Irodalomóra vagy túlélőtábor?

A hálózatkutató Gayer Zoltánban még az ezredfordulón, egy forró nyári napon tudatosult, hogy komoly a baj.

„Bevillant egy gondolat, hogy meg fogunk sülni. Nagyon rápörögtem – idézi fel. – Később rájöttem, hogy teljesen feleslegesen próbálnék a globális felmelegedés ellen küzdeni, mert ameddig mások nem pánikolnak rá, kevesen leszünk. Úgy számoltam, hogy csak tíz-húsz év múlva lesznek olyan természeti jelenségek, amelyekből az emberiség számára megfoghatóvá válik a klímaváltozás.” Amikor 2016-ban az építkezések miatt ki akarták vágni a Városliget fáit, Zoltán volt, aki elindította a ligetvédők mozgalmát.

„A globális éghajlat szempontjából a Liget fáinak nyilván nincs túl sok jelentőségük, de a lokális klímára viszont hatnak, városi tüdőként forgatják a levegőt – magyarázza Zoltán. – Az erdők, parkok közelében mindig kellemesebb a hőmérséklet.”

Néhány éve megpróbálta körbejárni, mik az esélyeink, különböző szakembereket keresett meg. Az egyik klímakutatótól hallotta, hogy az emberiség megmentéséhez már bolygómérnöki beavatkozásokra lenne szükség, különben 2050 felé bekövetkezik a katasztrófa.

„Ha komolyan vesszük, amit a tudósok jósolnak, és tudományos tényként fogadjuk el, hogy a tragédia felé tartunk, akkor mennyire okos az, hogy a gyerekek az iskolában verslábakat elemeznek? Nem lenne bölcsebb arra felkészíteni őket, mihez kezdjenek, ha széthullik a gazdasági, társadalmi rendszer? Mit csinál az egyén, ha nincs gáz, vagy nincs víz, vagy hirtelen elkezdik az emberek fölvásárolni az élelmet? Ha a gyerekem kikerül a gimnáziumból, mit mondjak neki? Jelentkezzen magyar szakra, és bízzon abban, ezzel foglalkozhat majd tíz év múlva is? Vagy menjen inkább túlélőtanfolyamra? – vívódik a kétgyerekes apa. – Ez nagy dilemma.”

Elképesztőnek tartja, ha tudnánk, hogy 2050-ben becsapódik egy meteor, ami elpusztítja a bolygót, már rég azon dolgoznánk, hogyan robbanhatnánk fel a földtől távol, mint a filmeken. A klímaválság viszont hiába közeledik napról napra, az emberiség kényelmesen éli a megszokott életét, beéri néhány szimbolikus változtatással. „Mivel az országok kormányai és a világszervezetek az olajlobbi érdekei miatt tehetetlenek beláttam, hogy minden a civileken múlik. Ahhoz elegen vagyunk a bolygón, hogy ha mindannyian cselekszünk, akkor meg tudjuk menteni a földet. Tehát az elvi lehetőség adott, az a kérdés, hogyan lehet átültetni a gyakorlatba.”

Ezért kitalálta a MyForest elnevezésű közösségi erdőtelepítést Zoltán: a klímáért aggódó civilek földet bérelnek, és azt adományokból fákkal ültetik be. Egyelőre még csak kicsiben tudnak gondolkodni, de szeretnék, ha az ötletüket más országokban is átvennék.

„Tudatosítanunk kell: a csecsemőtől az aggastyánig minden földön lakó embernek kettőszáz fát kell felnevelnie ahhoz, hogy a rossz folyamat lelassuljon. És akkor marad időnk arra, hogy kitaláljunk olyan technológiákat, amelyek elszívják a szén-dioxidot, és olyan környezetbarát eszközöket, autókat, fűtőrendszereket vezessünk be, amelyek megújuló energiával működnek. Ehhez még legalább tíz évre lesz szükségünk, ahogy arra is, hogy a klímaharcosok kiverekedjék: a kormányok és a világszervezetek közösen kezdjenek valamit a problémával.”

…

A cikk még nem ért véget a folytatást, további két történettel a Nők Lapja Psziché 2019/5. lapszámában olvashatjátok el. 

Szöveg: Pór Attila

Nyitókép: Kuznetsov Dmitry/Getty Images