PSZICHÉ: Számodra sértő, ha rosszfiúnak titulállak? Esetleg büszke vagy rá? Vagy kikéred magadnak, szerinted csak félreértenek?
KRISZTIÁN: Mind a három állapotot megéltem. Amikor fiatal voltam, akkor igen, büszke voltam rá. Miért? Mert ez egyet jelentett azzal, hogy sok nőm volt, és ettől azonnal menő lettem a haverok között. Amikor szerelmes voltam, de nem érezték rajtam a változást, az bántó volt. És ha hiszed, ha nem, baromi sokszor nem voltam vétkes, egyszerűen félreértették a viselkedésemet.
PSZICHÉ: Ahhoz az is kell, hogy valami félreérthető helyzetbe keveredj…
KRISZTIÁN: Ok, az igaz, hogy a helyzetek mindig megtaláltak.
PSZICHÉ: Konkrétan? Egyáltalán, neked mitől rosszfiú valaki?
KRISZTIÁN: Ki fogsz nevetni, de szerintem én tulajdonképpen jófiú vagyok. Ha azt vesszük, hogy például elég jól tanultam, nem lógtam a suliból, nem hemzsegett az ellenőrzőm az intőktől, nem voltak balhéim, nem vittek el soha a rendőrök, nem keveredtem bunyókba. Néha totál kiütöm magam piával, de inkább alkalmi ivó vagyok, nem az a fajta, aki amint hazaér, már pattintja is ki a sört, vagy megiszik egy üveg bort a vacsorához. Nem is dohányzom. Ha így nézzük, ez egy tipikus jófiú leírása, nem? De oké, nem viccelem el. Bár ez is én vagyok, néha komolyan azt érzem, van egy sötét erő bennem. Imádom a Star Warst, és szoktam mondani, hogy én a sötét oldalon állok. Persze, aki az éjszakában dolgozik, mint ahogy én, az fizikálisan is a sötétséget választja.
PSZICHÉ: Te tudatosan törekedtél erre?
KRISZTIÁN: Nem, rendes polgári szakmám van, kertésznek tanultam, de egy percig sem dolgoztam ebben a minőségemben. Nem voltunk gazdagok, és talán ezért, de engem nagyon vonzott a pénz. Ezért mindig olyan munka után néztem, amivel jól lehetett keresni. Rengeteget dolgoztam a Balatonon. Voltam mixer, taxis, DJ, technikus. És ezek szinte mindegyike éjszakai elfoglaltság. Jó volt a jatt, lehetett seftelni, valutázni. A törvénytelenségből nekem ennyi fért bele. Persze, a szórakozóhelyeken láttam, hogy megy a drogozás, és állati nagyot szakíthattam volna, ha én is beszállok a terjesztésbe, de meg se fordult a fejemben. Egyszer kipróbáltam a kokaint, de megéreztem, mennyire be tudna rántani, és soha többet nem nyúltam hozzá.
PSZICHÉ: Kezdek zavarba jönni, mert már-már egy rendes ember képét mutatod.
KRISZTIÁN: Nem akarom ezt a képet festeni. Csak azt akartam érzékeltetni, hogy nem a „gettóból” jövök, nem eleve elrendelt az utam. Például nekem nincs tetkóm, piercingem, de még egy bőrdzsekim se. Ezzel együtt, azt hiszem, mára már tökéletesen megfelelek a rosszfiúimidzsnek.
PSZICHÉ: Ami, ha jól értem, számodra egyenlő a csajozással. Nekem viszont van olyan ismerősöm, aki szintén elég nagy részt hasított ki magának a női nemből, és mégsem átkozzák. Elegánsabban vagy ügyesebben csinálja?
KRISZTIÁN: Megadod a számát? Rossz poén volt, de nem fog tetszeni az sem, amit most mondok: hogy ennyire elfajzott lettem, arról nagyrészt a nők tehetnek. Megmagyarázom. Egyik kedvenc filmem a Kapj el, ha tudsz. Miről szól? Egy srácról, aki elmegy a határig – meg azon túl még egy kicsit. Mert senki sem állítja meg. Senki sem kapja el. És elhiszi, hogy érinthetetlen. Valami ilyesmi történt velem is. Azt gondoltam, tudom, hol a határ. De megnéztem, mi van, ha kicsit tolok rajta, és engedték. És vérszemet kaptam. Vártam, mikor mondják, hogy ezt már nem. Csakhogy nem mondták.
PSZICHÉ: Ezzel azt akarod mondani, hogy azért lettél rosszfiú, mert nem találkoztál kellően önérzetes, büszke nővel?
KRISZTIÁN: Ha úgy tetszik… Amikor találkoztam vele, bele is szerettem.
PSZICHÉ: És akkor jófiú lettél?
KRISZTIÁN: Szerintem igen. Legalábbis egy darabig. És nem tudom, melyikünk rontotta el. Erről beszéltem az elején is. Én akkor nem foglalkoztam másokkal, de mintha az előéletemet nem tudtam volna levetkőzni. Pontosabban annak hírét. Csakhogy igazából nem volt idő arra, hogy kiderüljön, mennyire tudok hűséges és jó lenni, mert annyi gyanúsítást kaptam, hogy akkor is veszekedtünk, amikor rá se néztem másra. Hogy aztán ez önbeteljesítő jóslat volt-e, és azért mentem félre, vagy egyébként is megtörtént volna, már sosem fog kiderülni. Viszont máig emlékszem az érzésre, az elszánásra. Vicces lehet, de mondtam is annak a lánynak, hogy azt érzem, ő át tudna állítani a jó oldalra, mintha az ő fénye kitakarná az éjszaka gonosz sötétségét.
…
A teljes cikket a Nők Lapja Psziché 2018/5. számában olvashatjátok el. A magazint július 4-től keressétek az újságosoknál!
Szöveg: Szabó Fanni
Nyitókép: Thinkstock
