Ilyen kapaszkodók voltak a hit, a kis falusi közösségek által szőtt hálók. Az urbanizált, elvilágiasodó embernek idegen a halál szakrális aspektusa, a születés és a halál eseményei ma már a legtöbbször a kórházban érik a családokat. Egy hívás, egy email, egy levél értesíti a családtagokat, barátokat arról, ha valaki elmegy. Történelmi távlatból nézve nem is olyan régen, az egész faluközösség siratta a halottat, nem csak azok, akik közvetlenül ismerték és szerették. Erről tanúskodik a Nők Lapja 1967-es számának egyik cikke, a Siratóban című. Nem derül ki, hogy a halottasháznál, amelyről a riport írója tudósít alkalmaztak-e hivatásos siratókat is, de a cikk egy olyan búcsúztatóba enged bepillantani, ami a jelenből nézve úgy tűnik, mintha ezer éve lett volna. Pedig csak 53 éve történt, valahol a vidéki Magyarországon…
A XXI. század szélsebes technikai és digitális fejlődése radikálisan átalakította életünket. Ennek a változásnak egyik markáns megnyilvánulása, hogy egyre távolabb kerülünk azoktól a kapaszkodóktól, amelyek a korábbi időszakokban segítségünkre voltak a halál elfogadásában.
Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak
500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
Ízelítő a cikk tartalmából
A sirató ugyan a gyászról szól, de a gyásznak is megvannak a maga kellékei. Életkép a hatvanas évekből.
