Napról napra fájt látnom őket. Amikor a futtatóik ordítoztak velük, és egyiket- másikat a szemem előtt rángatták meg, én is összerezzentem. Amikor az utca egyik oldalától a másikig üvöltve veszekedtek a kuncsafttal, aki nem fizetett eleget, vagy amikor terhesen is ott állt egy lány. Vagy a másik, aki pedig a barátnőjével vitatkozott, hogy ő menstruál, így ma nem dolgozhat. Ilyenkor úgy éreztem, legszívesebben becsuknám a szemem, befognám a fülem, és hallani sem akarom, tudni sem szeretnék arról, hogy ilyen életek léteznek. Aztán a következő gondolatom az volt, hogy én az ő korukban romantikus lányregényeket olvastam, az első csókról álmodoztam, de azért még megnéztem a Tom & Jerryt is. És az ő életükkel mi lesz? Nem kellene itt állniuk, ez így nincs rendjén! Ez volt az a pillanat, amikor ráébredtem: tudni szeretném, mi van ennek az egésznek a hátterében, és könyvem megírásával fel akarom hívni a figyelmet egy Magyarországon igenis létező problémára, a prostitúcióban érintett kiskorúakra és az emberkereskedelemre.
Gyereksorsok a társadalom perifériáján
Honnan érkeznek ezek a lányok? Kik szervezik be őket? Saját akaratukból vagy kényszerből dolgoznak? És ha ki akarnak szállni? Kiszállhatnak? Ki menti meg őket? Egyáltalán érdekelnek bárkit is ezek a sorsok a társadalom egy olyan perifériára eső részéről, amelyre senki nem emeli rá szívesen a tekintetét? Amikor beleástam magam a kutatómunkába, a kapuk korántsem nyíltak könnyen. Úgy kezdődött, hogy a hatóságok nem akartak engem információkkal segíteni. A jelenlegi áldozatok nem mertek nekem mesélni, akiknek pedig sikerült kiszállniuk a prostitúció kegyetlen gépezetéből, érthetően már nem szívesen emlékeztek vissza. Végül más úton indultam el: női érdekvédő szervezetekkel vettem fel a kapcsolatot, itt mindent elmeséltek nekem, amit tudni lehet a hazai prostitúcióban érintett fiatalkorúak életéről, és segítettek olyan hajdani áldozatokkal megismerkednem, akik vállalták, hogy megosztják velem a történetüket. Mire végül összeállt bennem a kép, rengeteg emberrel beszéltem – és nem csak valaha érintett lányokkal, nőkkel. Az interjúalanyaim között van nyugalmazott nyomozó, taxisofőr, háziorvos, védőnő és egykori kuncsaft is – megannyi járókelő az utcán, akikről nem is hinnénk, hogy valamilyen formában összekapcsolódtak a szervezett prostitúcióval.
Organasípnyi kistestvér várja a betevő falatot
Mint megtudtam, az utcán álló fiatal lányok egy része már beleszületik ebbe – az édesanyja és az idősebb nővérei is ezzel foglalkoznak. A család férfi tagjai pedig a futtatók. Mégsem ez a leggyakoribb felállás. Sokkal jellemzőbb, hogy a vidéki mélyszegénységből, kényszerűségből jön föl a fővárosba ilyen munkát vállalni egy lány, mert otthon orgonasípnyi kistestvér várja a betevő falatot. Az is gyakori, hogy a futtatók a gyermekotthonból csábítják ki a lányokat, szerelmet és jobb életet ígérve, aminek az lesz a vége, hogy az utcán kereshetik nekik a pénzt – aki erre nem hajlandó, azt betörik. A harmadik csoport azoké a fiataloké, akiket egyszerűen csak betuszkolnak az utcán egy autóba, és soha többé nem hallunk róluk.
…
A teljes cikket a Nők Lapja Psziché 2018/7. számában olvashatjátok el.
Szöveg: Szurovecz Kitti
Nyitókép: Getty Images
