Hiába a szakkönyvek tömkelege, hiába az olvasottság és a kezdeti magabiztosság, amint megérkezik, majd nőni kezd a gyerek, nap mint nap rengeteg kérdéssel és döntési helyzettel találjuk szembe magunkat. Néha teljes döbbenettel állok az épp kialakult vagy kialakulóban levő szituáció előtt, és hiába pörgetem gondolatban az összes korábban olvasott vagy hallott tanácsot, segédanyagot, erre a szcenárióra nem találok útmutatást. Ilyenkor nincs más, mint a magérzéseimre hagyatkozni. amelyek szintén nem csalhatatlanok. A közösségek széthullása miatt (is) gyakran nincs előttünk példa, nem tudjuk, hogyan birkóztak meg ezekkel az elődeink, vagy ha tudjuk is, mi másképpen szeretnénk csinálni. Schäffer Erzsébet 1998-as cikkében olyan kérdéseket feszeget, amelyek még ma is foglalkoztatnak minden szülőt, és olyan következtetésekre jut, amelyek ma is igazak, és ma is segítségünkre lehetnek, ha elbizonytalanodunk csemetéink terelgetését illetően.
Schäffer Erzsébet: Nevelés vagy együttélés?, Nők Lapja, 1998/22.
Neveljem a gyerekemet, vagy elég, ha jó példát adok? Hogyan neveljem? Úgy, mint engem a szüleim? Vagy úgy, ahogy különféle könyvekben olvasom? Szoktassam arra, amit jónak gondolok? És ha ezzel nem boldogul a világban? Lehet, hogy a gének erősebbek, és tehetnék akármit, a gyerek így is, úgy is olyan lesz, mint ami belé van kódolva? Mi az igazság?
