A Durrell család négy gyerekéből a legfiatalabb, Gerald – akinek az állatok iránti szeretete felnőttként is megmaradt, így lett belőle zoológus – Korfu-trilógiájában azt az időszakot meséli el, amit a mediterrán paradicsomban töltöttek a második világháború kitöréséig. Saját verziója szerint Korfun élni olyan volt, mintha egy nagyszabású, öt éven át tartó bohózatban szerepelt volna. (A Családom és egyéb állatfajták alapján a közelmúltban többévados brit televíziós filmsorozat készült Durrellék – The Durrells – címmel, amely a műfaji besorolása szerint komédia.) Egy családi barátjuk, Michael Haag által írt könyv, a The Durrells of Corfu (Durrellék Korfun) fedte csak fel pár évvel ezelőtt a titkot, hogy valójában miért költöztek Durrellék Korfura. A család levelezését, illetve Gerald nem publikált önéletírását felhasználva Haag meglehetősen sötét mesével szolgált. Olyan mesével, amely tragédiával végződött, s amelyet alkoholizmus és idegösszeomlás jellemzett.
Az indiai álom rémálomba fordult
Louisa Durrell nem pontosan az a szigorú matriarcha volt, amilyennek fia a könyveiben leírja. Ahogyan a gyermekei, Louisa is Indiában született (1886-ban), majd hozzáment egy vasútépítő mérnökhöz. Néhány hónappal azután, hogy 1915-ben megszületett második gyereke, a kislány meghalt diftériában, és a nő soha nem tette túl magát a tragédián: inni kezdett, nem is keveset. Majd amikor 1928-ban a férje hirtelen elhunyt stroke-ban – szó szerint halálra hajtotta magát –, a családfő nélkül maradt família Angliába költözött. Louisa évekkel később beismerte, hogy akkoriban rengeteget gondolt öngyilkosságra, de gyerekei miatt végül elvetette az ötletet.
Bár anyjuk alkoholproblémája sehol nem kerül említésre Gerald könyveiben, 1995-es halálakor hátrahagyott egy memoárt, amiben elismeri a családi titkot, amikor azt írja: „Anyám az apám iránt érzett gyászát a lehető legkomolyabban vette, s az ital démonának segítségét kérte hozzá.” A család egy másik tagjának beszámolója szerint Louisa gyakran tért nyugovóra egy üveg ginnel a kezében. A nyilvánosságra nem hozott önéletrajzban Gerald azt is leírja, anyjának idegösszeomlása is volt, bár korábban erről sem tudott senki.
Egy elkeseredett pillanatában a nő kísérletet tett, hogy visszatérjen Indiába, ahol csecsemőkorú lánya, illetve férje volt eltemetve. Az ő és Gerald neve ugyanis feltűnt a SS City of Calcutta nevű, Indiába tartó hajó első osztályú utasainak listáján, de legidősebb fia, Larry még időben megakadályozta őket a kihajózásban. Durrellék így még néhány évet eltöltöttek Bournemouthban, ahol Gerald rövid ideig iskolába is járt. Egy nap azonban, 9 éves korában, összeverekedett az osztálya fő kötekedőjével, mire az igazgató nem az erőszakoskodót, hanem Geraldot büntette meg. Erre Louisa kivette fiát az iskolából, ahová soha többé nem engedte vissza.
A Családom és egyéb állatfajták végtelenül szórakoztató első oldalain a család csak azért adja el házát, mert Larry azt mondja, mindannyiuknak napfényre van szükségük. Ez az indok azonban csak arra szolgált, hogy elfedje a szomorú valóságot. Ahogy Gerald hátrahagyott memoárjában leírja, a valódi ok az volt, hogy anyjuk ismét inni kezdett, s Larry arra jutott, hogy valamit sürgősen tenni kell.
A korfui idill – és ami mögötte van
Durrellék eladták hát az angliai házat, és minden ingóságukat bedobozolták. Gerald a házi kedvencként tartott fehér egerét a péknek adta, teknősét pedig a nevelőnőjének, aki 27 évvel később megkérdezte, vissza akarja-e kapni az állatot. 1935 márciusában hajóztak ki Tilburyből egy japán teherhajó fedélzetén.
Korfuról Gerald azt írta, olyan volt megérkezni, mintha visszaengedték volna őket a paradicsomba, a család leveleiből azonban az derül ki, első benyomásuk nem volt ennyire kedvező.
…
A cikk folytatását a Nők Lapja Psziché 2019/3. lapszámában olvashatjátok el.
Szöveg: Oravecz Éva Csilla
Nyitókép: Getty Images
