PSZICHÉ: Tanárnak, írónak vagy celebnek titulálod magad?
JÓZSEF: Elsősorban ember vagyok, aki pedagógus. Másodsorban író és médiaszemélyiség. Ismert ember, aki véleményt formál, de az ismertséget igyekszem a helyén kezelni.
PSZICHÉ: A közszerep felelősséggel jár. Elbírsz vele?
JÓZSEF: Az országos ismertség könnyen megrészegíti az embert. Ez egy hosszú tanulási folyamat, és még nincs vége. Mára sokkal szerényebb lettem, annak ellenére, hogy 40 000 követőm van, és akad olyan bejegyzésem, amit egymillióan olvastak. A családom, a feleségem és a barátaim segítettek helyre rakni magamban ezt az új helyzetet.
PSZICHÉ: A dadogás mennyire befolyásolt az ismertség megszerzésében?
JÓZSEF: Egy pszichológus szerint valójában már nem dadogok, csak nem engedem el, mert már annyira hozzám nőtt. De ha felmerül a téma, vagy előadásokon, tévében, rádióban nyilatkozom, akkor azonnal átkattanok, és tudok szépen beszélni, ahogy most is. De az tuti, hogy nem lennék ennyire empatikus, ha nem tapasztalom meg, mennyi szenvedést él át egy gyerek a beszédhiba miatt – engem sokszor még a tanárok is megaláztak a dadogásomért. Az önsajnálatból azonban kijöttem.
PSZICHÉ: Könyveid jellegzetes szavai: empátia, érzelem, tolerancia, őszinteség, megbecsülés, szeretet, köszönet, bocsánat. Mennyire vannak jelen ezek a kifejezések egy férfi szókészletében?
JÓZSEF: Szerintem egy férfi is lehet érzékeny, őszintén vállalva az érzéseit, gyengeségeit. Megszoktam, hogy néha lebuziznak emiatt. Már nem zavar, lepereg. Igen, van női énem is, mint a nőknek is férfi énjük. Régen megpróbáltam az elvárások szerint élni, és pánikbeteg lettem.
PSZICHÉ: Vannak félelmeid?
JÓZSEF: Természetesen igen. Néha betegesen félek az idő előtti, hirtelen haláltól, a különféle betegségektől. De néha félek attól: nem vagyok elég jó férj, tanár, ember, író. A KamaszHarc című könyvem megjelenése után rettenetesen izgultam, hogy milyen lesz a fogadtatása, hiszen nyersen beszél a szexről, homoszexualitásról, piálásról, cigizésről. Tudtam, lesznek, akik nem tudják különválasztani a tanárt, és az írót, aki a recskázásról ír. Támadtak is érte, hogyan írhat le egy komoly tanár például olyat, hogy dugás. De ezekről a dolgokról beszélni kell! Van, aki nem tud vagy nem akar a szüleivel értekezni erről. Ne legyünk már álszentek! Vajon miről beszélgetnek a kamaszok? Az OsztályHarcban felmerült témák, mint kirekesztés, bulimia, szexuális zaklatás, coming out, alkoholizmus, szülő elvesztése stb. okozta támadásokra pedig azt tudom mondani, hogy ezekről is beszélni kell, ugyanis létező dolgok.
PSZICHÉ: Azt látom, a kapcsolatteremtés nagymestere vagy. Nyitott vagy mások iránt, partnerként kezeled az embereket, köztük a diákokat is.
JÓZSEF: Ez természetes. Nem az alá-fölé rendeltség a tanítás lényege, hanem a tananyag elsajátítása. Engedem, hogy megfogalmazzák a véleményüket, gondolkodásra késztetem őket.
…
A teljes interjút a Nők Lapja Psziché 2018/7. számában olvashatjátok el.
Szöveg: Páhy Anna
Nyitókép: Bulla Bea
