős, majdnem félórás késéssel kezdték, hogy a meghívottaknak „friss élményük” legyen arról, mennyire kellemetlen lehet az orvosi váróban töltött idő, mit él át közben a beteg. A kibérelt helyszínen „SZTK-s” várótermet alakítottak ki, és egy amatőr színészekből álló csoportot kértek fel arra, hogy fokozzák a várakozással töltött kiszolgáltatottság érzését. A kísérlet „jól sikerült”: az újságírók közül többen is távozni akartak, hangos vita tört ki. A modellkísérlet jól példázza, hogy egy szimulált helyzetben is könnyen kiváltható az agresszió. Egy igazi orvosi rendelőben pedig élesben történik minden. A szükséges vizsgálatok és beavatkozások kényszerű halasztása miatti várakozás nemcsak a szóban forgó egészségi probléma súlyosbodásához vezet, de sajátos pszichés állapotot is eredményez. Ez pedig negatív módon hat az alapbetegségre, vagyis a diagnosztikus és műtéti várólistákra kerülés kettős kockázattal járhat. A betegséggel való szembesülés a biztonságérzetünk jelentős csökkenését okozza, amelynek egyenes következménye a félelem, avagy annak általános (sokszor konkrét ok nélküli) változata, a szorongás kialakulása.
A képzett beteg félelmei
Másképp éli meg a szorongást és a félelmet az, aki tájékozott a baját illetően, mint az, aki nem tudja, mi van vele, mi vár rá. Érdekes megfigyelés, hogy azok, akik sokat tudnak vagy olvasnak a betegségükről, jóval hajlamosabbak az irreális félelemre, míg azok, akik tájékozatlanok maradnak, inkább az általános szorongásra lesznek hajlamosabbak. (Talán ezzel is magyarázható, hogy az orvosokat tartják a kollégák a legrosszabb betegnek.) Ennek alapján a sokszor sorsdöntő diagnosztikus vizsgálatok vagy a beavatkozások, műtétek halasztásának kényszere (gondoljunk csak a hosszú várólistákra) a tájékozottak félelmét és a tájékozatlanok szorongását egyaránt felerősítik. E kellemetlen lelkiállapotban szinte napról napra csökken a fenyegetettség mértékének racionális megítélése, ami az orvossal való hatékony kommunikációt is egyre nehezebbé teszi. Mindez azt jelenti, hogy az aggodalom erősödésével arányban csökken a gyógyulásban és a gyógyításban való hit, megrendül a bizalom. Éppen ezért van nagy jelentősége annak, hogy a páciens milyen gyorsan jut el vizsgálatra vagy műtétre. Minél hamarabb megtörténik, annál hamarabb csökken a félelem, oldódik a szorongás. A betegnek ugyanis nincs ideje és módja arra, hogy „szedett-vedett”, gyakran téves, ellenőrizetlen információkkal irreálisan felnagyítsa a rá leselkedő veszélyt.
A várólisták mellékhatásai
Ismert tény, hogy a várólistán szereplők általános fizikális állapota ugyanúgy romlik, mint a betegségük súlyossági foka. Ebben nemcsak az adott kórformára jellemző negatív hatások erősödése, hanem a kínzó várakozásra jellemző lelki okok is meghatározóak. Sőt, a testi és lelki tünetek egymást erősítik. Ha például egy térdprotézisre váró betegnek hétről hétre fokozódik a fájdalma, az már nemcsak a mozgásszervi problémák súlyosbodásához vezet, hanem az általános pszichés státuszt is rontja. A beteg egyre nehezebben viseli a fájdalmat, egyre ingerültebb, e felfokozott lelkiállapotban ráadásul maga a fájdalomérzete is nő, ami pedig még ingerültebbé teszi. Nem ritka, hogy a „megváltást” jelentő operációig hátralévő időben a betegnek megromlik a kapcsolata a családjával, és – mivel az erősödő tünetek miatt egyre nehezebb számára a munkavégzés – egzisztenciális válsággal is szembesülnie kell. Noha várólista és várólista között igen nehéz lenne bármilyen különbséget is tenni, mégis ki lehet azt jelenteni, hogy a vizsgálat halasztása pszichológiai szempontból (is) veszélyesebb és károsabb, mint a műtétre való előjegyzés. Az eff éle várakozás ugyanis drasztikusan növeli a bizonytalanságot. A diagnózis felállítását nem véletlenül titulálják „ítélethozatalnak”. Ez ugyanis döntő szerepet játszik abban, hogy a beteg miként tervezheti a közeli és távoli mindennapjait, vagyis a sorsát.
…
A teljes cikket a Nők Lapja Psziché 2018/4. számában olvashatjátok el. A magazint május 16-tól keressétek az újságosoknál!
Szöveg: Szigeti Ildikó
Nyitókép: Getty
