Amikor visszatért a karácsonyi ünnepek után a munkahelyére, Kingát így üdvözölte a kolléganője: „Hogy kikerekedett az arcod, híztál pár kilót?” Kinga szótlanul, elvörösödve ült le az asztalához, csak a fejében kezdtek el pörögni a gondolatok: „És én még azt hittem, hogy kedvel engem. Miért kellett ezt szóvá tennie? Miért kellett megaláznia az összes kollégám előtt? Miért nem szóltam neki vissza, hogy rajta is van húsz kiló fölösleg? És miért vagyok ilyen kövér?” Egész nap ezen kattogott, alig bírt a munkájára koncentrálni. Este is nehezen aludt el, a fejében újra és újra lejátszódott a jelenet. Másnap felhívta a legjobb barátnőjét, elpanaszolta neki, hogy mi történt, de az sem segített: állandóan visszatért a gondolataiba az a rémes szituáció. Napokig nem szabadult a rosszkedvétől.
Az agy rágógumija
Ehhez hasonló kínosnak vagy kellemetlennek érzett élménye, kudarca mindannyiunknak van: nem jól sikerült egy vizsga, a főnökünk kritizálta a munkánkat, megbántottunk valakit… Utána újra és újra ezen járt az agyunk. Csak jöttek a negatív gondolatok, csak soroltuk a nehézségeket – de egyáltalán nem jutottunk közelebb a megoldáshoz. Sőt! Egyre borúsabban láttuk a világot. „Teljesen természetes, hogy egy nehéz helyzet után újra lejátsszuk a jelenetet a fejünkben, vagy többször elgondolkozunk azon, ami történt – mondja Kocsel Natália pszichológus, az ELTE Pszichológiai Doktori Iskolájának doktorjelöltje. – Gond akkor van, ha ezekre a gondolatokra a változatlanság a jellemző, vagyis egyszerűen csak visszatér az élmény, passzívan újra átéljük, és vele együtt a hozzá kapcsolódó kellemetlen érzéseket is. A múlt stresszes élményein ilyen módon való rágódást nevezi a pszichológia ruminációnak.
Ez a furcsa hangzású szó eredetileg a szarvasmarha vagy a juh kérődzését jelenti, illetve van egy refluxhoz hasonló betegség, amit így neveznek. Ha belegondolunk, valóban felfedezhető egyfajta közös vonás a fizikai és a szellemi rumináció között. A magyar nyelv is bizonyára azért nevezi nagyon találóan és képszerűen rágódásnak ezt a fajta agyalást, mert mint a rágógumit, rágjuk, rágjuk az élményt, de ahogy a rágógumi is változatlan marad, úgy az ilyesfajta gondolkodással sem lépünk előre a probléma megoldása felé.
„Ki ritkábban, ki gyakrabban, de mindenki szokott rágódni a gondjain. A rumináció csak azoknál válik problémává, akik csakis ilyen módon próbálják meg a negatív élményeiket és érzelmeiket feldolgozni, és nemcsak napok, de hetek, sőt évek múlva is ugyanúgy narrálják magukban a történteket. Hogy mi a különbség a rágódás és a problémamegoldó gondolkodás között? Aki rágódik, azt kérdezgeti: miért? A múltba tekint és kritizálja önmagát. A problémamegoldó gondolkodás viszont a jövőbe néz, és a »hogyan tovább«-ra keresi a megfelelő választ – hangsúlyozza Natália. – A hosszú ideig tartó rágódás nemcsak haszontalan, hanem káros is. A vissza-visszatérő negatív gondolatok és érzelmek ugyanis beszűkítik a gondolkodást. Emiatt a rágódó egyre inkább csak a rossz érzéseire fókuszál, és nem veszi észre a pozitív irányba való módosítás lehetőségeit, és ezzel esélyt sem ad magának arra, hogy a viselkedése megváltozzon, hiszen nem vesz részt olyan tevékenységekben, melyek örömet szereznének neki, nem megy el társaságba, ahol jobb kedvre derítenék, nem tesz konkrét erőfeszítéseket, melyek után már javulna a hangulata. Emiatt a rágódás növeli a depresszió kialakulásának valószínűséget, de más káros hatása is van az egészségre: szerepe lehet migrén, szorongási zavarok, poszttraumás stressz, bulimia és anorexia jelentkezésében is.”
...
A cikk folytatását a Nők Lapja Psziché 2019/1-es lapszámában olvashatjátok el.
Szöveg: Fekete Edina
Nyitókép: Getty Images
