Két elgondolkodtató életút a rendszerváltás és részben a második világháború előtti Magyarországról. Zsigmondi Mária 1980-as cikkében doktornőket szólaltatott meg, hogyan és milyen áron tudtak orvosokká válni egy olyan korban, ami nem nézte jó szemmel a nők megjelenését a szakmában. Ma egyre több szó esik az első magyar orvosnőről, Hugonnai Vilmáról és küzdelmeiről azért, hogy tanulhasson és aztán praktizálhasson is. Csakhogy egy nőnek a neme miatt évtizedekkel később is sokféle akadállyal kellett megküzdenie, hogy bebizonyítsa, tud annyit, mint a férfi kollégái, és alkalmas az orvostudomány művelésére.
Dr. Hajósy Ida még 1925-ben kezdte meg az orvosi tanulmányait, amikor „a közfelfogás szerint ostobaság volt egy lánynak magasabb képzettséget, pláne doktorátust szerezni”. Dr. Tömböl Teréz anatómia professzor pedig olyan ma is ismerős tapasztalatokról mesél, mint hogy a hetvenes években – hiába magasabb státuszú vagy idősebb férfi kollégáinál – nem tekintik egyenrangú partnernek. És hogy „háromszor-négyszer annyit kell teljesítenünk, hogy egyáltalán észrevegyenek.”
Ma az üvegplafon áttörésére törekszünk és foglalkozunk a lassan, de kicsit azért csökkenő bérszakadékkal. Ezek az eltökélt orvosnők a kitartásukban és a rendíthetetlenségükben igazi példák lehetnek valamennyiünknek.
Hogyan tudott egy női orvos érvényesülni a második világháború előtt és a hetvenes években Magyarországon? Íme, két elgondolkodtató és példaértékű életút.
Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak
500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
Ízelítő a cikk tartalmából
Miért a női professzorral fognak utoljára kezet a férfi kollégák?
Hogyan tudott érvényesülni egy orvosnő a második világháború előtt?
Mit bizonyítottak be a női katonaorvosok?
