A legszélsőségesebb helyzetekkel is egyszerűbben megbirkóznak azok, akik úgy-ahogy tisztában vannak önmagukkal. Az önismeret azonban csalfa egy dolog! Minden egyes megválaszolt kérdés további kérdéseket generál. Aki egyszer „rákap az ízére”, egy napon arra ébred, hogy nonstop önmagán töpreng, kétségbeesve próbálja értelmezni saját megnyilvánulásait, reakcióit, érzelmeit, sőt egy idő után önkiszolgáló „gondolatrendőrségként” cenzúrázza is önmagát.

A válság egy profi mixer

Talán meglepőnek tűnhet, de az önismereti igényeink szinte észrevétlenül is függővé tehetnek minket. Könnyen belekerülhetünk egy olyan spirálba, amely újabb és újabb önismereti módszerek, megközelítések felé terel minket, elindítva bennünket egy végtelen és sehová nem vezető úton.

Persze, szükség van az önismeretre, ehhez aligha fér kétség, de nem árt itt sem a mértékletesség. Azok, akiket „beszippant” ez a fajta tudásvágy, akár úgy is viselkedhetnek, mint a legtöbb függő. A „szerhasználókhoz” hasonlóan ők is minden idejüket, pénzüket, fizikai és mentális energiájukat ennek szentelik, számos esetben a családi élet, a munka és a barátok rovására. És miközben egyre csak hajtják magukat előre az önismeret mind izgalmasabbá és mind gyötrőbbé váló útján, nem veszik észre, hogy lemaradnak az önismeret legegyszerűbb módjáról: a családi életről, a munkasikerekről (vagy éppen a kudarcokról) és a baráti kapcsolatokról. Ezek azok a tükrök ugyanis, amelyek időről időre megmutatják, kik is vagyunk valójában. Ugyan nem a legkellemesebb, mégis a leghatásosabb módja önmagunk alaposabb megismerésének az, ha egyedül vagy segítséggel, megélünk egy-egy mélyebb krízist. A válság úgy viselkedik, mint egy profi mixer, aki szakszerűen összerázza az italt, gondosan elegyítve a mélyebben megbúvó és a felszínen lévő összetevőket. Hogy ez mit jelent az egyén szintjén? A lényeget tekintve azt, hogy radikálisan átalakul a gondolkodásunk, az addig fontosnak vélt értékek háttérbe szorulnak, míg a lényegtelennek tűnő dolgok a fókuszba kerülnek.

Önkéntes elvonulás

Az emberek többsége jellemzően akkor fordul pszichológushoz, amikor a saját, addig jól bevált megoldókészlete az adott helyzetben kevésnek bizonyul, amikor úgy érzi, hogy objektív, szakszerű navigálással képes csak kimászni a gödörből. A „terápiás szerződésben” ezekben az esetekben a krízis fel- és megoldása szerepel, ez az a cél, amit a szakember és a kliens közös munkával szeretne elérni. Igen ám, de a válsághelyzettel való foglalkozás „mellékterméke” egy jó alapos önismeret is. Mondhatni, ez az „egyet fizet, kettőt kap” akció folytonosnak tekinthető a pszichológusnál. És ez így természetes.

A közös munka során a kliens számára egyértelművé válnak saját erősségei és gyenge, sebezhető pontjai, ezáltal csökken a kiszolgáltatottságérzete, így a szorongása is. Ez önmagában garantálja az önbizalom növekedését és azt, hogy az amúgy éppen súlyos krízist megélő ember, ahelyett hogy összeroppanna a válság terhe alatt, főnixmadár módjára újjászületik, és erősebb lesz, mint korábban.

…

A cikk folytatását a Nők Lapja Psziché 2019/5. lapszámában olvashatjátok el. 

Szöveg: Szigeti Ildikó

Nyitókép: Kaz Chiba/Getty Images