„Mindig beleesem a csapdájukba”
A 31 éves Anna kamaszkora óta csakis olyan férfiakhoz vonzódik, akik egy bizonyos típust testesítenek meg. Jellemzően vállalkozók, vagy kötetlen munkájuk van, nagyon szabadon élnek, az esetek többségében hosszú a hajuk, nem ritka, hogy tele vannak tetoválással.
„Ez az életstílus nekem mindig is nagyon tetszett – vallja be Anna. – Talán pont azért, mert kispolgári családban nőttem fel, és ilyen életre is rendezkedtem be, ami biztonságos ugyan, de lássuk be, elég unalmas. Nekem ahhoz, hogy nőként jól érezzem magam a bőrömben, arra van szükségem, hogy egy ilyen szabad lelkű férfi szeressen. Ez pedig sajnos rengeteg fájdalommal és lemondással jár, mert az eddigi kapcsolataim alapján úgy látom, ez a férfi típus egyszerűen képtelen elköteleződni. Eleinte mindegyik nagyon lelkesedett irántam, iszonyú szenvedélyesek, romantikusak voltak, a szerelem olyan arcát mutatták meg nekem, ami egészen elvarázsolt. A mohó lángolás azonban csak ideig-óráig tartott, aztán általában eljött a pillanat, amikor keserűen fedeztem fel, hogy már nem vagyok olyan fontos, mint az elején. Nagyon szomorú a felismerés, hogy annak a férfinak, aki korábban a csillagokat lehozta neked az égről, már nem vagy más, mint egy megálló a tengernyi programjában. Ilyenkor gyakori, hogy napokig nem elérhető, ahhoz azonban túl gyengék az ilyen férfiak, hogy elém álljanak, és azt mondják: vége. Jellemzően megvárják, hogy kiprovokáljam a szakítást, vagy én tegyek pontot a kapcsolat végére. Amikor ez megtörténik, hónapokig szenvedek, és megfogadom, bármilyen kínzó vágyat érezzek is, nem állok szóba rosszfiúkkal, inkább keresek egy olyan társat, akire lehet közös életet alapozni. Volt is néhány ilyen jellegű próbálkozásom, ám ezek a kapcsolatok nálam hamar unalomba fulladtak, mert egy élére vasalt pasi nem képes nekem megadni azt a szárnyaló boldogságot és csodás adrenalinlöketet, amit a bohém életművészek. Amikor egy »jó magaviseletű« férfi mellett vagyok, egy idő után lehangolt leszek, és visszasírom valamelyik korábbi szerelmemet, aki valahol a teljes elköteleződés határán egyszer csak kisétált az életemből. Hiába, nekem ez a férfi típus a gyengém, és úgy érzem, nem tudok ezen változtatni. Kissé kétségbeesett vagyok, mert ahogy látom, a tudatosság sem segít. Így hát abban bízom, egy szép napon sikerül majd megszelídítenem közülük egyet. Ám ezzel kapcsolatban mindig megkérdezem magamtól: vajon ha megváltozik a kedvemért, tetszeni fog-e még nekem?”
„Tönkreteszi a lányomat”
Óvodás volt a lánya az 57 éves Anikónak, amikor a nő elvált a férjétől, aki fűvel-fával megcsalta. Most úgy látja, hogy az azóta felnőtt lánya ugyanazokat a hibákat követi el a férfiakkal kapcsolatban, mint annak idején ő.
„Miután szétmentünk, a volt férjem látogatásai egyre ritkultak, majd a munkája miatt külföldre költözött, így a kapcsolat közöttünk teljesen megszakadt – meséli Anikó. – A most 34 éves lányunk, Ivett tíz évvel ezelőtt próbálta vele felvenni a kapcsolatot, de a válasz a részéről mindig rideg elutasítás volt. Valahogy megemésztettük. Az utóbbi években azonban borzasztó azzal szembesülni, hogy Ivett az enyémhez hasonló hibákat követ el választásai során. Megszámolni sem tudom, hány éjszakát virrasztottunk át, hányszor győzködtem őt azért, hogy lépjen ki a vejemmel való kapcsolatából, aki, mint mára kiderült, kezdettől fogva csalja. Időről időre lebukik, ilyenkor a lányom kiborul, összepakol, és néhány napra hazaköltözik hozzám, a gyerekkori szobájába, de aztán jön ez a szörnyeteg, telebeszéli a fejét, hogy mostantól más lesz, megváltozik. Persze utána minden kezdődik elölről. A vejem, hogy bocsánatot nyerjen, ilyenkor teper egy kicsit: romantikus nyaralásra viszi a lányomat, és megígéri neki, hogy most már csak egy kis idő, amíg anyagilag is késznek érzi magát a közös gyerek vállalására. Én mindig azt mondom, Isten mentsen meg bennünket attól, hogy Ivett szüljön neki! Nem mintha nem szeretnék egy unokát, de pontosan tudom, ha a lányomat még egy gyerek is ehhez a férfihoz köti majd, akkor soha az életben nem fog kilépni ebből a megalázó, csöppet sem hozzá méltó kapcsolatból. Már nem tudom megállni, és elsírom magam, amikor a lányom a huszadik félrelépésből fakadó különválás után is visszamegy a vejemhez, akinél ezerszer jobbat érdemelne. Csakhogy ez a férfi a piszkos kis játékaival porig rombolta a lányom önbizalmát, ezért ő el sem tudja képzelni, hogy valaki igazán odaadóan szeresse. Nekem a sorozatos megcsalások miatt volt erőm elválni Ivett apjától, de sokszor eszembe jut, hogy talán még így is túl sokáig tűrtem, és ezért a lányomban rossz minta rögzült. Az is megfordult a fejemben: talán azért bízik abban, hogy a vejem megváltozik és igazán odaadó családfő lesz, mert ezt az édesapjánál, bárhogy küzdött is, sosem sikerült elérnie. Süket fülekre talált. Nagyon szomorú vagyok, mert látom, ahogy a lányom egyre inkább épül le, megy tönkre a vejem oldalán, de mivel felnőtt ember önálló akarattal, azonkívül, hogy vele együtt sírok, nem tehetek semmit.”
…
A teljes cikket a Nők Lapja Psziché 2018/5. számában olvashatjátok el. A magazint július 4-től keressétek az újságosoknál!
Szöveg: Szurovecz Kitti
Nyitókép: Karsai Katalin
