A világ éppen a kórházakat figyeli szorongva: a járványban hirtelen mindenki megértette, mennyire nem mindegy, mit bírnak még ki az egészségügyi dolgozók. Esténként megtapsoljuk őket és hősökként emlegetjük őket – jogosan. A jelenlegi helyzet viszont napnál világosabban megmutatja, hova vezet, ha a mindenkori döntéshozók nem fejlesztik az egészségügyet. Sulyok Katalin 1984-ben készített riportot a Nők Lapjának az éjszakás nővérekről, amelyben már határozottan megjelenik a nővérhiány problematikája, és érinti az hálapénz kérdését is. Nővérnek, ápolónak lenni hivatás, írja, és ezt állapítjuk meg napjainkban is. De mit ér a magasztos kifejezés, ha mindössze azt próbáljuk elfedni vele, hogy nagy felelősséggel járó, kimerítő és rengeteg munkát kell végezni szinte éhbérért?
Az éjszakás nővérek mázsákat emelgetnek és az életünket őrzik. De mi marad évtizedek után a lendületükből?
Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak
500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
Ízelítő a cikk tartalmából
Hány mázsát kellett felemelnie egy csecsemős nővérnek?
Miért vállalták inkább az éjszakás műszakot?
Mi köze volt a cipőnek a nővér rutinjához?
